"Kis senkikből áll a világ"

Pénzéhes világban élünk, amikor szinte minden eladható és minden megvehetõ. Ezért aztán nincs mit meglepõdnünk azon, hogy színházaink is ezt a témát járják körbe-körbe, s lám akár Moliere, akár egy múlt század húszas éveiben játszódó musical alkalmas lehet, lehetne arra, hogy bebizonyítsuk: csak egy dolog mozgatja a világot, a pénz, a pénz, a pénz. De mintha ezt már Montecucoli is pedzegette volna. /Veréb András írása a kassai Thália Színházban bemutatott  Moliere: A fösvény címû elõadásáról illetve a  komáromi Jókai Színházban bemutatott Chicago címû darabról./

Bocsárszky Attila és Cs. Tóth Erzsébet
Kassán a témában talán legilletékesebbet kérdezték meg, azt a Moliere-t, aki annak idején mesterfokon rajzolta meg a pénzén ülő és valahol végtelenül szerencsétlen teremtménynek mondható fösvény, Harpagon figuráját. S ha már Csiszár Imre, - néhány éve a Caligulát rendezte Kassán - kisajátította magának ezt az emblematikus szerzőt (Pesten a Tartuffet vitte színre, s készül Komáromba is a Gömböccel), teljesen természetes volt, hogy ő kap lehetőséget Moliere megszólaltatására is. Csiszár élt a lehetőséggel, bár sokan biztosan fanyalognak majd a látottak után. Az a nyugdíjas korú közönség, aki velem együtt látta az előadást, viszont jókat derült az egészen, s élvezte a remek színészi alakításokat. Lesznek, akik a darab tragikumát hiányolják majd, s azzal érvelnek, némi joggal, hogy alapjában véve Harpagon egy tragikus sorsú figura, aki afféle Ládász apóként ül a pénzesládikóján, s nem veszi észre azt, hogy más is van a világon. Volt olyan színészünk, aki belehalt ebbe a figurába (Márkus László), s olyan is, aki mint minden szerepében (Mensáros László), kívülről sajnálkozott Harpagon menthetetlenségén.
Bocsárszky Attila
Bocsárszky Attila
uralja a színpadot, hajléktalanra veszi a figurát, ruhája nyerő lehetne a hajléktalanokat öltöztető butikok országos megmérettetésén is, s a szakadtság megfelelő mennyiségű kosszal is párosul. Ez egyébként igaz Harpagon többi alkalmazottjára is, sok vizet és mosóport se Jakab (Kristóf Roland), se Fecske (Petrik Szilárd), se Zabszár (ifj. Bocsárszky Attila), se Claude asszony (Senkovics Petra), se pedig Keszeg (Zetyák György) ruhája és teste nem látott. Csiszár egyébként nem ragaszkodik a darab eredeti korához (minek is tenné), s inkább korunk egyik felkapaszkodott, ám spórolási szokásairól lemondani nem tudó újgazdag figurájánál járunk vendégségben. Szőke Anita jelmezei szinte már túl sokat is hozzáadnak viselőjük jelleméhez, s ez sok esetben hátrányára is van egy-egy jellemábrázolásnak. A díszlet (Haščák József) viszont szinte minimalista, hisz egy középre helyezett bejárati ajtóból, egy összetört üvegű tükörszekrényből s egy asztalszerűségből áll, amit a színek változását jelezendő, hol ide, hol oda helyeznek át. A fösvény egyértelműen színészi jutalomjáték, a többiek asszisztálnak hozzá, s nincs ez másképp Kassán sem. Bocsárszky legalább húsz évvel öregebbet mutat a koránál (a szakadt göncök, a hajléktalan kinézet, az ordenáré viselkedés - ízléstelen, amikor szakadt zoknijával törölgeti a lábfejét vagy kifújja az orrát egy mérhetetlenül koszos zsebkendőbe), s bár szövege megegyezik az eredeti Moliere-rel, mégsem tudunk rá haragudni, hisz tele vagyunk a környezetünkben hasonló figurákkal. Inkább csak mosolygunk rajta. A darab csúcspontján, amikor Harpagon a pénzét keresi, s aktívan kommunikál a nézőtéren ülőkkel, is inkább röhögünk és szánjuk őt. Vagy magunkat?
Zetyák György, Senkovics Petra, Nagy Kornélia, Cs. Tóth Erzsébet és ifj. Bocsárszky Attila

Van néhány csúcsjelenete az előadásnak, amely egyébiránt nagyon veszélyesen közelít a ripacséria felé, de szerencsére nem lépi át az elviselhetőség határát. Legfeljebb egyes figurák egyes pillanataikban nem tudnak határon belül maradni. Erősebbek a női alakítások, Nagy Kornélia Eliz szerepében igazi tenyeres-talpas menyecske, akinek mindene játszik, kár, hogy néha annyira hadar, hogy érthetetlen lesz a mondandója. Visszafogottabb Rák Viktória Marianna szerepében, ő az, akit mind Harpagon mind pedig annak fia, Cléante (Mokány Csaba) magáénak akar. Ez utóbbi egyébként sokat mosolyog, ami ebben az előadásban jót tesz a figura imidzsének. Az előadás Bocsárszky melletti legerősebb figurája Fruzsina, a házasságszerző szerepében Cs. Tóth Erzsébet, akitől az isten mentse meg a házasságra érett hajadonokat. Anzelm fia, Valér szerepében Flórián Róbert Szabolcs inkább csak sokszor látott kliséket mutogat, mentségére váljon, hogy lerí róla, hogy ő is élvezi azt a nagy hepajt, ami körülötte történik. Az előadás vége felé két különleges figura jelenik meg a színen. A csendbiztos (Pólos Árpád) a saját civil nevén mutatkozik be, aki elsősorban azzal véteti magát észre, hogy teljesen hidegen hagyja Harpagon nagy baja, s egészen távolról követi az ügyet. S megjelenik végszóra Anzelm úr (Dudás Péter) is, hogy eloszlassa a tévedéseket, s mindenki megkapja a maga párját. S ahogy Shakespearenél, úgy itt is minden bonyodalom megoldódni látszik.  Megkerül a ládika is, szívszorító a kép, ahogy a lehunyó fényben utánanyúl Harpagon. Mit neki családi boldogság, happyend, csak a ládikáját elrejthesse elrongyolódott köpönyege alá.

A múlt század húszas éveiben játszódik John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse musicalje, a Chicago is. Egy annak idején sikeres vígjáték volt az alapanyaga, de az alkotók valahogy nem tudták megismételni a Cabaret sikerét. A darab szinte egyszerre akar mindent átölelni, minden sikert leszakítani, s itt is érvényes a mindent akartak, de keveset kaszáltak elv. Talán egy jó dramaturg segíthetett volna, ahogy tette ezt néhány éve Újvidéken, ahol Nagy Viktor az eredeti darabnál sokkal jobb előadást tudott csinálni.

Fabó Tibor és Tóth Tibor
Ez nem történik meg Komáromban, ahol karcsúsítás helyett még inkább fölturbózzák a darabot, s szinte néha már azt érezzük, hogy "maga mindent kétszer mond“ Pedig ötletekből nincs hiány, néha a legbárgyúbb ötleteket is ránk erőltetik, de amin először jót derülünk, azon utólag már csak mérgelődünk, és kínosan várjuk az előadás végét. A közönség persze állótapssal fogadja, hogy végre zenés darabot, ráadásul világhírű musicalt játszanak színházukban, de ne feledjük, hogy nemrég állótapssal jutalmazta a szakmailag mélyponton előadott Gül baba c. operettet is. Aki nem ismerné a darabot, annak csak annyit, hogy van egy Roxie Hart névre hallgató hölgy (Balogh Anna), aki unalmában és szexuális kielégítetlensége folytán szeretőt tart, s mikor az eléggé korlátolt és bugyuta férj (Fabó Tibor) hazaérkezik, megöli a szeretőjét (Bernáth Tamás).
Balaskó Edit, Holocsy Katalin, Szvrcsek Anita és Balogh Anna

A hölgy, bár először a férj vallja magát gyilkosnak, hogy asszonykáját megmentse, bekerül a börtönbe, ahol hölgytársaival várja az ítéletet. Itt lép be a történetbe Billy Flynn, a hölgyeknél közkedvelt ügyvéd (Tóth Tibor), akit nem is a szexualitása mozgat, mintsem inkább a kapzsisága. Először Velma Kelly (Szvrcsek Anita) a kiszemelt áldozat, akit csekély ötezer dollárért szándékozik felmentetni, de miután megjelenik Roxie, akiben jobb üzletet lát, nyomban átpártol. Tipikus amerikai sztori, mondhattuk volna még néhány évvel ezelőtt is, a férj az összeg egy részét előkaparja, a többi pedig a szenzációra éhes sajtó feladata. Roxie bekerül a köztudatba, ő az ügyeletes sztár (hány ilyen bűnözősztárt kreált az utóbbi időben a magyar sajtó is), s ahogy ki is fejti egy magasröptű eszmefuttatásában, mindig is arról álmodott, hogy híres ember legyen. S az is lesz, legalábbis egy ideig, amíg el nem fújja őt a színről egy újabb történelmi jelentőségű gyilkosság. Dióhéjban ennyi az egész, ezt kifejtendő van a darab megspékelve a húszas évek ritmusaival, s tényleg van benne néhány remek szám. A komáromiak előadása szinte csak a koreográfiára (kétségtelen, hogy Bodor Johanna remek munkát végzett, vannak szellemes ötletei) és egyes betétszámok előadására összpontosít, s elsikkad a lényeg, az, hogy minden egyes színházi előadás emberi sorsokról kell, hogy szóljon.
Bandor Éva, Szvrcsek Anita, Lax Judit, Germán Lívia, Holocsy Katalin és Balaskó Edit

Mivel itt erről nincs szó (talán az egyetlen kivétel, amikor kiderül, hogy hosszú évek után először mégis csak halálra ítélnek valakit, s a magyar származású lány szerepében Rab Henrietta meg is tudja sejtetni a szerep tragikusságát), egy idő után teljesen elsekélyesedik, s már nincs tétje a dolgoknak. Ezért nincs lehetőség jellemábrázolásra sem, alig van egy-két ember (Tóth Tibor, Fabó Tibor, Rab Henrietta), akik ki tudnak törni az előadás egysíkúságából. Nem segít az sem, hogy a szereplők többsége több figurát is játszik és táncol. Sajnos, a máskor oly kitűnő Bandor Évának sincs lehetősége ebben a változatban kitűnnie Morton mama szerepében. Ugyanis Morton mamának itt nincs szerepe. Ahogy nincs szerepe a Cabaretban oly nélkülözhetetlen Konferansziénak sem, ráadásul itt azt is megkettőzték (Olasz István, Pille Tamás).  Amikor Újvidéken láttam az előadást, éreztem a börtön levegőjének fojtottságát, megérintett ezeknek a nőknek s főleg ennek a rohadófélben lévő világnak a tragédiája, ahol nemcsak pénzzel, hanem emberi sorsokkal és boldogságokkal is kereskednek, ahol tényleg minden eladó és minden sztárocska három napig marad felszínen. Komáromban ez a veszély nem fenyeget, nem érint meg bennünket Szabó Máté rendezése.


szerző: Veréb András
Fényképek:  Bodnár Gábor és Dömötör Ede
forrás: Juhász Dósa János, Pozsony

 

süti beállítások módosítása