SZASZSZ 2006

Az Alternatív és Független Színházak Szövetsége 2006. július 17-23. között immár negyedik alkalommal rendezi Szegeden kiemelt rendezvényét, fõ megmutatkozási fórumát, az Alternatív Színházi Szemlét, a 16 éves THEALTER International - Szabad Színházak Nemzetközi Találkozójával közösen: egy helyen, egy idõben. 2004 óta már csak elõzsûrizett elõadások meghívott résztvevõi az Alternatív Színházi Szemlének, vagyis valóban koncentrálttá vált, igazi tükrévé azon értékeknek, melyeket az alternatív színházi és kortárs táncalkotók hoznak létre az évadban.

A Szemle rangját növelik a kiosztható díjak, és a rangos szakemberekből álló zsűri, melynek elnöke idén újra Forgách András író, dramaturg lesz, tagjai Tompa Andrea szakíró és Simon Balázs rendező. A THEALTER programjainak középpontjában a színházi előadások állnak, de a Szövetség feladata, hogy a Szemlét széles szakmai program-kínálattal bővítse. Így a szegedi fesztivál országosan is ismert és elismert színházi megmozdulás lett, és teljes joggal került be a hazai színházi élet vérkeringésébe. Idén folytatjuk, és tovább fejlesztjük a két éve már elindított szakmai programokat:

BÁB
A kísérletező bábelőadások részére nyújtunk bemutatkozási lehetőséget, évente tematikus felosztásban: idén a "Kéz és Tárgy" technikát használó előadásokat látunk vendégül. Külföldi és hazai együttesek előadásai mellett további külföldi együttesek előadás felvételeiből láthatnak válogatást az érdeklődők. A báb-programok helyszíne a Kövér Béla Bábszínház. A fellépő együttesek többek között: a Figurina Animációs Kisszínpad: Grimmaszok c. előadással, a Harlekin Bábszínház Bartók: Gyermekeknek c. előadással, és bemutatkoznak a Wroclawi Egyetem bábművész hallgatói.


FOTÓ-SOK
Színházi és táncos témájú fotókiállítások alternatív kiállítóhelyeken: Szeged kávéházaiban: Bécsi Kávéház, Átrium Music Café, Jáde Teaház, Grand Café, Híd Mediterrán Étterem. A kiállító fotóművészek: Bege Nóra, Felvégi Andrea, Katkó Tamás, Kenyeres Csilla, Révész Róbert és Varga Gábor György. Kiemelt fotókiállításunk a Korzó Mozi előterében a tavalyi SZASZSZ Leica Fotós Workshopjának legkiemelkedőbb műveit mutatja be.


2. LEICA FOTÓS WORKSHOP
Fiatal fotóművészek számára rendezünk mesterkurzust, melynek tematikája a tánc fotózásának művészete lesz. A program a Leitz Hungária nagylelkű támogatásával jön létre, akik értékes fényképezőgépeket bocsátanak a workshop résztvevőinek rendelkezésére. A kurzus vezetője: Haris László fotóművész.


CERKA 3.
Nemzetközi kritikusszeminárium a Kritikus Céhhel közös szervezésben.


IZZASZTÓ
3. Mozgás Workshop Ladányi Andreának az Színház- és Filmművészeti Egyetemen használt metodikájával. A szegedi workshopon idén Jászberényi Évától tai chit, Gyöngyösi Tamástól színpadi vívást, Katona Gábortól pedig tánc-ritmikát lehet majd tanulni.


HŰSÍTŐ
A nyitott szakmai beszélgetéseket idén a Bárka Színház Hajónapló Műhelyének 4 hallgatója, fiatal gyakorló kritikusok, szakírók vezetik: Sebők Borbála, Miklós Melánia, Juhász Dóra és Deme László.

A SZASZSZ versenyprogramját az elmúlt egy évben bemutatott alternatív és független színházi, táncszínházi előadások közül Hudi László, a Mozgó Ház - H.U.D.I. Társulat művészeti vezetője, az Alternatív és Független Színházak Szövetsége elnöke válogatta. Idén 12 előadás vehet részt a versenyprogramban.



A versenyprogramba meghívott előadások:


Július 17. hétfő  
Pintér Béla és Társulata: Anyám orra (r: Pintér Béla)
U Pavilon



Július 18. kedd  
TÁP Színház: Minden Rossz Varieté - Worst of (r: Vajdai Vilmos)
Korzó Mozi
Artus - Goda Gábor Társulata: Don Quijote mauzóleum
(r-k: Goda Gábor)
U Pavilon


Július 19. szerda 
Gangaray Táncszínház: Vörös (r-k: Hámor József)
Korzó Mozi
Magyar Mozdulatművészeti Társulat: Káin-Ábel
(r-k: Horváth Csaba)
Korzó Mozi
Andaxínház: Suttogók
(r: Zsalakovics Anikó)
U Pavilon


Július 20. csütörtök
OFF Társulat: Fészek (r-k: Hód Adrienn)
Korzó Mozi
Hólyagcirkusz Társulat: Don Cristóbal pályázat (r: a társulat)
U Pavilon


Július 21. péntek 
GK Impersonators - Gergye Krisztián Társulta: Mindenhol jó, de legjobb a paradicsomban
(r-k: Gergye Krisztián)
Korzó Mozi
MERIDIAN 42 Színház- és Filmműhely: DOSZT.99
(r: Kasvinszki Attila)
U Pavilon


Július 22. szombat 
Szabó Réka Társulata: Priznic - laydown comedy ágy felvonásban
(r: Szabó Réka)
U Pavilon
Finita la Commedia: Message
(r-k: O. Caruso, k: Fehér Ferenc)
Zsinagóga udvar


A SZASZSZ támogatói és partnerei:
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
Nemzeti Kulturális Alap Színházi Kollégiuma
Nemzeti Kulturális Alap Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
Magyar Bábművészek Szövetsége
Magyar Színikritikusok Céhe
Nemzeti Táncszínház Kht.
Szegedi Tudományegyetem
Leitz Hungária Kft.
Móra Ferenc Múzeum (Szeged)
Bethlen Galéria (Budapest)

INFORMÁCIÓ:
Alternatív és Független Színházak Szövetsége
1071 Budapest, Bethlen tér 3.
Tel./Fax: +36 1 789 6086
E-mail: afszsz@chello.hu
www.szinhaz.hu/http://szinhaz.blog.hu/media/image/2006-05-30/11852733/thealter_szaszsz.

A fényképeket készítette: Katkó Tamás/2005/SZASZSZ
A felvételek a Leica támogatásával készültek.
Forrás: Alternatív és Független Színházak Szövetsége

süti beállítások módosítása