16. Kontakt Fesztivál, Torun (Pl)

Június 2-án ért véget a lengyelországi Torunban a 16. KONTAKT Nemzetközi Színházi Fesztivál. A fesztivál fõdíját a Krétakör Színház Siráj címû elõadása kapta, míg a második díjat a Katona Ledarálnakeltûntem címû produkciója. Bodó Viktor a legjobb rendezõnek, Keresztes Tamás a legjobb színésznek, Bagossy Levente pedig a legjobb díszlettervezõnek járó elismerést kapta, mindhárman a Katona elõadásáért. A Siráj kapta az újságírók különdíját is.

Ledarálnakeltűntem (fotó: Varga Imre)
A Ledarálnakeltűntem eddig szerzett díjai:


Pécsi Országos Színházi Találkozó, 2005:
- a legjobb rendezés: Bodó Viktor
- a legjobb előadás
- a legjobb díszlet: Bagossy Levente (POSZT 2005, szakmai zsűri)
- a Pesti Műsor díja a legjobb 30 év alatti színésznek (Keresztes Tamás)

Színikritikusok Díja 2004/2005:
- a legjobb díszlet (Bagossy Levente)
- a legígéretesebb pályakezdő (Keresztes Tamás)

• MESS International Theatre Festival 2005 (Szarajevó):
- Fesztivál-fődíj
- a legjobb rendezés (Bodó Viktor)
- kritikusok díja

Kontakt Festival 2006 (Torun, Lengyelország)
- 2. díj
- a legjobb rendezés (Bodó Viktor)
- a legjobb színész (Keresztes Tamás)
- a legjobb díszlet (Bagossy Levente)

Ledarálnakeltűntem (fotó: Varga Imre)
Kirtikák:

Miatt

Miatt - írta Vinnai András és Bodó Viktor műfaji meghatározásul és művészi hitvallásként "Ledaráltam, eltűntem" című Kamrában megtartott előadásának falragaszára.

Miatt - írták tömör szellemességgel. Nem azt állítják, hogy drámát írtak Franz Kafka motívumainak szabad felhasználásával. Sem azt, hogy A per című regény nyomán színművet dramatizáltak Szabó Ede és Győrffy Miklós fordítása alapján. Nem okán, hanem miatt. Nem belőle, hanem miatta állították színpadra. Nem is drámát ígérnek, sem színművet. Produkciónak nevezik a létrejöttet.

A színházi előadás filmtörténeti alapozású a DVD-nemzedék kezén. A nézők nem a dohányzón át jutnak helyeikre. A büfé meg az előtér most a hátsó színpad. A színpad mélyéből keskeny, virsliszerű faborításos fafolyosót szerkesztett "skurcban" Bagossy Levente tervező. Mintha Orson Welles Kafka-megfilmesítésének hosszú gyújtótávolságú képsorait utánozná a színházi tér. Éles közelkép mögött ugyanolyan éles a kép mélysége. Ez a játék többszólamúságának érdekében működik. Középtájon jobbra Tóth Zoltán ül egy telefonkészülék mellett, újságot olvas, esetleg keresztrejtvényt fejt, elüti strázsálása idejét. Nem néz hiúzszemekkel. Mégis jelen van. Ő a hatalom előretolt bitangja. Őrszem. Felvigyázó. Fegyőre a még el sem ítélt raboknak. Amikor Bodó Viktor rendező K. Józsefet Keresztes Tamásra osztotta, Orson Welles filmjéből Tony Perkins járhatott fejében. Ártatlan és ártalmatlan fiút ítélnek el meg nem nevezett, titokzatos hatalmak.

Keresztest végül bedugják baloldalt a hatalmas szellőzőgépbe, ráillesztenek egy rejtelmes szerkezetet. És valóban megdarálják a központi szereplőt, majd kimászik az embersuvasztó gépből, testhez álló alsóban. A befejezéskor nem érezzük Józsefet eltűntnek. Csak bedaráltnak. Kihúzva meggémberedett tagjait, új életet kezd. Olyant, ami besorolja őt a többi egyformán engedékeny és önfeledten vidám egyen-ember közé.

A kínosan talányos történet Kander-Ebb musicaljeinek zenéjével tarka hangzást kap. Kigyulladnak a villanykörtekeretek, a világító lépcsőkön Broadway-musical heje-huja vidámsága hullámzik. Kényszer-mosolyok. Könnyedm mozdulati bravúrok. Mutatós kesze-kuszaság a világ. Kliséörömök, uniformizált boldogság. A Katona virbli-vonalát vezeti végig Bodó az előadáson. A megrészegülten öntudatlan világot, amit öntudatlan erőszak fenyeget minduntalan. Az elnyűtt elkárhozott tragikummal szembefordul a hétköznapi karneváli vigasság. A tragikum paródiáját kapjuk és a mjóllakottság szórakoztatóipari örömét. Már nem vehető komolyan az elkárhozás, és a rabul ejtő szabadságletörők erőszaka sem. Megkergült világban nem érvényesek a klasszikus műfajok és a klasszikus erkölcsi kategóriák.

Keresztes Tamásnak van egy akrobatikus szólója: szélvihar cibáltam rongybabaként végigsodródik a játéktéren, föltörli a színházat, minden lépcsőfokba beleakad, fölesik az asztalra, és mintha érvénytelen volna K. Józsefre a nehézkedési törvény: fölzuhan a falra, kívülre kerül az érvényes világon. Nagy Ervin kihúzott derékkal, haptákban hanyatt esik, nagyot koppan feje a földön, mint egy teherautóból kipottyant görögdinnye. De nem hal meg. Négykézlábra kapaszkodik, és folytatja táncos életét. Kiss Eszter még a tapsrend alatt is kacérkodik a nézőkkel. Résnyire kinyílik egy oldalajtó és Vajdai Vilmos komor eltökéltséggel kihív félreérthetetlenül trágár ajánlatokkal egy-egy kipécézett nézőt.

Kun Vilmos, mintha Móricz Zsigmond Rokonokjának kedélyes, farkasmohó Berci bácsijaként lépne színre; jelenleg Albert bácsi a neve. Olsavszky Éva kávéillatú szobaasszonyba rejtett kéjsóvár, kispolgári Mata Hari. Fekete Ernő nem evilági titkosrendőre állandóan elfoglaltnak látszik a színen, buzgón jegyzeteli a semmit, sokáig keveregetett pohár cappuccinóját abszurd könnyedséggel vágja zakózsebre.

Mészáros Béla frissen csirizelt díszletszagú hangon kezd beszélni, aztán belelendül az őrületbe és fölzárkózik Takátsy Péter, Lengyel Ferenc, Ónodi Eszter, Rajkai Zoltán, Szantner Anna, Rezes Judit az őrületet rutinos racionalitással előállító, elszabadított játékkedvéhez. Mindnyájan könnyedén közlekednek oda-vissza a kispolgári lét és a Broadway-utánjátszás csillogó mosolygásába. Berzsenyi Kriszta otthonkát és dísznői hadijelvények közt egyformán könnyed jelmezei a lányokat segíti rántásszagú életükből nagyvilágivá lenni, a fiúkat pedig konfekcióruházatból átemeli az estélyi öltözékek világába. Rajkai szmokinghoz hordott fehér frakk-nyakkendője jelzi, mennyire bizonytalan eligazodásuk egy jobbnak látszó alvilágban.

Miatt - a falragasz gúnyos hirdetménye. Nem Kafka Perét mutatja be, hanem az utánérzések másodlevonatának, másodközléses utánjátszásának, másodhetességének paródiáját.

M.G.P. (Magyar Színházi Portál, 2005. 01. 29.)

Ledarálnakeltűntem (fotó: Varga Imre)

Jól szervezett félelemrevü

Bodó Viktor nem is annyira a "Ledarálnak, eltűntem" című előadás közben, hanem inkább előtte igyekszik ledarálni a nézőket. Ácsorogtat minket a rettentő mínuszokban a Kamra bejárata előtt, jelentős késéssel kezdi az előadást. Magyarázkodásra kényszerülő színháziak húzzák kicsit a szájukat és mentegetőznek a reklamáló publikum tagjainak, hogy még próbálnak. Így akarva-akaratlanul már a bejáratnál tesztelik, ki tűri a nyáj megbízható tagjaként, fogát összeszorítva a ledarálást, és ki berzenkedik vérmérséklete szerint különböző mértékben. Bodó nem először csinálja ezt, a magyar színházi szakmában bérlete van a késésre. Sokszor érdemes a produktuma miatt ácsorogni, mert például a rendezésében a Boldogtalanok marosvásárhelyi előadása a tavalyi évad meghatározó produkciója lett. Korábbról pedig az Attack szertelenül improvizatív, fiatalosan heves és nekikeseredett, de ugyanakkor humorral teli, Bodó által írt és rendezett produkciója - amely máig szerepel a Kamra műsorán - szintén elementáris színház. És tulajdonképpen az a "Ledarálnak, eltűntem" is, mely Kafkának A per című regényétől ihletetten, szabad asszociációk alapján született. Bodónak és társszerzőjének, Vinnai Andrásnak sok minden eszébe jutott a klasszikus mű nyomán.

A legerőteljesebb a látvány, amit Bagossy Levente tervezett. Perspektivikusan egyre szűkül a végtelenségig megnyújtott színpadtér. Mintha harapófogóba kerülne, aki belelép. Mintha a falak összezáródnának körülötte, agyonnyomnák. És ezek a falak reménytelenül szürkék, egyhangúan idegölők. Hasonló lidércnyomás ihlethette Kafkát, amikor írt, és hasonlóan kietlen útvesztőben bolyonghatott a nyomorult regényhős, Josef K. Nem elég ugyanis, hogy ez a díszlet összeszűkülő kilátástalanságával lúdbőröztető, de még mindenféle kiismerhetetlen bemélyedései, bugyrai vannak, csak kóvályog benne, aki szorításába kerül, és nem tudja, milyen veszélyforrások várnak rá. Mint Tarkovszkij Stalkerjában a zónába hatoló vakmerők, olyan kiszolgáltatott lehet itt bárki. Mindehhez sikerült egy annyira szűk, moccanásra sem lehetőséget biztosító nézőteret kialakítani, hogy klausztrofóbiásoknak csak pszichológusuk kíséretében tanácsos az előadás megtekintése.

A baj az, hogy a remek térben nem ennyire félelmetesen sokkoló az előadás. A szereplők inkább csak jól szervezetten viccelődnek a halálos félelemmel. Félelemrevüt adnak magabiztos felkészültséggel és kiváló színészi teljesítményekkel. Egyszer se szorul össze a gyomrom, csak a parádézást látom. A musicalbetétek csillogásának éles ellentétet kellene alkotnia a lidércnyomásos világgal, ami ebben a felfogásban szintén show-műsorrá válik. Olykor briliáns, máskor kissé elnyúló rendezői és színészi parádézássá. Keresztes Tamás adja K.-t, csontsoványan, mégis ruganyos akrobatasággal, ijedt arccal, de meglehetősen harcképesen, "ütésállón". A többiek egyéni és csoportos számokat mutatnak be a revüben: Fekete Ernő, Takátsy Péter, Vajdai Vilmos, Kun Vilmos, Lengyel Ferenc, Ónodi Eszter, Rajkai Zoltán, Olsavszky Éva, Szantner Anna, Tóth Zoltán, Mészáros Béla, Rezes Judit, Kiss Eszter, Nagy Ervin egyaránt komoly energiákkal és tehetséggel viszi sikerre a produkciót. Siker és teljesítmény van, csak éppen tartalomból és érzelemből van kevés, elég üres ez a félelemshow.

Bóta Gábor (Magyar Hírlap, 2005. február 15.)

Lengyel Ferenc, Érsek-Obádovics Mercédesz és Vajdai Vilmos a Ledarálnakeltűntemben (fotó: Varga Imre)

Forrás: Katona József Színház 

süti beállítások módosítása