Kisvárdai díjazottak

Kisvárdán június 2-11-e között tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválját . A sergszemle zárásaként átadták a fesztivál díjait.

A Nemzeti Kulturális örökség Minisztériuma ÉLETMŰ- DÍJAT adományoz

Csíky Andrásnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművészének, valamint

Hajdú Gézának, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata színművészének

A Nemzeti Kulturális örökség Minisztériumának fődíját a szakmai zsűri döntése alapján

a Szabadkai Népszínház társulata nyerte el Nyikolaj Koljada: MURLIN MURLO című darabjának Hernyák György rendezte előadásáért.

Az Illyés Közalapítvány díját a szakmai zsűri döntése alapján megosztva

- a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata nyerte el Örkény István TÓTÉK című komédiájának Vidnyánszky Attila rendezte előadásáért, valamint

- a Kolozsvári Állami Magyar Színház Társulata Georg Büchner: WOYZECK című drámájának Mihai Maniutiu rendezte előadásáért.

Szabolcs-Szatmár- Bereg megye díját a szakmai zsűri döntése alapján
a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata nyerte el Janusz Glowaczki: NEGYEDIK NŐVÉR című darabjának Alexandre Colpacci rendezte előadásáért.

Kisvárda város díját a szakmai zsűri döntése alapján
a Temesvári Csiky Gergely Színház társulata nyerte el Parti Nagy Lajos IBUSÁR című huszerettjének Kövesdy István rendezte előadásáért.

Kisvárda város Közönségdíját a társadalmi zsűri döntése alapján
a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Társulata nyerte el Örkény István TÓTÉK című komédiájának Vidnyánszky Attila rendezte előadásáért.

A Magyar Hivatalos Közlönykiadó díját a szakmai zsűri döntése alapján megosztva
- PESITZ MÓNIKA és VICZEI NATÁLIA, a Szabadkai Népszínház színművésznői nyerték el Nyikolaj Koljada: Murlin Murlo című drámájában nyújtott alakításukért.

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által a legígéretesebb fiatal színész számára alapított, TEPLÁNSZKY-díjat,
a szakmai zsűri döntése alapján BODOLAI BALÁZS, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze nyerte el Janusz Glowaczki: Negyedik nővér című drámájában nyújtott alakításáért.

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza díjait a szakmai zsűri döntése alapján:
- DARABONT MIKOLD, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésznője nyerte el, Janusz Glowaczki : Negyedik nővér című drámájában nyújtott alakításáért, valamint
- TOKAI ANDREA, a Temesvári Csiky Gergely Színház színművésznője, Parti Nagy Lajos: Ibusár című huszerettjében nyújtott alakításáért, illetve
- TRILL ZSOLT, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színművésze, Örkény István TÓTÉK című komédiájában nyújtott alakításáért.

Kisvárda város polgármestere, Dr. Oláh Albert különdíját a szakmai zsűri döntése alapján
BOGDÁN ZSOLT, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművésze nyerte el Georgh Büchner: Woyzeck című drámájában nyújtott alakításáért.

Kisvárda város alpolgármestere, Dr. Nagy Szilárd különdíját a szakmai zsűri döntése alapján
BALÁZS ATTILA, a Temesvári Csiky Gergely Színház Jászai Mari-díjas színművésze nyerte el Parti Nagy Lajos: Ibusár című huszerettjében nyújtott alakításáért.

Az EURO-SEC KFT, az EMINENS KLIENS BT és Abonyi István egyéni vállalkozó által felajánlott különdíjat a szakmai zsűri döntése alapján
a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata nyerte el a LAKODALOM című, Csehov műve nyomán készült előadásban nyújtott kiemelkedő csapatmunkáért.

A kisvárdai Bástya Panzió és a Parish Bull Vendégház által felajánlott különdíjat a szakmai zsűri döntése alapján a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színművésznője, SZŰCS NELLI nyerte el Örkény István: Tóték című komédiájának előadásában nyújtott alakításáért.

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza különdíját
a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház William Shakespeare Szeget szeggel című előadásaiért kapja.

A kisvárdai Várétterem és Domino Pizza által felajánlott különdíjat a szakmai zsűri döntése alapján
a legjobb díszletért a Szabadkai Népszínház művésze, SZILÁGYI NÁNDOR nyerte el Murlin Murlo című előadásában nyújtott teljesítményéért.

A Csomix BT által felajánlott különdíjat, a versenyen kívüli előadások legkiemelkedőbb színészi teljesítményéért - megosztva
SZOTÁK ANDREA és SZVRCSEK ANITA színművésznők nyerték el, a Komáromi Jókai Színház Nyikolaj Koljada: Mese a halott cárkisasszonyról című drámájának Czajlik József rendezte előadásában nyújtott alakításukért.

A KISVÁRDAI LAPOK Szerkesztősége által felajánlott díjat
TOKAI ANDREA, a Temesvári Csiky Gergely Színház színművésze kapta.

 

süti beállítások módosítása