Mózes Miskolcon

"Azt szokás mondani, hogy a Mózes egyszereplõs mû. Pedig nem az. Két fõszereplõje van: Mózes és a Nép. A Nép megannyi szállal kötõdik a múlthoz. Mindannyian megrögzöttek hibáikban. Megtalálták helyüket a szolgaságban. Nem akarnak belevágni semmi újba. Mert félnek tõle, mert az új: ismeretlen. Nem tudják, nem veszítenek-e többet, mint amennyit nyerhetnek. Az ember tragédiájában Madách azt mondja, hogy "az ember célja a küzdés maga" - a Nép a Mózesben, akárcsak a Bibliában, mást sem tesz, mint küzd. Akik megszenvedik az "utat" - mint Mózes népe, akiket kivezetett Egyiptomból -, megtisztulnak. Az az új generáció jelenti a reményt, amely nem ismeri a rabságnak sem a bilincsét, sem az "áldásait", amely nem látta "Egyiptom csodáit", amely a pusztában bolyong és küzd. Ez az új generáció léphet csak be Kánaán földjére. Ennek az új generációnak a szabadság a természetes." (Csiszár Imre)

Madách Imre: Mózes
drámai költemény
Rendező: Csiszár Imre


"-Mózest az egyiptomi meggyilkolása tette azzá, ami lett belőle: népvezérré és törvényalkotóvá. Föltételezi a bűntudatot, a vezeklést, a megjavulás szándékát, végül azt a hatalmas elhatározást, hogy törvénnyel = etikával vet gátat a káini erő rombolásának. A gonoszság ösztönét nem megölni kell, hanem azzal Istent szolgálni. Ez volt Mózes nagy történelmi tette. " (Benedek István)




Új bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban. - 2004. október 8

Madách Imre:
MÓZES
Drámai költemény két részben
Élő színpadra alkalmazta: Keresztúry Dezső




Mózes : GÁSPÁR TIBOR
Áron : MIHÁLYFI BALÁZS
Húr : CHAJNÓCZKI BALÁZS
Káleb : HALMÁGYI SÁNDOR
Józsué : JANICSEK PÉTER
Abiram : SZEGEDI DEZSŐ
Dátán : FANDL FERENC

Fáraó : CSAPÓ JÁNOS
Főpap : ÁRON LÁSZLÓ
Országlár : SOMLÓ ISTVÁN
Tiszttartó : HORVÁTH LÁSZLÓ
Rendőrfőnök : LUKÁCS GÁBOR

Jethro, midianita főpap : KÖRTVÉLYESSY ZSOLT
Jókhebéd, Mózes dajkája, Áron anyja : MÁHR ÁGI
Mirjam, leánya, Húr jegyese : NÉMETI GYÖNGYI
Cippóra, Jethro leánya, Mózes neje : VARGA ANDREA
Amra, moabita leány : JANCSÓ DÓRA
Kozbi, Mirjam szolgálója : JAMBRIK BOGLÁRKA

GÖMÖRI MÁTÉ
A gyerek Józsué : VALKÓ BENCE
NYISZTOR MÁRK
Gerzon, Mózes fiacskája : TAKÁCS VIKTOR, MEZŐSI MÁTÉ

Szolgálók, nép, poroszlók:
A színház Énekkara, Szemere Bertalan Szakközépiskola növendékei, Néptáncosok

Játéktér: Csiszár Imre
Jelmez: Szakács Györgyi
Zene: Selmeczi György
Zenei munkatárs: Szakács Sára
Mozgás: Kozma Attila
Szcenikus: Pindur István
Színpadmester: Farkas Gábor
Ügyelő: Rack Zsuzsa
Súgó: Gah Erzsébet
Asszisztens: Lengyel Noémi

Rendező:
CSISZÁR IMRE
Jászai - díjas, Érdemes művész



Információ, jegyrendelés:
Miskolci Nemzeti Színház - Jegyiroda
Telefon: 46/516-735, 516-736 fax: 46/516-734
e-mail: jegyiroda@miskolcinemzetiszinhaz.hu
www.miskolcinemzetiszinhaz.hu

süti beállítások módosítása