Schimmelpfennig-hétvége

Magyarországon mindig örvendetes eseményt jelent egy-egy újabb külföldi kortárs dráma bemutatója. De az csak kivételesen fordul elõ (a magyar drámaírókat is beleértve), hogy ugyanazon írótól egymás után három-négy darabot mutassanak be. Most ez mégis megtörtént. Hogy lehetséges ez? És ki ez a szerencsés szerzõ?

Schimmelpfennig-hétvége
 2006. március 23-25.
- program -


Március 23., csütörtök
 

 • Roland Schimmelpfennig: Ambrózia

Felolvasószínház - magyarországi bemutató
Fordította: Perczel Enikő
  Szereplők:
Enyedi Éva, Baranyi Szilvia, Dióssi Gábor, Hajduk Károly, Keresztes Tamás,
Magyar Attila, Szalontay Tünde, Tamási Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Tóth József
Időpont: 16.15 óra
*Helyszínváltozás!*
 Örkény Színház helyett:
Katona József Színház, Sufni
 
***

 • Roland Schimmelpfennig: Nő a múltból  
rendező: Ascher Tamás 

előadás az Örkény Színházban
előadás után:
* Programváltozás! *
Közönségtalálkozó és szakmai beszélgetés az előadás alkotóival Ascher Tamással, Gáspár Ildikóval, Für Anikóval, Kerekes Évával, Járó Zsuzsával, Hegedűs D. Gézával, Czukor Balázzsal.
Roland Schimmelpfennig betegsége miatt lemondta részvételét.

 A beszélgetést vezeti: Sándor L. István
Helyszín: Örkény Színház
Időpont: kb. 21 óra

Nő a múltból - Kerekes Éva / fotó: Szilágyi Lenke


***

Március 24., péntek
 

• Roland Schimmelpfennig: Berlin, Greifswalder Straße
rendező: Bodolay Géza

Helyszín: kecskeméti Katona József Színház, Kamaraszínház
(oda- és visszautazás az érdeklődők számától függően mikrobusszal vagy busszal
Jelentkezés a kecskeméti Katona József Színház titkárságán
Telefon: 06-76-501-171; e-mail: titkarsag@katonaj.hu)
Időpont: 15 óra 


• Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka
rendező: Bagossy László

Helyszín: Örkény Színház
Időpont: 19 óra  

Az arab éjszaka - Mácsai Pál / fotó: Gordon Eszter

     
• Schimmelpfenniget rendezni
(Beszélgetés a Schimmelpennig-darabok magyar 
rendezőivel: Ascher Tamással, Bagossy Lászlóval, Bodolay Gézával, Schilling Árpáddal a színrevitel nehézségeiről, a munka tanulságairól)

      A beszélgetést vezeti: Sándor L. István

     Helyszín: Örkény Színház
Időpont: kb. 21 óra

***

Március 25., szombat
 

• Videóvetítés külföldi Schimmelpfennig-előadás(ok)ról

(esetleg ugyanannak a  darabnak többféle színrevitele, részletekben)
 Helyszín: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, vetítőterem
Időpont: 14 óra

 
• Roland Schimmelpfennig: Előtte-utána
rendező: Schilling Árpád

a Katona József Színház és  a Krétakör Színház közös produkciója
   Helyszín: Katona József Színház
Időpont: 19 óra


• Schimmelpfenniget fordítani

(Beszélgetés a Schimmelpennig-darabok magyar fordítóival: Gáspár Ildikóval, Perczel Enikővel, Veress Annával a művek sajátosságairól, műfaji problémáikról, fordításaik nehézségeiről
A beszélgetést vezeti: Szilágyi Mária
 Helyszín: Katona József Színház
Időpont: kb. 21 óra 
Ezt követően: Az első benyomások
(Beszélgetés Roland Schimmelpfenniggel a három nap tanulságairól)

***

    Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk még:

Március 20., hétfő

Push Up
-
Bartók Rádió - Rádiószínház -
Zenéjét összeállította és rendezte: Solténszky Tibor

Roland Schimmelpfennig színművét - Bodolay Géza fordításának felhasználásával - rádióra alkalmazta: Hidas Judit
időpont:22.42

A rendezvény a Goethe-Institut támogatásával valósul meg.


Roland Schimmelpfennig az, akinek egyszerre négy műve látható napjainkban a magyar színpadokon. A kortárs német színházban az elmúlt években feltűnt új drámaíró-nemzedék egyik legjelentősebb alakja ő. Tucatnyi színművét több díjjal jutalmazták, számos nyelvre lefordították.
Schimmelpfennig a Push up 1-3 c. darabjának 2002-es kecskeméti bemutatójával jelent meg először magyar színpadon. (Az előadást Bodolay Géza vitt színre a saját fordításában. Ezután a művet több magyar színház is műsorára tűzte.) A 2003-as budapesti Kortárs Drámafesztiválon Az arab éjszaka c. Schimmelpfennig-mű stuttgarti előadása (Staatsschauspiel Stuttgart, R.: Samuel Weiss) vendégszerepelt. Az előadás óriási sikert aratott és azonnal közbeszéd tárgya lett. Ennek révén szakmai körökben és a közönség körében is ismertté vált Schimmelpfennig neve. A mű Perczel Enikő fordításában 2003 végén megjelent nyomtatásban is Az arab éjszaka - Kortárs német drámaírók antológiában, amely hat kortárs német színművet tartalmazott (Creativ Média - OSZMI). A darabot, magyarországi bemutatóként, a 2004/2005-ös évadban az Örkény Színház vitte színre Bagossy László rendezésében. A bemutató újabb vitákat váltott ki. Ezek középpontjában egyrészt a német és a magyar előadás összehasonlítása, illetve a darab és a magyar színrevitel viszonya állt.

A következő magyarországi Schimmelpfennig-bemutató az Előtte-utána volt 2006 januárjában (Katona József Színház - Krétakör Színház, fordító: Veress Anna, rendező: Schilling Árpád). Az előadás ismeretében úgy tűnik, folytatódik a Schimmelpfennig-vita.

 

Nő a múltból - Kerekes Éva / fotó: Szilágyi Lenke

2006 márciusban két új Schimmelpfennig-bemutatóra is sor kerül. Az Örkény István Színházban Ascher Tamás állította színpadra a Nő a múltból c. darabot Gáspár Ildikó fordításában. A hónap közepén Schimmelpfennig legújabb darabja is műsorra kerül. A Berlin, Greifswalder Straßét Bodolay Géza állítja színpadra Kecskeméten a saját fordításában. 

Érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálni a Schimmelpfennig-jelenséget. Ehhez alkalmat teremt, hogy egymást követő napokon mind a négy előadás műsorra kerül, így az érdeklődők "egyhuzamban" megnézhetik a Magyarországon bemutatott darabokat. (Ezt egy ötödik felolvasószínházi előadásával egészítjük ki.) Ugyanakkor érdemes megkérdezni az egyes előadások létrehozóit is, elsősorban a rendezőket és a fordítókat, hogy ők hogy élik meg a szerzővel, illetve darabjaival való találkozást, kinek-kinek mi jelentette a legnagyobb élményt, kihívást, örömöt, nehézséget az adott művel való foglalkozás során.

Nagyszerű, hogy maga a szerző is jelen lesz a Schimmelpfennig-hétvége eseményein, így egyrészt megismerhetjük gondolkodásmódját, alkotómódszerét, másrészt kiderülhet, hogy mi a véleménye a négy magyarországi előadásról. A programsorozathoz kapcsolódóan - videofelvételek vetítésével - belenézhetünk különféle Schimmlepfennig-művek külföldi előadásaiba is (elsősorban azokéba, amelyeket Magyaroszágon is játszottak).

A beszélgetések, viták anyagát az Ellenfény című kortárs tánc- és színházművészeti folyóirat különszáma fogja nyomtatásban közölni, hogy azokhoz is eljussanak a Schimmlepfennig-hétvége tanulságai, akik nem tudnak jelen lenni a rendezvényen. 

 Forrás: Örkény Színház  

süti beállítások módosítása