A Bundestag-elnök a Merlinbe is becsönget

Michael Nitzel, Dagmar Jäger és Stefan Martin Müller Wolfgang Thierse német parlamenti elnök reklámot rendel a demokráciáról és a politikusok fontos közéleti szerepérõl. A reklám ugyan soha nem készül el, de a neves kelet-berlini Distel kabaré február 7-8-án Budapesten a Merlin Színházban is elõadja a történetet.
forrás: Népszabadság • Inotai Edit • 2005. február

forrás: Népszabadság • Inotai Edit • 2005. február

A Distel által kifigurázott jelenségek nem német nemzeti specialitások. Betekinthetünk a parlamenti képviselők megerőltető életébe. A fiatal német honatya különösen akkor kerül szorult helyzetbe, amikor szavazásra szólítják: a Bundestagban ugyanis ritka vendég, azt sem tudja, mikor melyik párt szónoka beszél, a vitát meg sem próbálja követni, unaloműzőként pedig egy képregénybe temetkezik. Délután ráadásul a parlament futballválogatottja csúfos vereséget szenved kazahsztáni kollégáitól, mivel a honatyák (és az egyenlőség jegyében beválogatott honanyák is) játék helyett folyamatosan sajtótájékoztatókat tartanak a gyep közepén.



A Disteltől nemcsak a politikusok, hanem a német társadalom is megkapja a magáét: a férfiaknak fogalmuk nincs udvarlásról, a nők képtelenek gyereket szülni, a tipikus családmodell jobb esetben a szingli kutyával (rosszabb esetben anélkül). Ha a szavazókon múlna, akkor Dieter Bohlen, az egykori Modern Talking zenésze, manapság bestselleríró, lenne a következő kancellár. Az itteni Legyen ön is milliomosban pedig arra a kérdésre, hogy ki volt a rómaiaknál a háború istene, akinek a neve mellesleg megegyezik egy csokiszeletével, egy elmés versenyző a Snickers választ adta. E tragikus hírek közepette a darab három szereplője olykor dalra fakad, és előadja a Pénzt csinálni, A hatalom klassz, illetve a Dr. Szoci és Mr. Hyde című dalokat.

A Distel Budapesten a Merlin színházban lép majd fel a Ha Thierse kétszer csenget című előadással: ez lesz a társulat első vendégjátéka németül, a német nyelvterületen kívül. Aki járt az egykori Kelet-Berlinben, annak nem kell bemutatni a Distelt. Bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a politikai kabaré a szocialista országok közül egyedül a "félszabad" Magyarországon létezett, a Distel már néhány hónappal az 1953-as keletnémet munkásfelkelés után megnyitotta kapuit. Fennmaradásukhoz azonban nem kevés ügyességre és kompromisszumkészségre volt szükség.

Walter Ulbricht pártfőtitkár 1965-ben a 11. pártkongresszuson nyíltan meg is fenyegette őket: Ne gondolják, hogy a pártfunkcionáriusok a végletekig tűrik majd, hogy minden népszerű szerző leköpdösse őket. "Moszkvában nincs kabaré" - példálódzott. A Distelt végül mégsem tiltották be, de a premierek előtt mindig megjelentek a "pártellenőrök", megnézték a darabot, és közölték, mit kell kihagyni vagy átírni. Egy darabot 1988-ban teljes egészében betiltottak, vagy, ahogy akkor mondták: javasolták, hogy a szerzők dolgozzanak rajta még egy kicsit. A Stasi emberei nemcsak a nézőtéren, hanem mint utóbb kiderült, a munkatársak között is ott voltak. (1998-ban a társulat intendánsa, Gisela Oechelhäuser is távozásra kényszerült az állambiztonsággal való együttműködés gyanúja miatt.) - Egyszer hamburgi vendégek előtt játszottunk, és ők végig azt hitték: ez a műsor csak nekik szól, ilyet az NDK-ban nem lehetne bemutatni - meséli Norbert Dahnke igazgató a hősidőkről. - Név szerint ugyan egyetlen politikust sem lehetett kifigurázni, de mindenki pontosan tudta, hogy kiről van szó. Az előadásokról tévéfelvételek is készültek, ezek azonban valamiért mindig "rosszul sikerültek": az elvtársak talán úgy gondolták, hogy egy zárt helyiségben még elmennek ezek a poénok, de a nagy nyilvánosság előtt már veszélyes lenne őket terjeszteni.

Márpedig a Distelbe nem volt könnyű bejutni, a várakozási idő majdnem olyan hosszú volt, mint egy Trabantra. A rendszerváltás után a keletnémetek érdeklődése ugyan átmenetileg csökkent, drágállták a jegyeket is, jöttek viszont a nyugat-berliniek, akik korábban csak hírből ismerték a Friedrichstrasse-i állomás épületében játszó Distelt. A társulat ma jelentős karcsúsítások után mindössze húsz fővel működik, de megáll a saját lábán, állami támogatás nélkül. Dahnke igazgató úgy látja, a rendszerváltás után annyiban mindenképpen nehezebbé vált a helyzet, hogy "a politikusok már önként is bohócot csinálnak magukból, ehhez mi nem is kellünk."

Berlin, 2005. február

forrás: Népszabadság • Inotai Edit • 2005. február

süti beállítások módosítása