V. Országos Egyetemi és Fõiskolai Színjátszó Fesztivál

V. Országos Egyetemi és Fõiskolai Színjátszó Fesztivál Pécs, 2005. április 7-10. A szervezõ pécsi JESZ várja a csoportok jelentkezését.

A pécsi Janus Egyetemi Színház ötödik alkalommal rendezi meg az egyetemista és főiskolai színjátszók országos fesztiválját. Az időpont április 7-10. Várjuk minden olyan csoport jelentkezését, akiknek tevékenysége felsőoktatási intézményhez köthető, vagy amelyiknek tagjai döntő többségükben a felsőoktatásban résztvevő hallgatók, oktatók.

A fesztivál célja, hogy a résztvevők az előadásokat komoly szakami zsűri előtt mutathassák be, a szakmai megbeszéléseken pedig szembesüljenek a "pályatársak" véleményével, egyúttal megoszthassák saját koncepciójukat is. Az eddigi négy fesztivál tapasztalata azt mutatja, hogy az együtt töltött pár nap lehetőséget biztosít arra, hogy megismerhessük egymás színházi gondolatait, terveit, munkamódszereit, alkalmasint tanuljunk egymástól. A fesztiválon fellépőknek szállást és napi kétszeri meleg étkezést, szükség esetén utazási támogatást biztosítanak a szervezők. A fesztivál helyszíne a pécsi Janus Egyetemi Színház / itt a kisebb / és a Pécsi Egyetemi Klub / itt a nagyobb térben játszódó darabok kapnak helyet /.

Jelentkezésüket várjuk a toth@jesz.pte.hu e-mail címre, a 30-2179384 és a 30-4314402-es mobilokra valamint 72-501-500 / 2091-es telefonra. postacím: Janus Egyetemi Színház, 7633, Pécs, Szántó 1. internet: www.jesz.pte.hu

süti beállítások módosítása