Színháznyitás hétfőtől hétfőig

A vártnál nagyobb érdeklõdés miatt egy nappal hosszabb lesz a Vörösmarty Színház ünnepi nyitóhete: december 12. és 19. között nagyszabású rendezvénysorozat keretében nyílik meg a közel négymilliárdos beruházással felújított fehérvári teátrum.

Mivel a legnagyobb várakozás a színház névadójának Csongor és Tünde című színművét előzi meg, a teátrum ebből az előadásból kettőt is tart a nyitóhéten: 17-én és 18-án is láthatja a közönség Vörösmarty legismertebb drámáját, amelyet Vladiszlav Troitskiy ukrán rendező emlékezetesnek ígérkező produkcióként állít színpadra Száraz Dénes, Szűcs Kata, Závodszky Noémi és Drahota Andrea főszereplésével. Az előadásokra a színház meghívta mindazokat a színművészeket, akik valaha Csongort és Tündét alakították. A vasárnapi előadás díszvendége (és egyben a nyitóhét fővédnöke) Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lesz.

Az 1874-ben felavatott teátrum a második világháború után sokáig romokban hevert, míg a város széles körű társadalmi összefogással építette újjá 1962-ben. Akkor is a Csongor és Tünde díszelőadásával adták át a színházat a városnak - és akkor még senki sem sejtette, hogy a következő teljes felújításra több mint negyven évet kell várni... Az épület rekonstrukciójára 2003-ban sikerült központi forrást nyerni, ennek köszönhetően az elmúlt másfél évben egy vadonatúj színháza épült Székesfehérvárnak - és az országnak.

Az ünnepi nyitóhét első két napján az érdeklődő közönség a színház művészeinek kalauzolásával ismerkedhet meg a megújult színházépülettel, a színész-kávézóval, az előcsarnokban berendezett színháztörténeti kiállítással. A rákövetkező estéken pedig öt különböző színházi műfaj veszi birtokba a színpadot. Látható lesz a nyáron nagy sikerrel bemutatott A csodák városa című musical és a Parasztbecsület című opera, áriaesten lép fel Miklósa Erika , majd hazai ősbemutatóként Szurdi Miklós állítja színre April de Angelis Garrick, a színész  - avagy ízlés dolga című színházi komédiáját. A negyedik és ötödik estén a már említett Csongor és Tündére várják a közönséget, az eseménysorozatot záró hétfői esten pedig egy nagyszabású gálaműsor keretében a repertoáron lévő darabok részletein át ismerkedhet meg a publikum a XXI. századi színháztechnikával, az új fény- és hangtechnika adta lehetőségekkel.

forrás: Vörösmarty Színház

süti beállítások módosítása