PASSZÁZZS

BUDAPESTI ÕSZI FESZTIVÁL:

Kortárs zeneszerzõk és koreográfusok estje

Október 15. és 16. 19:00
MU Színház
a Műhely Alapítvánnyal közös rendezvény

Az Őszi Fesztivál és a Műhely Alapítvány által 2005 januárjában elindított Passzázzs-program célja, hogy fiatal zenészeket és táncosokat sarkalljon közös előadások létrehozására. A Passzázzs szakmai kuratóriuma az NKA [A jövő művészei - művészek a jövőnek] programjának keretében három projektet támogatott idén.


Test-pár-beszéd
Maróti Emese | Nagy Andrea

"Duett énekhang és mozdulatok által keltett hangzásokból. Négy rövid Catullus-vers latin nyelven. A koreográfiában nincs előre felvett hang, nincs aláfestő zene. Csak a két szereplő jelenléte teremti a hangélményt."
Maróti Emese jelenleg harmadik diplomájának megszerzése előtt áll a Zeneakadémia zeneszerző szakos hallgatójaként.
Nagy Andrea a Magyar Táncművészeti Főiskola elvégzése után a Honvéd Együttes, majd a Phobos Táncegyüttes után az elmúlt évadig az Artus Táncszínház tagjaként dolgozott, jelenleg független alkotó.

5 > 3
Bolcsó Bálint | Nina Umniakov

"5 táncos, 5 hangfal. A munka során lassan kristályosodtak ki azok a kulcsszavak, amelyek köré az előadás épül: absztrakció, kölcsönhatás, morphing."
Bolcsó Bálint a budapesti majd a bécsi Zeneakadémián tanult zeneszerzést és elektronikus zenét. A Bartók-szeminárium állandó részvevője, Kodály-ösztöndíjas.
Nina Umniakov a Cannes-i Konzervatórium és a Cannes-i Táncművészeti Főiskola kortárs tánc szakán végzett tanulmányokat.  2001-től a Goda Gábor vezette Artus Társulat állandó táncosa, emellett önálló darabokat is készít.


Szellőrózsa
Bede Péter | Katona Gábor

 
"Arra keressük a választ, hogy a zene és a tánc ősi kapcsolatából milyen asszociációs helyzeteket alakíthatunk ki a színpadon, és a kölcsönhatásukat miként változtathatjuk egy előadás dramaturgiai mozgatórugójává."
Bede Péter 2004 óta a Zeneakadémia jazz tanszakán tanul szaxofonozni. Játszott többek között a Besh’o Drom és a Bede Trió zenekarral, jelenleg a Fanfara Complexa tagja. Rendszeresen vesz részt improvizációs workshopokon.
Katona Gábor a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc szakán végzett, majd a Budapest Táncegyüttes táncosa, koreográfus-asszisztense lett. A modern tánc területén elsőként a Phobos Táncegyüttessel dolgozott, 2001 óta a Közép-Európa Táncszínház tagja. 2003-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem vendégtanára.

 

 

 

BUDAPESTI ŐSZI FESZTIVÁL:
Don Quijote Mauzóleum
Artus - Goda Gábor Társulata
Október 17. és 18. 19:00
Artus Stúdió

További előadások > Október 21., 22., 25. és 26. 19:00

Színház, képzőművészet, film, installáció - mindez egyetlen produkcióban, az 1985-ben alapított Artus társulat előadásában.
A Goda Gábor vezette együttes kezdetben mozgásszínházi előadásokat készített, a későbbiekben azonban a táncszínházi formákat más művészeti ágak elemeivel [dialógokkal, élő zenével, filmmel, képzőművészeti alkotásokkal] keverték.
Új produkciójuk az idén 400 éves Don Quijote mitikus alakját állítja középpontba. A kiállítótérben elhelyezett installációk a magányos lovagot jelenítik meg, a vetített "mű-nézők" pedig egy előre felépített dramaturgia alapján egyszerre reagálnak a látott előadásra [vagyis ugyanakkor sírnak, nevetnek, tapsolnak]. A Cervantes szövegére épülő rendhagyó produkció a mű és a közönség viszonyát értelmezi újra egy Magyarországon soha nem látott performance-kísérlet keretein belül.

www.bof.hu

 

 

BUDAPESTI ŐSZI FESZTIVÁL:
HOI
Metzger | Zimmermann | de Perrot [CH]
Október 14. 20:00 | TRAFÓ
További előadás > Október 15. 20:00

Tánc, akrobatika, zene - egy balett táncos, egy cirkuszi akrobata és egy DJ közös produkciójában. A hét éve, Zürichben megalakult a Metzger|Zimmermann|de Perrot társulat három alapító tagja három különböző művészeti ág művelője. Gregor Metzger a Svájci Balettakadémia befejezése után olyan világhírű társulatok művésze volt, mint az európai tánc nagymestere vezette Béjart Ballet, vagy a barcelonai La Fura dels Baus. Martin Zimmermann a manézs világából jött, tanulmányait az "új cirkusz" európai szellemi központjának számító francia Nemzeti Cirkuszművészeti Központ növendékeként végezte, később a francia Anomalie Társulat tagja volt. Dimitri de Perrot, a társulat zeneszerzője pedig dj-ként több svájci és olasz zenekar tagjaként tevékenykedik.
2001-es HOI című darabjukban a DJ élő zenéjére a két táncos-akrobata a színpad különlegesen összeállított, egyszerűnek tűnő fapallóit felhasználva varázslatos, a konstruktivizmus képi világát idéző látvánnyá alakítja a színpadképet. Az emberi testek zabolátlan hajlékonysága, szórakoztatóan izgalmas játéka vízszintesek és függőlegesek rácsozata által tagolt színpadi térben látható. A mozgásszínészek e sterilnek ható, de roppant rugalmas térben - mely a lemezlovasi lelemény nyomán önmaga is hangforrássá válik - mint különös mese ismerős alakjai vándorolnak: a pallókból ház épül, erdő lesz belőlük, vagy baljós árnyékot vető fejfákká változnak. A HOI nagy műgonddal kidolgozott, remek humorú, virtuóz "látványszínház".

Koreográfia | Gregor Metzger | Martin Zimmermann
Zene | Dimitri de Perrot
Színpadterv | MZDP
Fény | Christopher Boriaux
Hang | Andy Neresheimer
Jelmez | Fransiska Born

süti beállítások módosítása