Vendég: Gothár Péter

Május 21-én vasárnap, délután 17 órától az Alexandra Könyvesház Pódiumán (V. Nyugati tér 7.) a Színészklub keretében Gothár Péter színházi és filmrendezõ lesz Csáki Judit vendége.

Gothár Péter 1947-ben született Pécsett. 1975-ben végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát. 1979 és 1992 között a kaposvári Csiky Gergely Színház főrendezője, majd 1993-tól a Katona József Színház rendezőjeként mutatkozott be. Filmjeivel a hetvenes évek közepén tűnt fel; az elsőt, az Ajándék ez a nap című filmet 1979-ben készítette el. A legjelentősebb nemzetközi elismerést a Megáll az idő című alkotásáért kapta. További, közismert rendezései: Idő van (1985), Tiszta Amerika (1987), Haggyállógva Vászka (1996), Passzport (2000). A rendező alkotásairól, életútjáról, emlékeiről hallhatnak, akik vasárnap délután a Pódiumra látogatnak.

forrás: Alexandra Könyvesház, Pódium

süti beállítások módosítása