Menszátor nyerte a veszprémi Versünnepet

Menszátor Héresz Attila színmûvész lett az elsõ helyezettje a veszprémi Versünnep elnevezésû szavalóversenynek, s ezzel elnyerte a gyõztesnek járó kétmillió forintos díjat is

A József Attila 100. születésnapjára rendezett Versünnep döntőjébe jutott 12 művész közül a második helyet Szűcs Nelli kárpátaljai színművésznő szerezte meg, míg a harmadik helyre Németh Judit színművésznő került; előbbi 1,5 millió, utóbbi egymillió forintos jutalmat vehetett át. A döntő valamennyi résztvevője értékes tárgyjutalomban részesült.

Menszátor Héresz Attila A világ nagy színháza c. előadás próbáján. Fénykép: Herner Dániel

A Magyar Rádió és a veszprémi Petőfi Színház által meghirdetett szavalóversenyre - melyen hazai és határon túli színművészek és hivatásos előadóművészek vehettek részt - összesen 258-an jelentkeztek; a 195 magyarországi résztvevő mellett 63-an határainkon túlról neveztek be a versenybe.

Menszátor Héresz Attila A világ nagy színháza c. előadás próbáján. Fénykép: Herner Dániel

A budapesti elő- és középdöntőket követően a hétfő esti veszprémi döntőbe kilenc hazai és három határon túli művész került. A versenyzőknek a döntőben egy József Attila-verset kellett előadniuk. A hétfő veszprémi Versünnep döntőjét és díjkiosztó gálaestjét élő adásban közvetítette a Magyar Rádió és a Duna Televízió.
 
forrás: (MTI)  

süti beállítások módosítása