Zsidó Nyári Fesztivál

A Zsidó Nyári Fesztivál mára Magyarország egyik legjelentősebb, leglátogatottabb, legnagyobb érdeklődést kiváltó kulturális-művészeti rendezvényévé nőtte ki magát. A társadalom olyan rétegeit is megmozgatja a nyár utolsó hetében megrendezett fesztivál, amelyek egyébként évközben kevésbé tanúsítanak érdeklődést a különböző kulturális rendezvények iránt. Az érdeklődők nemcsak bepillantást nyernek egy általuk addig alig ismert kultúrába, de annak részesévé is tudnak válni. Megismerhetik egy több ezer éves kultúra szokásait, ünnepeit illetve azokat a művészeket, előadókat akiknek köszönhetően számos különleges élménnyel gazdagodnak.

 


221



PROGRAM
Zsidó Nyári Fesztivál

2009. augusztus 30 - szeptember 7.

A Toleráns Együttélés Fesztiválja

 

Klasszikus és világzenei sztárok a Dohány utcai zsinagógában, kántorkoncert a budai Frankel Leo utcai zsinagógában

Először koncertezik a Dohány utcai zsinagógában a világhírű Izraeli Filharmonikus Zenekar , az est karmestere Riccardo Muti, - aki többek között 15 évig volt a milánói Scala zeneigazgatója . A tervezett program: Beethoven: III. (Eroica) szimfónia és Mendelssohn: IV. (Olasz) szimfónia. A koncert időpontja szeptember 7.

Ebben az évben több fontos évfordulóhoz is kapcsolódik az Izraeli Filharmonikusok koncertje, hiszen szeptemberben ünnepeljük a Dohány utcai zsinagóga megnyitásának 150 éves évfordulóját, továbbá a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok megújulásának 20 éves évfordulóját.

Programjaink között több olyan koncert is található, amely a szefárd zenekultúra világába ad betekintést. Célunk, hogy a balkáni, spanyol, indiai, bolgár és török hatások által is gazdagított zsidó zenét bemutassuk, hiszen a zsidóság évszázadokon keresztül, a világ minden tájára szétszóródott..

A Dohány utcai zsinagóga nyitó koncertjén, augusztus 30-án Szefárd varázs címmel hallhatják Palya Bea estjét, amelyen a nemzetközi hírű fiatal énekesnő első alkalommal mutatja be spanyol, bolgár és török szefárd dalokból összeállított új műsorát olyan kiváló muzsikusokkal, mint Dés András és Bolya Mátyás. Az est programját a müvésznő a XII. Zsidó Nyári Fesztiválra állította össze.

Igazi különlegesség lesz Timna Brauer és az Elias Meiri Ensemble koncertje szeptember 2-án. Ausztriából érkezik hozzánk az izraeli származású énekesnő, Timna Brauer, aki Dalok Jeruzsálemből című estjével számíthat komoly érdeklődésre.

Augusztus 31-én a mediterrán dallamok kedvelőit várjuk Elsa Valle és a Latin Jazz Syndicate koncertjére. A kiváló kubai származású énekesnő együttesében olyan muzsikusok játszanak, mint Babos Gyula, Winand Gábor és Szakcsi Lakatos Béla.

Szeptember 1-jén rendhagyó, balkáni zsidó dallamokból összeállított programmal lép fel a Dohány utcai zsinagógában a Nikola Parov Quartett. A koncert másik vendége Illényi Katica lesz, aki a klezmer és jazz világából ad ízelítőt.

Hagyományainkat megtartva, természetesen sokak kedvence, a Budapest Klezmer Band sem fog hiányozni a programból. Szeptember 3-i koncertjük vendége ezúttal a kiváló roma és zsidó muzsikusokból néhány éve alakult Judrom együttes és Klein Judit lesz.
Az állandó programjaink közé tartozó kántorkoncert helyszíne idén a frissen felújított budai körzet Frankel Leo utcai zsinagógája lesz. A kántorkoncert, amelynek sztárvendége Shai Abramson, az izraeli hadsereg főkántora, egyben a kívül belül megfiatalított zsinagóga ünnepi megnyitója is lesz. Az esten fellép még Fekete László főkántor és Zucker Imanuel, zongorán közreműködik Neumark Zoltán.

Új helyszín, új arcok, új üzenet

A XII. Zsidó Nyári Fesztivál a toleráns együttélés jegyében a Syma Csarnokban

Szeptember 6-án ingyenes koncertet szervezünk, Király Linda, Benjámin és Viktor közremüködésével, akik még soha nem léptek fel együtt. A koncertre várunk minden európai gondolkodású embert, akik számára alapvető értéket jelent az elfogadás és egymás kultúrájának megismerése. Szeretnénk a koncertet mindenki számára elérhetővé tenni, ezért a belépés ingyenes lesz.


Jiddis tangó, flamenco és jazz az Uránia Filmszínházban

Állandó sztárvendégünk, Horgas Eszter fuvolaművész idén Astor Piazzolla műveiből válogat. A népszerű argentin harmonikás és zeneszerző műveit és a zsidó tradicionális zenéket komponálta alkotó társaival együtt, egy igazi, szenvedélyes koncertté. Az esten hallható lesz többek között a Double Concerto, a Milonga, a Libertango és a Fugata is.

A latin ritmusok kedvelőinek.
A tánc rajongóinak az izraeli flamenco csapat, a Compas Dance Company ígér különleges élményt. Az együttes 1995-ben alakult Michal Natan flamenco táncművész és koreográfus vezetésével. Szeptember 3-án Dávid király és Bat-Sheba történetét mesélik el a flamenco nyelvén. Az előadás a flamenco és a neoklasszikus balett elemek kombinációjára épül.

A nosztalgiázni vágyóknak két koncertet is szívesen ajánlunk..

Szeptember 2-án A Retro Dívák címmel először lép fel együtt a három kivételes hangú énekesnő, Bódy Magdi, Falusi Mariann és Rácz Kati. Közreműködik ifj. Rátonyi Róbert és együttese. Különleges műsorukban világhírű jazz melódiák és felejthetetlen régi magyar filmslágerek egyaránt felhangzanak.

Szeptember 5-én a magyar filmek legendás díváját, Karády Katalint idézi elénk Szalóki Ági A vágy muzsikál című estjével. Talán kevesen tudják, hogy a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet humanitárius tetteiért 2004-ben a Világ Igaza kitüntetést adományozta Karády Katalinnak.

Őrá emlékezünk ezen az estén.

Vámos Veronika és a Tango Esperimento szeptember 6-i Jiddis Tango koncertjén a klezmer muzsika és az argentín tangó egymásba fonódó világát fedezhetik fel. Zenéjükben egyszerre van jelen a hagyományos lüktető ritmus és dallam, illetve a kortárs zenei elemek.

 

Költészet és kamarazene a Rumbach utcai zsinagógában

A Rumbach utcai zsinagógában már hagyományosan a klasszikus és kamarazene kapja a főszerepet. Handel halálának 250. jubileumára Kárászy Szilvia zongoraművész különleges esttel készül. A világhírű zeneszerző műveinek átirata fog megszólalni, a Solti Kamarazenekar közreműködésével, Kárászy Szilvia előadásában.

A többi estén is nemzetközi rangú fiatal magyar művészek kamarazenei koncertjeire várjuk az érdeklődőket.

Augusztus 31-én Balatoni Péter és a fiatal izraeli-görög származású zongoraművész, Keren Hanan zongora estjét hallgathatják meg. Keren Hanan már 15 évesen az Izraeli Filharmonikusokkal koncertezhetett és néhány évvel ezelőtt Zubin Mehta vezényletével ismét felléphetett a világhírű együttessel. Muzsikus partnere, Balatoni Péter elsősorban külföldön koncertezik és az elmúlt években számos nagysikerű koncertet adott többek között Olaszországban, Svájcban, Németországban, Lengyelországban és az Egyesült Államokban. 2006 decemberében a világhírű velencei Teatro Fenice közönsége előtt is bemutatkozhatott.

Nem véletlen, hogy a Zsidó Nyári Fesztivál közönségének sok olyan magyar művész mutatkozik be, akik már jól ismertek a világot jelentő deszkákon, itthon pedig még kevésbé. Ezt a hiányt igyekszik pótolni műsorpolitikájával a Zsidó Nyári Fesztivál. Ilyen művészünk Korcsolán Orsolya hegedűművész is, akinek lemezbemutató koncertjére szeptember 3-án kerül sor, Zsoldos Bálint zongoraművész közreműködésével. Korcsolán Orsolya a budapesti Zeneakadémia elvégzése után New York-ban, a világhírű Juilliard School-ban szerezte meg - az iskola történetében először magyar hegedűsként- mesterdiplomáját. 2008-ban MOSAIC című, klasszikus zsidó hegedűdarabokat tartalmazó felvételével debütált a nemzetközi hanglemezpiacon. Az album teljes zenei anyaga Magyarországon először a Zsidó Nyári Fesztiválon hangzik fel.

Zsoldos Bálint 13 éves kora óta rendszeres szereplője a hazai és nemzetközi koncertéletnek, játszott többek között a Salzburgi Fesztiválon, a Santanderi Nyári Fesztiválon és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Több magyar együttes mellett a Salzburger Solisten és a Hamburgi Filharmonikusok szólistájaként is fellépett, hangversenyeiről számos rádió- és tévéfelvétel készült.

 

Bálint András Radnóti estje

A Rumbach utcai zsinagóga klasszikus koncertjeit színesíti szeptember 1-jén Bálint András. Radnóti estje a magyar irodalom egyik klasszikusát idézi elénk, a költő születésének.100.évfordulóján.

A Kossuth-díjas színművész a saját zsidóságától mániákusan menekülő, majd amiatt tarkón lövetett költőóriás zsidó, magyar és katolikus útkereséseit állítja középpontba - mindezt részben saját családja történetein keresztül, régi dokumentumok, levelek, verstöredékek segítségével.

Szeptember 2-án Mendelssohn műveiből összeállított kamarazenei esten emlékezünk a kiváló zeneszerző születésének 200. évfordulójára, olyan kiemelkedően tehetséges fiatal muzsikusok közreműködésével, mint Füzi Nóra, Győri Noémi és Kovács Ágnes.

 

Képzőművészet, film, színház , könyvvásár és utcabál

Több képzőművészeti kiállítást is tervezünk. A Magyar Zsidó Múzeumban a legendás zsidószármazású magyar fotóművész, Robert Capa műveiből láthatnak majd válogatást. A kiállitás címe Izrael 1948, mely önmagáért beszél. Izrael Állam alapításának éve Robert Capa szemével.

A Budapest Galériában egy kiváló kortárs izraeli festőművész, Hanna Fluk mutatkozik be. Hanna Argentinában szuüetett 1953-ban, majd 1978-ban Izraelben telepedett le. Jeruzsálemben él 1953 óta. Autodidakta módon fejlesztette festési technikáját az elmúlt tizenkét évben. Karrierje elején neves művészek és festők műveit reprodukálta, de 2000 óta saját alkotásokkal áll a nagyközönség elé, amelyeken a "jeruzsálemi élményt" veti vászonra.

Idén először a Szépművészeti Múzeumban is lesz rendezvényünk. A Szentföld öröksége című kiállításnak ,- melynek anyagát a Jeruzsálemi Izrael Múzeum kölcsönzi - fesztiválunk hetében lesz a zárása, amelynek utolsó napján a nemzetközi hírű fiatal izraeli csellista, Gavriel Lipkind ad koncertet. Első alkalommal mutatkozik be a magyar közönség előtt. Az ő nevét jól jegyezzük meg, mert a jövendő világklasszisát hallhatja a közönség. Fesztiválunk büszke azokra a fiatal művészekre, akik néhány éven belül a budapesti szereplésük után világklasszissá növik ki magukat. Jövő évi terveink közé tartozik, hogy ezen vendégeink találkozóját egy rendhagyó fesztivál keretén belül megrendezzük.

Az óbudai Symbol Galériában Naszódi Zsuzsa festőművész rendhagyó portréiból láthatnak majd kiállítást. Festményei egyszerre bírnak festészeti és közéleti jelentőséggel, hiszen modelljei a kulturális közélet ismert szereplői. A kiállítás címe nem véletlenül: Nézz a szemembe....
A Gozsdu Udvarban sokak kívánságára különböző szórakoztató programokkal egybekötött, három napos kézműves és könyves kirakodóvásár lesz. A XII. Zsidó Nyári Fesztivál előestéjén, augusztus 29-én egy jóhangulatú utcabálra várunk mindenkit, ahol a programot Rácz Kati és a Flush biztositja. Augusztus 30-án és 31-én számos ingyenes, szabadtéri szórakoztató programmal, gyerekelőadással, sóletpartyval, klezmer koncerttel, a Hegedűs a háztetőn slágereivel és békebeli kávéházi sanzonokkal várják az érdeklődőket.

A Symbol Szórakoztató Központban Óbudán, szeptember 2-án a zsidó gasztronómia és borkultúra kedvelői borvacsorán vehetnek részt, szeptember 3-án pedig Rande-Jew címmel hatalmas bulira várjuk a zsidó kultúrával és egymással is ismerkedni vágyó fiatalokat. A hangulatról sokak kedvence, a nagyszerű Vodku együttes gondoskodik.

Színház

Két kiváló társulat, a Baltazár Színház és a KoMa Társulat előadásai is gazdagítják kínálatunkat.

A Tivoli Színházban Falusi Mariann Könyvzene című önálló estjére várjuk az érdeklődőket, az újpesti Ady Endre Művelődési Központban pedig Harsányi Gábor Börtönszínház című kamaraelőadása lesz.

Filmes programokat két helyszínen is kínálunk. A Bálint Házban augusztus 31-én Csermák Zoltán, Elek Sándor és Halper János Tunézia zsidóságát felfedező dokumentumfilmjét mutatják be, a Kino moziban pedig három napon át a jeruzsálemi Sam Spiegel Filmakadémia hallgatóinak rövidfilmjeit vetítik.

Vidéki fesztivál programok

Rendhagyó kezdeményezésként, idén a Zsidó Nyári Fesztivált megelőző néhány hétben promóciós koncerteket szervezünk vidéki nagyvárosainkban. Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Debrecenben Zsidó dallamok szárnyán címmel ad koncertet Fekete László, Klein Judit és Neumark Zoltán. Az egyes helyszíneken fiatal kántorok - többek között Zucker Imánuel, Schwetzhoff Dávid és Rosenfeld Dániel- is bemutatkozási lehetőséget kapnak.

Szeptember 9-én a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Budapest Klezmer Band ad közös koncertet Miskolcon. Programjukban Bernstein művek és Jávori Fegya Klezmer szvitje szerepel, az est karmestere Kovács László.

 

A fesztivál gazdasági hatása

A Turisztikai Világszervezet januárban közzétett előrejelzése szerint a gazdasági világválság következtében idén Európában O-2 %-os visszaesés várható a nemzetközi turistaérkezések számában . A válság kedvezőtlen hatásai alól Magyarország és a magyar turizmus sem vonhatja ki magát.

Az ország beutazó turizmusában 5 % körüli visszaesést prognosztizálnak a szakemberek. Az előrejelzések szerint a válság leginkább Budapestet érinti majd.

Mindezek tükrében találjuk nagyon fontosnak, hogy idei fesztiválunk minden eddigit felülmúló vonzerővel bírjon a programok színvonalát és színességét illetően.

Az elmúlt évben a külföldi vendégek átlagos tartózkodási ideje 2.9 nap volt, ugyanakkor a fesztiválra érkező vendégek tartózkodási ideje ennek duplája. Az átlagos költésük ötcsillagos szállodában 21 ezer Ft/nap, négycsillagosban 8400 Ft/nap.

Tény, hogy az árfolyam helyzet kedvez a beutazó turizmusnak, és Budapest az egyik legjobban élhető fővárosként van nyilvántartva. A turizmus a gazdaság más ágazataihoz képest jobban ellenáll a negatív folyamatoknak, vagyis a válság ellenére továbbra is sokan fognak utazni, ha „érdemes" és van „vonzerő". Ez azt a következtetést engedi meg számunkra, hogy a várható külföldi vendégéjszakákat ha felszorozzuk a napi átlagos költéssel /4 és 5 csillagos szállodákat véve alapul/ akkor a fesztivál 6 napjának turisztikai bevétele közel 3 milliárd forint.

 

süti beállítások módosítása