Szegedre költöznek a Csárdáskirálynő sztárjai

2005. július 15-étõl Szegeden folytatódnak a Csárdáskirálynõ próbái. A darabot négy hete a Vígszínház házi színpadán gyakorolják a színészek. Érdekesség, hogy Gálffi Lászlót még sohasem rendezte Alföldi, bár tíz évig voltak egy társulatban.

2005 Szegeden a Fiatalok Éve, ezért a fesztivál műsorának összeállításakor a szervezők a fiatal korosztály ízlésének leginkább megfelelő programokat választották.

Jegyvásárlás >>


Nagy várakozás előzi meg a Szegedi Szabadtéri Játékok önálló produkcióit, így a július 29-én, 30-án és 31-én látható Csárdáskirálynő bemutatását. Kálmán Imre-Békeffi István-Kellér Dezső népszerű nagyoperettjét a fiatalok körében rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Alföldi Róbert rendezi.


"Remélem sikerül úgy színpadra állítani a darabot, hogy az tökéletes lenyomata legyen annak a "kornak", amelyben születetik, és azt jelentse, jelenthesse a nézők számára, amit Honthyék előadása jelentett sok-sok éven keresztül - az ő kortársaiknak. De a pátoszt félretéve: olyan lesz, amilyen az operett-rajongóknak még belefér, a nem operett rajongóknak pedig már!"

A földön, vízen, levegőben játszódó történetet Gábor Andor versei teszik a "vájt fülű" közönség számára is igazi csemegévé. A harmadik felvonás badeni fürdőhelyén szó szerint úsznak a boldogságban a szereplők, mialatt különböző légi járművek látványos parádéja teremti meg a show-hangulatot a Dóm téren.

A Menczel Róbert-Selmeczi T. György tervezte díszlet szerves része lesz a Silló István vezényelte zenekar: az előadás során a Szegedi Nemzeti Színház Énekkara és a Szegedi Szimfonikus Zenekar végig "színpadi" szereplők. Az összetéveszthetetlen Alföldi-rendezés tizenkét kiváló, válogatott táncos segítségével varázsolja bravúrosan mozgalmassá az előadást.

Az előadás kifejezetten a szegedi szabadtéri színpadra készül - egy 800 négyzetméteres, óriás színpadot töltenek meg élettel az alkotók. 4000 néző, 3 alkalommal tekintheti meg a darabot, melyben a rendező az operistákat és a prózistákat egyaránt "próbára teszi". A Csárdáskirálynő a Szegedi Szabadtéri Játékok legdrágább szuperprodukciója, közel 60 millió forint összköltségvetéssel készül. A produkció pénzügyi támogatói a Lombard Lízing Rt., a MOL Rt. és a Borsodi Sör. Csupán néhány adat a pazar kiállítású előadásból: a felhasznált anyag mennyiségek között 2000 méter textília, 1500 méter flitteres szegőző, több-száz pávatoll mellett 150 méter futófény kerül az új (300db) ruhákra. A színpadon 80 pár lakkcipő villan meg a felejthetetlen estéken. A játszótéren "belül" a teljes zenekari árok úszómedencévé alakul, körülbelül 50 köbméter vízzel feltöltve. A lenyűgöző, közel 1000 méter bársonnyal borított díszletet élőnövények, tuják, több mint 20 gömbfa egészíti ki.

A Csárdáskirálynő a legismertebb magyar operett: a népszerű melódiák, a pesti színésznő és a gazdag herceg szerelmi története megunhatatlan a könnyű műfajt kedvelők körében. A híres, operettszínházbeli Honthy, Feleki, Rátonyi-féle Csárdáskirálynőt 15 évig tartották műsoron, így a szervezők szándékai szerint - bízva a páratlan rendezésben és a sztárszereposztásban - a következő években is színre kerül Szegeden a produkció.

 

Jegyvásárlás >>

A főbb szerepekben olyan kiváló művészek láthatóak, mint Hernádi Judit, Gregor József, Bodrogi Gyula, Gálffi László vagy Stohl András. Bodrogi Gyulának a Csárdáskirálynő az egyik kedvenc darabja, és gyerekkora óta szereti, tudja Miska pincér szerepét. Bodrogi híresen nagy komédiás és legendás táncoskomikus, aki ismét varázslatos lépésekkel fogja elkápráztatni a nézőket. A Bónit alakító Stohl András már az első próbák után úgy nyilatkozott, hogy az operett - legalábbis az alkotók számára - igencsak "kemény" műfaj s csak az tudja ezt igazán, aki "szívből bele tud halni" a "Te rongyos élet...", vagy a "Jaj, cica eszem azt a..." kezdetű slágerek előadásába. Stohl életében először debütál táncos komikusként. A címszerepet alakító Hernádi Judit "Hajmási Péter"-ét olyan várakozás övezi, amilyet még Honthy Hanna is megirigyelne, de Alföldi gondoskodott arról, hogy a "nagy nevek" mellett fiatal tehetségek is megmutathassák magukat, így a Színművészeti Egyetemen frissen végzett Bartsch Kata Stáziként látható a produkcióban. Kerekes Ferkó Gálffi László megformálásában igazi színházi csemegének ígérkezik. A szerelmespár Szilviáját a Magyar Állami Operaház fiatal tehetsége, Rálik Szilvia alakítja, aki pályáját Szegeden kezdte, s a Játékok programjában immár második alkalommal szereplő Nabucco című előadásban a világhírű olasz bariton, Paolo Gavanelli partnereként is megcsodálhatjuk. Edvin szerepét a Marica Grófnő Taszilo grófjaként vagy a Mágnás Miska Baracs Istvánjaként már jól ismert Nyári Zoltán, a Budapesti Operettszínház tagja játssza.

forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok

 

süti beállítások módosítása