Dusa Gábor fotókiállítása

Dusa Gábor fotókiállítása nyílik 2009. május 5-én, pénteken 18 órakor a Ferencvárosi Művelődési Központban. A kiállítási anyag szubjektív válogatás az elmúlt öt évben Magyarországon fellépett külföldi és magyar tánc és színházi társulatok előadásaiból. A kiállítást Bánkuti András nyitja meg.


androgyn


A kiállított- ritkán látható- nagyméretű képeken a fényképezőgép segítségével megállított pillanatok felnagyítódnak és ezáltal táncelőadásokon soha nem látható, furcsa, izgalmas, felfedezni váró közelségbe kerülnek a nézővel.

A nagy méret lehetőség apró részletekre rácsodálkozni.

Van idő arra, hogy a néző a számára megfelelő ideig tanulmányozhatja, élvezheti azt a pillanatot, amit a művész a szemével, idegrendszerével, kezével és fényképezőgépével mozdulatlan képpé varázsolt a mozgó, lélegző előadásból.

 

"Az elmúlt néhány évtizedben a tánc színházi életben elfoglalt helye jelentősen megváltozott. Már nincs alárendelt helyzetben, és nem is csak kiegészítő szerepet szánnak neki. Egy mozdulat ugyanazt a rangot képviseli, mint egy kimondott szó. Ez az egyik jelentős változás. A másik pedig, hogy a tánc már nem csak a harmonikus mozdulatok világa. A táncos személyisége ugyanolyan fontos a darab szempontjából, mint a technikai tudása. Egy őszinte gesztus többet nyom a latban, mint egy tökéletes spicc. Ezért, a mai táncfotó sem ugyanaz, amihez eddig hozzászokhattunk. A képeken ugyanakkora súllyal bír a táncművész személyisége, mint az, hogy elkapjunk egy tökéletes mozdulatot. Már nem a szépelgésen van a hangsúly. A mai darabokban szembesülünk a tökéletlenségeinkkel is. Ezeken a képeken az is megjelenik, amikor a táncosok a porba hullanak, nem pedig a magasba törnek."  Dusa Gábor

 

-----------------

Dusa Gábor fotókiállítása
Megnyitó: 2009. június 5., péntek 18 óra
Ferencvárosi Művelődési Központ
Címe: 1096 Budapest, Haller utca 27.
A kiállítás 2009. június 30-ig tekinthető meg.

 

süti beállítások módosítása