Macskajáték

Az IBS Színpadon készülõ Macskajátékban Pásztor Erzsi és Schubert Éva, illetve Földi Teri és Szabó Gyula játssza a fõszerepet. Az elõadás érdekessége, hogy a mûvésznek eddig még nem játszottak együtt.

Ma már színháztörténelem, amire több mint harminc éve, 1971-ben került sor: a Macskajáték szolnoki ősbemutatóját pár hónappal később a Pesti Színházban lezajló repríz követte. A Macskajátékot azóta is többször játszották itthon és külföldön, s mindannyiszor színésznői jutalomjátéknak (is) tekintették özv. Orbánnét. Az egyik leghíresebb, a Pesti Színházi előadásában, amelyet Székely Gábor rendezett, Bulla Elma, illetve Sulyok Mária játszotta a főszerepet. Ebben a darabban érte el, egyik legnagyobb sikerét, Halász Judit. 1993-ban ugyancsak a Pesti Színházban, a két főszerepet Tolnay Klári és Tábori Nóra játszotta. Örkény méltán népszerű tragikomédiáját Makk Károly filmre vitte 1974-ben. A mozit Oscar-díjra jelölték, de nem nyerte el a rangos filmes díjat.

Pásztor Erzsi

Örkény István igazi görbe tükröt állított az emberek elé. A Macskajáték, a világ legbanálisabb, legszórakoztatóbb története. Az ezerszer megírt szerelmi háromszög. Két ember szereti egymást és akkor jön egy harmadik és elkezdődik a baj. Ez a darab csak abban különbözik a sok ezer elődjétől, hogy nem fiatalokról, hanem öregekről szól és ettől minden átszíneződik. Ezért lett a tragédiából tragikomédia.

Schubert Éva

A darab mindig aktuális. A mondanivalója, a szeretete, és a tartalma, mindig a nézők kedvencévé tette ezt az Örkény művet.

BEMUTATÓ: 2006. január 21. (szombat) este 7 óra
További előadás januárban: 29. (vasárnap)


Örkény István:
Macskajáték
(tragikomédia)

Szereposztás: 

Orbánné: Pásztor Erzsi
Giza: Schubert Éva
Csermlényi Viktor: Szabó Gyula / Fenyő József
Paula: Földi Teri
Cs. Bruckner Adelaida (hang): Komlós Juci
Egérke: Kraszkó Zita/Németh Edit
Ilus: Kapócs Zsóka
Józsi: Kovács Zoltán/Gotthárdi Balázs 

Rendező: Varga Miklós

Szabó Gyula


 forrás: IBS

süti beállítások módosítása