Ötéves a Mammut Színház

A Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ idén is megrendezi nagysikerû rendezvénysorozatát, ezzel is hozzájárulva a budai oldal kulturális életének színesebbé tételéhez. Az ötödik születésnapját ünneplõ Mammut Színház színpadán az elmúlt évek legsikeresebb elõadásai mellett új prózai és zenés produkciókat is láthat a közönség. A hat elõadásból álló programsorozatnak kezdetektõl fogva a Mammut II. épületének IV. emeletén található Kaméleon Club ad otthont, ahol az ingyenes welcome drink mellett klimatizált nézõtér várja a közönséget estérõl estére.

Részlet a Füveskönyv c. előadásból
A különleges környezetben működő nyári rendezvénysorozat az elmúlt öt év alatt hagyományt teremtett a II. kerület kulturális életében. Évről évre egyre több nézőt vonz: a belépőjegyekre gyakran többszörös a "túljelentkezés". Ennek alapja az a szakmai igényesség, amelynek köszönhetően minden nyáron a hazai színházi élet kiválóságai szórakoztatják a közönséget, valamint az estékre kivétel nélkül jellemző kellemes nyáresti, színházi hangulat.

A Mammut Színház kezdeményezés annak a koncepciónak a része, amely célul tűzte ki, hogy a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ egyfajta "minőségi közösségi tér", olyan találkozási pont legyen, ahol a hagyományos vásárlási lehetőségeken túl sokszínűbb szórakozási- és kulturális szolgáltatások várják a látogatókat.

Ez a misszió többéves működésével és sikerével egyértelműen bebizonyította: egy modern bevásárlóközpontban is van helye az igényes, minőségi kultúrának.

Az előadássorozat ez évi nyitóestjén, június 20-án, kedden Márai Sándor Füveskönyvének rendhagyó színpadi adaptációjában három kiváló és közismert színész - Fullajtár Andrea, Széles László és Kaszás Attila - szerepel. Egy nő és két férfi: három élet útkeresései és útkereszteződései. A produkció tavalyi teltházas vendégszereplése bebizonyította: Márai Sándor gondolatai, életbölcsességei lélekmelengető és lélekemelő orvosságok hétköznapi botlásainkra.

Június 27-én, kedden, ugyancsak az elmúlt év egyik teltházas előadása lesz újra látható a Mammut Színházban. Szép jó estét, Mr. Green! - így köszönti minden látogatásakor Hajdú István, a fiatalember Magyar Attilát, a nyolcvanéves New York-i öregembert, akit egyszer majdnem elgázolt az úttesten. A Vámos Miklós ötlete alapján készült humoros, ám sokszor szívszorító vígjátékban a nézők két generáció találkozásának lehetnek szemtanúi: a hagyománytisztelő, de túlzottan konzervatív öregúr és a modern gondolkodású fiatalember összecsapásának, majd kibékülésének.

Részlet a Mr. Green c. előadásból

Az a capella-éneklés nagymesterei július 4-én, kedden - első alkalommal - a Mammut Színház színpadán! A Four Fathers négy kitűnő énekese - Batki László, Boros Sándor, Frech Zoltán és Mukli Gyula - hangulatos, humorral fűszerezett műsorával minden korosztálynak önfeledt szórakozást nyújt. Hang-lemez című előadásuk azonos című CD lemezük színpadi változata: a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek magyar slágereinek átiratai. Többek között az alábbi közismert dalok hangzanak majd el: Reszket a hold a tó vizén, Petróleumlámpa, Meseautó, Gyere ki a hegyoldalba, Évszakok, Gedeon bácsi, Sohase mondd, Szállj fel magasra, Lökd ide a sört, Régi csibészek, Csavard fel a szőnyeget, Hotel Menthol, Ünnep...

Harmadik alkalommal vendégszerepel a Mammut Színház színpadán a Sóska, sültkrumpli című kortárs magyar vígjáték. A korábbi két estén teltházzal játszott produkciót, valamint a benne szereplő három remek színészt - Juhász Illést, Orosz Róbertet és Tóth Józsefet - idén július 11-én, kedden láthatja a közönség. Az előadás témája (amihez minden ember ért): a foci. És a cipő (amiben mindannyian járunk): a szöges cipő. Ahogy azt is tudjuk, hogy legtöbb focista a kapuba szeretne találni - különösen, ha nagyon fontos meccsről van szó. De mit akarhat élete legfontosabb mérkőzésén egy játékvezető?

Különleges zenei kalandozásban vehetnek részt mindazok, akik július 18-ra, keddre váltanak jegyet Zsédenyi Adrienn A zongorista és én című előadóestjére. Zséda - tavalyelőtti teltházas előadásához híven - olyan dalokat fog énekelni, amelyek különösen kedvesek neki: dzsessz-sztenderdeket, francia sanzonokat, spirituálékat és saját slágereket - szóval mindent, ami eddigi zenei pályafutása során fontos volt és fontos a mai napig számára. Olyan dalokat, amik őt jelképezik és amiket saját maga válogatott össze.

Az előadássorozat ez évi záróestje ismét a zeneszerető közönségé, hiszen július 25-én, kedden Bíró Eszter Zenés dolgaim című önálló estjével lép fel - első alkalommal - a Mammut Színház színpadán. Eszter - akit nemcsak zenés színházi előadásokból, de számos klezmer koncertről is jól ismerhetünk - ezen az estén zenés kirándulásra hívja a nézőket. Zenész barátai segítségével felidézi élete első szerepét, a Miss Saigon nehézsorsú Pillangó-kisasszonyát, a Csoda Krakkóban című film főcímdalát, valamint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról melódiáit. A musicalektől és filmdaloktól a klezmeren át végül elérkezik saját dalaihoz, amelyek hamarosan hallhatóak lesznek a közeljövőben megjelenő első szólólemezén.

Június elejétől jegyek válthatók a Mammut információs pultjainál (info: 345 8020), a Broadway Jegyirodában (info: 30/9216 350), illetve az előadások előtt 1 órával a helyszínen.  

forrás: Mammut Színház
Tollár Mónika

süti beállítások módosítása