Tizenhat előadás versenyez a POSZT-on

Az idén június 9-18. között tartandó Pécsi Országos Színházi Találkozó újdonsága, hogy a tettyei szabadtéri színpadon is játszanak.

Nyolc nagyszínházi és nyolc kamara-stúdiószínházi előadást válogatott be az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSZT) Karsai György. Az egyetemi tanár 193, magyar nyelvterületen 2004. április 1. és 2005. március 31. között bemutatott előadást nézett meg. A tizenhat produkciót június 9-18. között játsszák a Pécsi Nemzeti Színházban. Az idei POSZT újdonsága: a Tettyén lévő szabadtéri színpadon nézhetik a fesztiválozók a Gyulai Várszínház és a Beregszászi Magyar Színház közös előadását, a Tótékat (rendezte: Vidnyánszky Attila). Versenyben lesz még két Médeia-előadás, a Katona József Színházé, amelyet Zsámbéki Gábor rendezett, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban bemutatott stúdióprodukció, amelyet Mihai Maniutiu állított színpadra. A Jóembert keresünk is a sepsiszentgyörgyi társulat előadása, ezt Bocsárdi László rendezte. Novák Eszternek és Zsótér Sándornak is két rendezése került versenybe: Novák mindkét előadást a Tatabányai Jászai Mari Színházban készítette, a nagyszínházi, amely koprodukció a Vidám Színpaddal: a Szerelem, a stúdióprodukció pedig A negyedik kapu. Zsótér Sándortól a Kecskeméten bemutatott Adrienne, valamint a Bárkából a Stuart Mária látható. A nagyszínházi előadások közé válogatta Karsai György a Feketeországot a Krétakör Színháztól (rendezte: Schilling Árpád), A maratonfutók tiszteletkört futnak a kaposvári Csiky Gergely Színházból (rendezte: Keszég László), az Örkény Színházból a Sirályt (rendezte: Mácsai Pál), valamint a IV. Henriket a Radnótiból (rendezte: Stefano de Luca). A kamara- és stúdiószínházi produkciók közé tartozik az említetteken kívül a Pintér Béla Társulat A sütemények királynője (rendező: Pintér Béla), a nyíregyházi Hajszál híján című előadás (rendezte: Forgács Péter), a Bodó Viktor rendezte Ledarálnak, eltűntem, a Kamra produkciója, valamint Kiss Csaba a Tivoliban rendezett Anna Kareninája.

A POSZT ügyvezetője, Simon István lapunknak elmondta: a fesztivál költségvetése várhatóan 170-175 millió forint. A két fő forrás a pécsi önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Az előbbi már megszavazott nekik 70 millió forintot, az utóbbi, bár hivatalosan még nem erősítették meg, ugyanennyivel támogatja az eseménysorozatot.

 

szerző: Sz.K. , forrás: Népszabadság • Sz. K.  • 2005. április

süti beállítások módosítása