Figyeljetek ránk!

A Magyar Drámapedagógiai Társaság által megrendezett Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó idén 15 éves. A jubileum és az idei találkozó 2006. június 2-3-án megrendezésre kerülõ gálamûsora alkalmat adott arra, hogy az ország gyermekszínjátszói megfogalmazhassák igényeiket, gondolataikat, vágyaikat, kéréseiket egy kiáltvány formájában. Az alább olvasható kiáltvány a rendezvény keretei között  kerül felolvasásra 2006. június 2-án este, 20.00-kor a Millenáris Park szabadtéri színpadán, illetve ekkor adják át a küldöttek a meghívott politikusoknak is a gyermekszínjátszó csoportok által létrehozott élõképekkel kísérve.

 

FIGYELJETEK RÁNK!
 
- gyermekszínjátszók kiáltványa -

Olyan iskolát akarunk, ahol lehetőségünk van arra, hogy játszva tanuljunk, és ahol a véleményünket is meghallgatják!
 
Olyan tanárokat szeretnénk, akik beszélgetnek velünk, tudnak és szeretnek játszani!
 
Olyan felnőttekre vágyunk, akik bíztatnak és bátorítanak!
 
Olyan helyeket szeretnénk, ahol szabadon együtt lehetünk, és értelmes, örömteli dolgokat csinálhatunk!
 
Olyan helyzeteket kívánunk, amelyekben kipróbálhatjuk magunkat!
 
Azt akarjuk, hogy minden gyerek eljuthasson legalább egy táborba, és ez ne múljon a pénzen!
 
Nekünk való és rólunk szóló tévéműsorokat, filmeket, újságokat, igazi színházat szeretnénk:

dönthessünk és választhassunk!
 
 

KEDVES GYERMEKSZÍNJÁTSZÁST PÁRTOLÓ BARÁTUNK!

Arra kérünk Téged, hogy a gyermekszínjátszás ügyének segítőjeként, pártolójaként támogasd aláírásoddal ezt a kiáltványt!
 
(Ha támogatod a kezdeményezést, akkor neveddel ellátva küldd vissza ezt a levelet a drama@drama.hu e-mail címre, ez felel meg a pártoló aláírásnak.)       
 
Köszönettel a gyermekek és a Magyar Drámapedagógiai Társaság nevében:
 


Szakall Judit s.k.
szakall.judit@marczi.hu
                                                                              70/335 6280
3151215
 

 

süti beállítások módosítása