Fortedanse - Horváth Csaba Társulat

A Fortedanse - Horváth Csaba Társulat a Közép Európa Táncszínházzal és a Debreceni Csokonai Színházzal közösen új bemutatóval jelentkezik a MU Színházban április 4-én este 8 órakor: & Echó címmel.

A kortárs táncvilág e rendhagyó alkotója ismét nem kevesebbre vállakozott, minthogy Dimitrij Sosztakovics egyébként is lenyűgöző 15. szimfóniájára komponált táncdrámát. 

Horváth Csaba legutóbbi alkotása, a Nemzeti Táncszínházban látható FORTE is már Sosztakovics lendületét, különös világát, zenei üzenetét hordozta.

Bővízű forrásra bukkant ugyanakkor a rendező e  komponista szerzeményeiben, melyből lehetetlen csak egyszer meríteni.

Ez az új bemutató tehát - más vetületeket kirajzolva, - de ugyancsak  e XX. századi nagyság örökségét próbálja kutatni, felmutatni, megértetni, elemezni és közölni, a tánc különleges nyelvére fordítva. 

Narcissus és Echó mitikus világában (tér-idejében) nem egy pszichológiai baleset kórképe eleven, s nem is az “önimádat társadalmának" kritikája, hanem a tükörlét maga: valóságnak és nem valóságnak, látszatnak és lényegnek, fénynek és árnyéknak egymást feltételező, meghatározó kettőssége. Narcissus ebben az értelemben a reflektálatlanság áldozata, saját tükörképének idegenje; - olyan költő, aki képtelen különbséget tenni az “égre kelt", s “az éji folyó csillagai" között. Echó pedig, a hallomásból ismert, a csak végszavakban válaszoló...

“Illó képek után mért nyúlsz, te szegény, te hiszékeny?

Nincs, mire vágyakozol: fordulj meg s kedvesed eltűnt.

Nem más, mit szemlélsz: magad árnya, mi visszaverődik:

Semmi magáan e kép..."

/Ovidius: Átváltozások. III. 431-435/ 


***

 Fortedanse - Horváth Csaba - KET:
&Echó


Jelmez: Benedek Mari
Fény: Fésűs Zsolt
Hang: Kondás Zoltán
Színpadkép: Horváth Csaba
Zene: Dmitri Shostakovich - Symphony No. 15 op. 141bis
Táncolják:
Ladányi Andrea, Lőrinc Katalin, Bajári Levente, Koháry István, Kerényi Miklós Dávid

Koreográfia: Hováth Csaba 

 Bemutató: 2006. április 4. este 8 óra, MU Színház
További előadások: 2006.április 25.,26. este 8 óra, MU Színház

forrás: Közép Európa Táncszínház

süti beállítások módosítása