That Is The Question

A Grotowski Év keretében Wroclawban nagyszabású fesztivált szerveztek, amelynek keretében sok rangos, Grotowskihoz közel álló vagy belőle inspirálódó művész alkotásait mutatták be 2009. júniusában két héten át. Az egyik legizgalmasabb előadás Richard Schechner Hamlet-rendezése volt, amely a Shanghai Színházi Akadémia produkciójában született meg.

schechnerbiopic
Richard Schechner shanghai-i színművészekkel és színházi emberekkel



A Hamlet/ That Is The Question egy fehér színű, üres térben játszódik, a nézők úgyszintén a fehérre festett, a játékteret „u" alakban körülvevő grádicsokról figyelhetik a játékot. Schechner rendezői jegyzete alapján a darab alapkérdése az, hogy apja halála után miért nem lett király Hamlet, pedig életkora és neveltetése erre mindenképpen alkalmassá tette volna. Hamletet két jól elkülöníthető világ veszi körül: az egyik a belső intrikáktól, titkos viszonyoktól terhes Dánia, amely börtön, a másik a szabadságot árasztó, nyitott szellemű Wittenberg, ahol nem csak igaz barátra, mentorra talált Horatióban, hanem szerelmesre is.

Hamlet ironikus, Horatio intellektuális, Rosencrantz és Guildenstern tollpihe súlyúak. S ráadásul ott van a büszke, hiú és befolyásolható fiatalember, Laertes - írja Schechner -, aki különbözni akarván Hamlettől, engedélyt szerez ahhoz, hogy Párizsba, a kifinomult gondolkodású, szabad szellemű Párizsba mehessen.

Opheliáról azt gondolja a rendező, hogy ő nagyon is „apja lánya". Poloniusnak nem él már a felesége, ezért Ophelia egyszerre tölti be a gyermek és a gondoskodó nő szerepét is. Ophélia nem csak azért őrül meg, mert Hamlet Polónius gyilkosává vált, hanem azért is, mert tudja, hogy számára elérhetetlen a dán királyfi szerelme.

Forrás: ITI Magyar Központ

4

süti beállítások módosítása