Sztrájkbizottság az Operában

Lapunk információja szerint sztrájkbizottság alakult tegnap a Magyar Állami Operaházban, mert a várható támogatáscsökkenés miatt a dolgozók veszélyben érzik a dalszínházi munkahelyeket. Megkerestük Rotter Oszkárt, az intézmény független szakszervezetének vezetõjét, aki megerõsítette a hírt. Népszabadság, Sz.K.

Mint mondta: nem akarták még nyilvánosságra hozni a testület létrehozását, várták korábbi, nem hivatalos információik megerősítését.

Úgy tudjuk, az Andrássy úti intézmény nem kapja meg az alaptámogatáson felül - szerződésben - ígért, körülbelül egymilliárd forintot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától. Rotter Oszkár nem hivatalos információi is erről szólnak. Szerinte ha így 38 százalékkal csökkenne a minisztériumi támogatás, azt nem bírná el a ház, működésképtelenné válhatna a nemzeti intézmény. A sztrájkbizottsággal egyébként erre, valamint a belső működési problémákra szeretnék felhívni a figyelmet. Ha kevesebb pénzt kapnak, akkor ugyanis a színház sem tudja teljesíteni a fent említett szerződésben foglaltakat: az intézmény szervezeti átalakítását, amelynek része 89 közalkalmazott elbocsátása is. A szakszervezet és egyben az öttagú sztrájkbizottság elnöke kifejtette: egyelőre nem tervezik, hogy a sztrájk miatt elmarad előadás, de azt esetleg igen, hogy később kezdenek, netán munkafényben játsszák a produkciókat.

Megkérdeztük Szinetár Miklóst, mit szól a sztrájkbizottság megalakulásához. Az intendáns főigazgató lapunknak elmondta: a dolgozók szíve-joga a grémium megalakítása, nem ellene, hanem a helyzet ellen szól. Azt is megkérdeztük, igaz-e, hogy lemond posztjáról, ha nem kapják meg az egymilliárd forintot. A főigazgató erre úgy reagált: a jelenlegi kondíciókat nem tudja elfogadni, és április végéig vár arra, hogy az eredeti megállapodásuk szerint kapjanak támogatást. Szinetár őszintén bízik a megoldásban, ellenkező esetben még nem tudja, hogy a tiltakozásnak és a felháborodásnak milyen formáját választja.

forrás: Népszabadság • Sz. K.  • 2005. április 20.

süti beállítások módosítása