Testvéri káosz

Báty és Öcs a fõszereplõi Forgách András frissen bemutatott darabjának. Két ember, két korosztály, két szemlélet, két életstratégia. Két testvér, akiket szeretet és gyûlölet nem könnyen kibogozható szövevényei kötnek egymáshoz.

Az idősebbik megállapodott, sikeres üzletember, családapa, aki azonban legszívesebben menekülne kapcsolataiból, házassága teljesen kisiklott, munkájából is vélhetően csak a pénzt szereti. A fiatalabb egyedül élő, biszexuális, “szabad szellemi foglalkozású", feltehetőleg színházak környékén (is) sertepertélő, vészesen negyven felé közeledő, örökös pénzszűkében lévő értelmiségi, aki ugyan éppúgy képtelen rendet tenni az életében, mint a lakásában, ám sokkal jobban elvan ebben a zűrzavarban, mint bátyja a maga rendezett világában.

fotó: Színház.hu/Katona

Az első két jelenet kettejük virtuózan szellemes, számos érzelmi árnyalatból összeálló, sokértelmű utalásokkal telített, szerepeket megjelenítő, de a maszk mögötti ürességet éreztető párbeszéde, melynek konkrét tárgya egy kulcs, melyet a báty akar kölcsönkérni öccsétől, hogy annak távollétében a lakásra vihesse alkalmi partnerét. Az öcs először nem adná a kulcsot, aztán adná, de akkor már a bátynak nem kell, végül persze mégis kell, csak az Öcs nem tud róla.

A harmadik jelenet bonyadalmait aztán a kulcs, pontosabban a kulcsok okozzák. Mint egy francia bohózatban, újabb és újabb fordulatok követik egymást, s állítják fejtetőre az egyszerű sablonból kiinduló bohózati alaphelyzetet. A Báty alkalmi partnere nem más, mint az Öcs barátnője, akivel ugyan kevéssel korábban szakítottak, de aligha véglegesen, hiszen a lány ruhái még az Öcs lakásán vannak.

A pásztorórára nem kerülhet sor, mivel a Báty szándékairól nem tudó Öcs mégsem utazik el, s egy fiú prostituálttal állít be. Enyelgésüket végignézi a sötétben rejtőző Báty és Barátnő - utóbbi nem tudott volt barátja kétirányú vonzalmairól, illetve tudott, csak igyekezett nem tudni. Kölcsönösen van mit egymás szemére hányniuk, a Báty élvezi a botrányt, kaján módon pizzát rendel, csak akkor fagy le arcáról a gúnyos mosoly, amikor megérkezik a fúriának becézett felesége, aki ráadásul megtalálta az általa régebben elhagyott kulcsot, így bejut a lakásba. S aki azt hinné, hogy ez az utolsó meglepetés, alaposan téved: a kiszámíthatón túl újabb és újabb kapcsolatokra derül fény, s a leleplezések újabb és újabb hazugságokba keverik a szereplőket: a Feleség az Öcs által felhozott fiút, Robikát ismeri (“együtt focizik a fiaival"), aki talán meg is tudná győzni arról, hogy ő ártatlan bárányka, ha a betoppanó Pizzafutár nem nevezné tolvajnak, s nem akarna vele leszámolni. A kiterjedt alvilági kapcsolatokkal rendelkező Pizzafutár mellesleg a Barátnő régi pasija, s csakhamar átveszi a hatalmat, legalábbis a következő fordulat bekövetkeztéig.

A ritka szakszerűséggel alkalmazott bohózati szerkezet kiválóan alkalmas arra, hogy a mind hihetetlenebb fordulataival hihetően leplezze le a kiüresedett kapcsolatok, a biztosnak hitt értékek relativizálódását, az érzelmi zűrzavart, azt a tényt, hogy különböző generációkhoz tartozó, különböző értékszemléletű és életvitelű emberek egyaránt nem találják helyüket ebben az összezavarodott, értékvesztett világban. A felfordulás után látszólag minden helyreáll - azaz semmi nem változik. Mindez leírva közhelyes kicsit - Forgách darabja viszont nem az, köszönhetően részint a szellemes, frappáns dialógusoknak, részint annak, hogy mindez csupán a mű egyik rétege. A szöveg ugyanis lépten-nyomon felülírja az oksági kapcsolatokat, a hétköznapi logikát: minél jobban odafigyelünk a szavakra, annál kevésbé lehetünk biztosak bármiben is.

Az időfaktor mindvégig nehezen behatárolható, egyes utalások korra, névre, sőt a szülők esetébe életre, halálra szándékosan ellentmondanak egymásnak. Mindez nemcsak a káosz metafizikai jellegét erősíti, de el is emeli kissé a történetet a reálszituációktól. Báty és Öcs kapcsolatának alakulását azonban az író mindvégig komolyan veszi, annak minden váltásával, ambivalenciájával, logikus, racionális és irracionális aspektusával együtt.



Az Ascher Tamás rendezte előadás precízen képezi le a mű szerkezetét; megteremti a poentírozott dialógus, a harmadik jelenetben pedig a bohózat kliséit, majd előhívja a szöveg mögöttes rétegeit, finoman csepegteti a komorabb és az abszurdabb tónusokat a harsányabban komikus alaphoz. S eközben végig szórakoztató és szellemes marad. Khell Zsolt kevés elemből is élethűen rendezi be az első jelenetek sablonéttermét, majd annál több elemből, a legkisebb részletet is bámulatos aprólékossággal megmunkálva, a reménytelenül kaotikus legénylakást. (A vizuális felfordulás megelőlegezi a későbbi lényegi zűrzavart.) Hibátlan a tempó, pontosak a ritmusváltások, beszédesek a csendek, az egymásra szegeződő, fürkésző tekintetek. Precíz a logikai és érzelmi spétek megjelenítése is.

A színészi játék többnyire tökéletes egyensúlyt talál a személyiség erejére építő naturalisztikus közlés és a szöveget enyhén megemelő, stilizáló karikírozás között. Egyes alakításoknak e kettősség meghatározó sajátja is, elsősorban Máté Gáborénak, akinél a karikírozás az irónia és az önirónia, a leleplezés és az önleleplezés eszköze; a Báty a játszott szerepeket karikírozza, s ez a szarkasztikus tónus áll éles ellentétben az őszinte érzelmeket kifejező egyszerű, szikár közlésekkel. Máté kivételes formátumú, de útja vesztett embernek mutatja az idősebb testvért; nárcisztikus alak, aki többé-kevésbé tisztában van magával, aki örömét leli szellemi fölénye szüntelen fitogtatásában, de formátumosan tud veszteni is. A sodró erejű, virtuóz alakítás tökéletes ellenpontja a Fekete Ernő által játszott, látszólagos nyugalmából kibillenthetetlen Öcs, aki a legnagyobb zűrzavar kellős közepén is kajánul fürkésző tekintettel néz körbe, ám apró hangsúlyváltásai, váratlan gesztusai tanúskodnak a kedély és az érzelmek hullámzásáról. Mintha túl lenne már mindenen, miközben nincs túl semmin sem. Máté és Fekete tökéletes páros játékot mutatnak be: egymásból építkeznek, diktálják a ritmust, pontosan késleltetnek, s kiválóan ellenpontozzák egymás játékát.

Ellenpontja egymásnak a Barátnő és a Feleség is; előbbit Pelsőczy Réka ide-oda csapódó, szeszélyes, kiszámíthatatlan, kissé bolondos, de útját még kereső lánynak mutatja, utóbbit erőteljes, eltökélt, családját kézben tartani próbáló, de mindebbe egyre inkább belefáradó nőnek láttatja Fullajtár Andrea. Kovács Lehel e.h. kedves humorral hozza színre a beijedt piti bűnöző alakját, Rajkai Zoltán pedig jól adagolt fokozással építi fel a nálánál nem sokkal nagystílűbb, de erőszakos és hisztérikus Pizzafutár szerepét. Vajdai Vilmos érzelmesen flegma Pincérje mentes minden sablontól; a második jelenet rá épülő slusszpoénja hatásosan készíti elő a továbbiakat. Lázár Katinak és Lukáts Andornak kevesebb lehetőséget kínál az Anya és az Apa szerepe; ők inkább személyiségük erejével formálják kerekre a szándékosan hiátusokból is építkező figurákat. A színészi és rendezői munka pontosan megfelel a szöveg telítettségének és profizmusának is; a Kamrában egy jelentéses és felettébb szórakoztató kortárs magyar dráma kel színpadi életre, igen magas színvonalon.



szerző: URBÁN BALÁZS
forrás: KRITIKA, 2006 január

süti beállítások módosítása