Szegedi Alternatív Színházi Szemle

Az 1991-ben alapított, idén 15 esztendõs THEALTER International - Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója mára a magyar színházi élet egyik legrangosabb, nemzetközi viszonylatban jegyzett színházi fesztiváljává vált.

A SZASZSZ 2005 programja (.doc formátum) >>

Évről-évre független, a színházi munkát és műhelygyakorlatot életformaként választó, de a hivatásos, állami vagy kommersz-magán színházi struktúrán kívül álló alkotók által létrehozott művészi közösségeket látnak vendégül Magyarországról és külföldről, és nyitottak  minden új kísérletre is.

2003-ban a koncepciójában megújult, finanszírozásában megerősödött THEALTER fesztiválhoz kapcsolódott az Alternatív Színházi Szemle, amely így a SZASZSZ (Szegedi Alternatív Színházi Szemle) nevet kapta. A THEALTER fesztivál új koncepciója a Déli Vonal: a korábbi hagyományokat folytatva elsősorban Dél- és Kelet-Európa színházi kínálatát igyekszünk bemutatni - kísérletező, kevésbé ismert és nagynevű csoportokat egyaránt vendégül látva a hármas határ közelében.

A SZASZSZ a több évig Budapesten működő Alternatív Szemle megújítását tűzte ki céljául. Az évad nemhivatásos előadásaiból szakmai zsűri (2005-ben Hegedűs Sándor és Magács László) választja ki azokat, amelyek meghívást nyernek, s Szegeden versenyezhetnek. A szegedi zsűri elnöke az idén Jeles András.

Fő helyszínekként az elmúlt több mint egy évtizedben kortárs előadóművészeti központként működtetett Régi Zsinagóga épülete, valamint a lepusztultságában is gyönyörű Régi Hungária (Kass Szálló) várja majd a fellépőket és a közönséget, de terveik szerint néhány egyéb helyszínen és a szabad ég alatt is "belénk botlanak" a járókelők.
 
Az idén is változatos kísérőprogramok gazdagítják a találkozó egyhetes műsorát:

  • BÁB Bemutatkozási lehetőség innovatív bábtársulatok részére - idén külföldi és hazai árnyjátékosok kapnak teret a Szemlén, valamint egy árnyjáték-tematikában összeállított bábkiállítást is rendezünk az OSZMI anyagaiból.
  • FOTÓ-SOK színházi és táncos témájú fotókiállítások Szeged kávéházaiban.
  • VIP-ART Közös tárlat független színházi, táncszínházi területen működő művészek képzőművészeti alkotásaiból.
  • TÁNC-FOTÓS WORKSHOP A színházi fotóművészek számára rendezett mesterkurzus a táncfotózásról.
  • CERKA Nemzetközi kritikusszeminárium a Kritikus Céhhel közösen.
  • IZZASZTÓ 2. Mozgás-workshop Ladányi Andreának az SzFE-n használt metodikájával - tai chi, színpadi vívás és tánc-ritmika.
  • HŰSÍTŐ Nyitott szakmai beszélgetések Imre Zoltán színháztörténész, az ELTE tanára vezetésével.
     
    ***************************
    További információ:
    MASZK Egyesület - Szeged, tel. és fax: 62/312-303, maszk@maszk.hu, www.maszk.hu, www.thealter.hu
     
    Alternatív és Független Színházak Szövetsége - Budapest, tel. és fax: 1/789-6086, afszsz@chello.hu, www.alternativszinhazak.hu, www.szinhaz.hu/http://szinhaz.blog.hu/media/image/2005-07-04/11850749/thealter_szaszsz.
     
    ***************************


Július 6-ig lehet még jeletkezni a fesztivál keretén belül megrendezésre kerülő mozgás-workshopra:

2. MOZGÁS-WORKSHOP LADÁNYI ANDREA METODIKÁJÁVAL
Szeged, 2005. július 19-23.
 
A tavalyi sikeres mozgás-workshop idén is megrendezésre kerül a Színház- és Filmművészeti Egyetem Mozgástanszékének Ladányi Andrea által kidolgozott, új mozgásoktatási rendszere alapján.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem  Mozgástanszéke a 2002/2003-as tanévtől kezdve gyökeresen megújult. A Ladányi Andrea által kidolgozott tanterv két hetes kurzusrendszert alkalmaz, mely igen széles körű, változatos mozgáskultúrával ismerteti meg az előzetesen egyáltalán nem képzett színész-növendékeket. A változás mértéke és értéke vitathatatlan, a jelenlegi I-II-III. évfolyamos színész-hallgatók mozgáskultúrája már most látványosan felülmúlja az előző években végzett színészekét. A kurzus elemei: thai chi, zsonglőr, jazz-funk, erőgyakorlatok, ritmikus néptánc, történelmi társastánc, verekedés (kontakt), latin táncok, vívás (tőrhasználat), színpadi mozgás.
 
A szegedi kurzus idei elemei:
Thai chi - Jászberényi Éva
Színpadi vívás - Gyöngyösi Tamás
Tánc-ritmika - Katona Gábor
A részvételhez nincs szükség előképzettségre!
 

Jelentkezési határidő: 2005. július 6.
Jelentkezés és további információ: Alternatív és Független Színházak Szövetsége, Trifonov Dóra, 30/378-5045, afszsz@chello.hu

A SZASZSZ honlapja: http://szinhaz.blog.hu/media/image/2005-07-04/11850749/thealter_szaszsz.

 

 

 

süti beállítások módosítása