MGP Bejelentés

"Hetek óta feltételezések terjengenek egykori ügynökmúltamról. 1963-ban valóban aláírtam egy beszervezési nyilatkozatot. Elszámolással önmagamnak tartozom a történtekért. Többet errõl nem fogok mondani."
Molnár Gál Péter

Az Index cikke:

Beismerte ügynökmúltját Molnár Gál Péter

Index
2004. november 19., péntek 16:53

Cserhalmi György szerint a Népszabadság színikritikusa írt ügynöki jelentéseket a pártállamban Latinovits Zoltánról. - állította egy fórumozó az Indexen nemrég. Molnár Gál a Népszabadság szombati számában beismerte ügynökmúltját, mint írta, elszámolással csak önmagának tartozik.

A topiknyitó egy debreceni rendezvényen elhangzottakra hivatkozva közölte, az információ Cserhalmi György színésztől származik.

Cserhalmi nem cáfolta

Cserhalmi a fórumozó szerint azt mondta, meggyanúsították azzal, hogy ő lett volna a színészlegenda besúgója, ezért a Latinovits-család, azaz Bujtor István és Frenreisz Károly kikérte a dokumentumokat, ezekből pedig világossá vált, hogy Latinovits Zoltán besúgója Molnár Gál Péter volt. Cserhalmi György megkeresésünkre nem kívánt ugyan nyilatkozni, de nem cáfolta, hogy a kijelentés elhangzott.

MGP beismerte

A Népszabadság szombati számában Molnár Gál Péter a következő "közleményt" hozta nyilvánosságra: "Hetek óta feltételezések terjengenek egykori ügynökmúltamról. 1963-ban valóban aláírtam egy beszervezési nyilatkozatot. Elszámolással önmagamnak tartozom a történtekért. Többet erről nem fogok mondani".

A Népszabadság ugyanakkor hozzáteszi, hogy Molnár Gál 1978-ban, amikor a caracasi filmfesztiválra indult, a Ferihegyi repülőtéren "lebukott" azzal a cigarettatárcával, amibe Kenedi János akkori ellenzéki egy mikrofilmet csempészett és ami a Párizsi Irodalmi újságba szánt cikkét tartalmazta. Az írás végül a mikrofilmes közvetítés nélkül is megjelent, az újságírónak azonban távoznia kellett a Népszabadságtól, ahová csak 1988-ban térhetett vissza.

--------

Az Index kapcsolódó fóruma: >>

----------

A főszerkesztőt megdöbbentette M. G. P. ügynökmúltja

Index * Tóth-Szenesi Attila 2004. november 22., hétfő 14:08

Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője nem hiszi, hogy megkérdőjeleződött volna Molnár Gál Péter életművének szakmai hitele, miután kiderült a színikritikus, színháztörténész ügynöki múltja. Vörös T. nem árulta el, hogy a Népszabadságba továbbra is publikálhat-e Molnár Gál, aki a laptól ment nyugdíjba.

"Nem tértem még magamhoz, derült égből villámcsapásként ért a hír" - nyilatkozta Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője az Indexnek, miután a lapjába publikáló Molnár Gaál Péterről kiderült, hogy 1963 és 1978 között az állambiztonság ügynöke volt.

Nem kell kidobni

A Népszabadság nyugdíjas, de rendszeresen publikáló színikritikusáról, színháztörténészről november 13-án - Molnár Gál Péter volt Latinovits besúgója címmel - nyílt fórum az Indexen. Vörös T., mint az Indexnek hétfőn elmondta, tudott a fórumról, de "óvatlan" volt, nem vette komolyan. Múlt hét pénteken Molnár Gál elismerte a főszerkesztőnek ügynökmúltját. Vörös T. ekkor azt kérte a kritikustól, hogy tegyen nyilatkozatot. A kritikus, miután a nyilvánosság előtt is elismerte, hogy az állambiztonságnak jelentett, annyit írt: "Elszámolással önmagamnak tartozom a történtekért. Többet erről nem fogok mondani."

Vörös T. Károly nem kívánt válaszolni arra a kérdésünkre, hogy Molnár Gál Péter publikálhat-e még a lapban, erre a lap keddi szerkesztőségi cikke adja meg a választ. A főszerkesztő - a TV2 Napló című műsorában vasárnap megszólaló Verebes Istvánnal, Kern Andrással és Koltai Róberttel ellentétben - nem gondolja úgy, hogy a kritikusi életmű szakmai hitele megkérdőjeleződött volna. "A világtörténelem tele van olyan történetekkel, amikor egy tehetséges emberről kiderül, hogy van valami megkérdőjelezhető a múltjában - mondta Vörös T. - Az életművet majd az utókor megítéli, de szerintem nem szabad kidobni a könyveit a szemétbe."

Bármikor bárkiről

A főszerkesztő az ügynöktörvény hiányának tudja be, hogy ma is "bármikor bárkiről" előkerülhet egy akta. A Napló szerint Molnár Gál egy 1966-os jelentése után Latinovitsnak meg kellett válnia a Vígszínháztól, mert visszaadta a szovjet Radzsinszkij Filmet forgatunk című darabjának szerepét. A hétfői Népszabadság szerint a jelentésből azt a részt nem idézték, amelyben a kritikus megbízóinak arról számol be, hogy a színész magatartása nem politikai célzatú, csupán színészi hisztériáról van szó.


---------------------------

M. G. P. nem írhat több kritikát a Népszabadságba
* Index 2004. november 23., kedd 8:35

Kritikákat nem, más műfajú cikkeket írhat a Népszabadságba Molnár Gál Péter, akiről kiderült, hogy az előző rendszerben együttműködött az állambiztonsági hatósággal. Azt még nem lehet tudni, hogy a nyugdíjas színikritikus, színháztörténész él-e a lehetőséggel, mert a Népszabadság főszerkesztője a cikk megjelenése előtt nem tudta elérni Molnár Gált.


"Ez az erő mostantól kevés, mert minden szó, minden jelző e beismerés után megkérdőjelezhető. Márpedig egy kritika nem bír el sok kérdőjelet. Egy kritikus még kevésbé" - írta szerkesztőségi cikkében a Népszabadság azután, hogy Molnár Gál Péterről, a lap nyugdíjas, de máig publikáló színikritikusáról, színháztörténészről kiderült: az előző rendszerben tizenöt éven keresztül együttműködött az állambiztonsági hatósággal.
A szöveg értelmezésére megkértük Vörös T. Károlyt, a Népszabadság főszerkesztőjét. "Nem lenne szerencsés, ha Molnár Gál Péter a történtek után kritikát írna a lapban - mondta Vörös T. - Színház- és várostörténetről is nagyon jól ír, fantasztikus interjúkat csinál és felőlem csinálhat is." A főszerkesztő nem tudja, hogy Molnár Gál Péter él-e a lehetőséggel, mert hétfőn nem érte el, feltehetően kedden beszél vele.
Molnár Gál Péter volt Latinovits besúgója címmel az Indexen november közepén indult fórum a színikritikus III/III-as múltjáról. Molnár Gál múlt hét pénteken elismerte, hogy valóban írt jelentéseket, de nyilatkozni nem kívánt az ügyről.

süti beállítások módosítása