Fiesta

Egy alternatív anyák napi megoldás május elsõ vasárnapjára. A Mobil Stúdiók Belgrád és Pozsony után Budapestre érkeznek. A nyitó nap egyfajta vidám ünnep: cirkusz, kortárstánc, színház és természetesen az esti fiesta dobzenével és tûztánccal. A nemzetközi kulturális projekt egy hétre költözik a Jövõháza elõtti területre.

A Mobil Stúdiók három, egymással kapcsolatban álló konténer egység: az Editorial (Szerkesztő), a Talk (Beszélgető) és a Live (Élő) stúdió. A Mobil Stúdiók, mint afféle nomád multimédia platform Belgrádból Szófián, Budapesten, Pozsonyon át utazik Gdanskba és ideiglenesen kihasít magának egy szeletet a városi köztérből, így Budapesten a Moszkva tér egy részét és a Jövőháza előtti területet. A helyi művészek minden városban kreatív tartalommal töltik meg a három, tíz négyzetméteres utazó konténert. 

A nyitó nap egy olyan Fiesta, ahol egyszerre ünnepeljük a táncot, a cirkuszt, a zenét és persze az édesanyákat. A Katlan Csoport szervezésében május 7-én az Alternatív Cirkusziskola növendékei segítségével bárki kipróbálhatja a cirkuszi mutatványok sokaságát a Jövőházánál, miközben a Moszkva téren járók belefuthatnak a Tamaragold Company rendhagyó köztéri előadásába, amelyhez a jelmezt Juristovszky Sosa készítette. A hazai kortárstánc egyik legelismertebb koreográfusa, Horváth Csaba Lég című rövid kortárstánc előadásához, valamint a Színház és Filmművészeti Egyetem színész hallgatóinak zenés performanszához a díszletet maguk a konténerek adják. Sötétedéskor átveszik az uralmat a dobzenészek és a tűztáncosok, hogy teljes legyen a fiesta.

Ezen a napon a Beszélgető Studióban Bíró Dénes vezetésével a FlashMob mozgalomról és a Mobil Stúdióról lesz egy vita. A FlashMob lényege, hogy a kizárólag interneten keresztül szerveződő emberek csoportja, egy előre megbeszélt helyen és időpontban találkozik, véghezvisz egy előre megbeszélt cselekményt (úgy mint egy óriási párnacsatát vagy közös szappanbuborék fújást egy-egy közterületen) majd utána egy adott jelre hirtelen távozik.


PROGRAM

Beszélgető stúdió
17.30 Flashmob & Mobil Stúdiók
FlashMob: moderátor Bíró Dénes (netszinhaz.hu) és a Public Arts Lab tagjai

Élő stúdió
Flashmob dokumentációs kiállítás és videó vetítés -
sfeer.c3.hu visual group tagjai és az imagomundi.hu egyesület

Megnyitó a stúdiók körüli területen
16.00 zsonglőrök tanítanak mutatványokat az érdeklődőknek
16.00 Tamara Gold Company táncosok haladnak végig a Jövőházától a Moszkva térig. Performance a Moszkva téren
16.30 Tamara G. C. visszatér a Moszkva térről a Mammut bevásárló közpoton keresztül a Jövőházához
17.30 - Alternatív Cirkusziskola - Legyél te is Artista!
18.00 A Mobik Stúdiók program megnyitója
19.00 Horváth Csaba koreográfiája Goli táncosokkal
19.30 Kreatív Zene előadás a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjaival
20.00 Tűztánc, kongások, vetítés

forrás: Katlan Csoport


süti beállítások módosítása