POSZT Sajtótájékoztató

Vajda Márta, Kőrösi Orsolya, Jordán Tamás, Toller László, Simon István Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó hosszabb (10 napos, június 6-15-ig tart), és több előadást kínál, mint a tavalyi- A versenyprogramot Szűcs Katalin kritikus válogatta 163 előadás megtekintése után- A múlt évi tapasztalatok alapján lesznek olyan előadások, amelyeket kétszer is játszanak (sőt a Kriplit háromszor)- Így a versenyprogramban szereplő 16 produkció 28 előadást jelent-
A díjakat több zsűri ítéli oda: A szakmai zsűri a szokott kategóriákban hirdeti ki a legjobbakat- (előadás, rendezés, férfi és női főszereplő, férfi és női mellékszereplő, díszlet, jelmez, dramaturg vagy külön díj)- A szakmai zsűri tagjai a Magyar Színházi Társaság egy-egy céhének delegáltja, valamint két külföldi színházi szakember: Ács János rendező, Fehér Anna színész, Kovács Dezső kritikus, Radnai Annamária dramaturg, Szlávik István tervező, Maria Debicz (Lengyelország), Ivan Nagel (Németország) A színész zsűri : Für Anikó, Gáspár Sándor, Kézdy György, Moór Marianna, Tordai Teri az általuk legjobbnak tartott színészi alakítást díjazza- A Közönség díjat egy öt tagú zsűri ítéli oda: Erdélyi Zsófia internetes szerkesztő, Golob Ferenc mérnök-közgazdász, Huziánné Horváth Csilla közgazdász, Pitz Melinda középiskolai tanuló, Németh József középiskolai tanár- Őket a Színházi Világnapon leadott jelentkezési lapok alapján sorsoltuk ki- Valamennyien pécsiek vagy Pécs vonzáskörzetében élnek- Nincs megszabva, hogy milyen kategóriában adjanak díjat, az általuk legjobbnak ítélt teljesítményt tüntetik ki, lehet az akár egy rendező, egy jelmeztervező, egy színész, vagy akár egy zeneszerző munkája- Az Est Média Súgó díja egy-egy 30 év alatti színésznő illetve színész teljesítményét ismeri el- A POSZT hivatalos újságjának, a HÍVÓnak díját a 2001-2002-es színházi évadban a színházi kultúráért legtöbbet tett médium kapja, melyet az előző évi nyertes (2001-ben a Pécs TV) és a HÍVÓ szerkesztősége együttesen ítéli oda- A versenyprogramot 24 helyszínen 160 produkcióval kísérik az úgynevezett POSZT OFF ( országos fesztivál melletti fesztivál ) események- Ez a színes, gazdag kavalkád teszi teljessé a tíz napot, amit együtt töltünk- A POSZT bevallott szándéka, hogy a Fesztivált a művészet és a közönség találkozásának ünnepévé tegye, ahol minden és mindenki kéznyújtásnyi közelségben van, ahol minden résztvevő – akár alkotó, akár néző – érzi, hogy egymásért vagyunk együtt- A könnyebb áttekinthetőség kedvéért, íme egy rövid ismertető a kísérő rendezvényekről, amelyeknek táblázata a SÚGÓban megtalálható: A versenyprogramok mellett más színház csak bizonyos kivétellel szerepel- Ide tartoznak az Alternatív Színházi Szemle és a Kaposvári Ifjúsági és Gyermekszínházak Biennáléjának legjobb előadásai- Kivételt jelentenek még az idegen nyelvű színházak és néhány, gyerekeknek szóló produkció, valamint egy-egy mozgás- és táncszínház- Ezen belül külön fejezetet és figyelmet érdemelnek a Színművészeti Egyetem növendékeinek vizsgaelőadásai- Szeretnénk, ha a POSZT “piaccᔠválna, ahol a nagy számban jelen lévő színházi szakemberek, igazgatók és rendezők látnák és “megvennék” a jövő ígéretes művészeit- Hagyományt akarunk ezzel teremteni, idén hat vizsgaelőadást láthatnak majd- Ugyanakkor nem feledkezünk meg a más művészeti ágakban tanuló fiatalokról sem, leendő ipar- és képzőművészek, a jövő artistái, zenészei, táncosai száz számra érkeznek a POSZTra- A Sétatér és környéke, a Dante kávézó a helyszíne az “Ifi Géniuszok az Aulában” címet viselő programjaiknak- A zene az OFF programok következő nagy fejezete- A színházi zeneszerzők adnak eddigi munkáikról keresztmetszetet, lesznek jazz-koncertek, és neves együttesekkel is találkozhat a közönség- A hírességek, furcsaságok kategóriájába sorolt események adják a legszínesebb választási lehetőséget- Egészen különleges a foci VB beépülése a POSZT programjaiba- Az időeltolódás miatt nem ütköznek a meccsek az előadásokkal- Délelőtt és kora délután video kivetítőn nézhetjük a játékot és szakkommentátorok segítségével együtt szurkolhatunk a Palatinus szálló nagytermében- A Könyvhét beépülése a Fesztiválba, a Dramaturg Céh Nyílt Fóruma és a színházzal, színházművészettel kapcsolatos alkotások kiállításai gazdagítják a POSZT “svédasztalát”- Nagyon fontos, hogy a gyerekek kivegyék a részüket az ünnepből- Gyerek- és bábelőadások, interaktív előadások, kézműves foglalkozások hivatottak ennek lehetőségét megteremteni- Az OFF program eseményeit Máté Péter válogatta-
Külön bekezdést és figyelmet érdemel a Fesztivál egyik legfontosabb eseménye, a Virrasztás- Nagyon kérnénk, hogy a médiumok segítsenek az ezzel kapcsolatos felhívás és az információk közzétételében- A Virrasztás teljes leírása: Fájdalommal kell tudomásul vennünk, hogy a mögöttünk álló rendkívül feszült politikai légkör megosztotta a magyar társadalmat- Soha nem tapasztalt mértékben érezzük az egymás iránti bizalmatlanságot, ellenségeskedést, mely néha már sajnos gyűlöletbe csap át- A madách-i “homousion vagy homoiusion” ellentét elviselhetetlenné teszi a mindennapjainkat- Minden jó érzésű ember vágyik ennek a tarthatatlan állapotnak a felszámolására- A Pécsi Országos Színházi Találkozó a maga eszközeivel szerepet vállal abban a folyamatban, mely a társadalmi megbékéléshez vezet- 2002- június 7-én este 11 órai kezdettel meghirdeti a “VIRRASZTÁS” címet viselő rendezvényét- Helyszín: a pécsi Aranyhegy panzió kertje- Ez a hatalmas terület több ezer ember befogadására alkalmas- Ide várjuk elsősorban a művészeket, akiktől leginkább reméljük, hogy ennek a kezdeményezésnek élére állnak- A békés éjszakai összejövetelen zenével, dallal, versekkel teremtenek olyan légkört, melyben a politikai hovatartozás teljes mértékben érdektelenné válik- De a kapu nyitva áll mindenki előtt, legyen akár politikus, közéleti szereplő, vagy egyszerűen csak “valaki”… itt mindenki egy lesz azok között, akik kézzel foghatóan érezni akarják az összetartozást, a sokszor emlegetett szeretetet- Az éjszakai összejövetel fő eseménye az éjfélre tervezett profán szertartás lesz, amikor az előre megásott sírjába eltemetjük, elhantoljuk, elássuk az erre a célra készített hatalmas csatabárdot, melynek éles jobb illetve bal oldali pengéjére egyaránt több köbméter földet borítunk- A vendéglátásról sem feledkezünk meg, lehet majd koccintani egy barátságosabb jövőre- Jordán Tamás A Pécsi Országos Színházi Találkozó főtámogatói: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Ifjúsági- és Sportminisztérium, Magyar Színházi Társaság- Támogatói: Szerencsejáték Rt-, Szalon Sör Pécs, Baranya Megyei Takarékszövetkezetek, Pannon Power Rt-, Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt-, Pécsi Tömegközlekedési Rt-, British American Tobacco Hungary, Deltasped, Súgó, Magyar Rádió, Új Dunántúli Napló, Pécs TV, Remény Rádió, Westel, Euro Taxi-

süti beállítások módosítása