Terényi Színházi Napok

Engedjék meg, hogy szíves figyelmükbe ajánljuk a Terényi Színházi Napokat, amelyet idén nyáron immár harmadszor 2006. július 13-16. között rendezzünk meg. / a Terényi Színházi Napok szervezõinek ajánlása/

Akik eddig még nem jártak itt, azok is szívesen látott vendégek lesznek Terényben, ahol a táj elbűvölő szépsége, a jellegzetes nógrádi építészet falusi házai, a meseszerű akácerdő közepén lévő szabadtéri színpad, a gyönyörű kis templomok mind-mind alkalmas helyszínnek mutatkoztak egy sokféle művészeti ágat felölelő kulturális rendezvény megvalósításához.A szabadtéri színpadon kívül a faluban található az úgynevezett AKOL-Istálló Galéria, ahol koncerteke, képzőművészeti- és fotókiállításokat tartunk. A galéria kertjében szabadtéri szoborpark gyönyörködteti az odalátogatókat és a faluban működik az országban egyedülálló Orsósmagnó Múzeum. A színházi napok része a szomszédos Mohora is, ahol a Tolnay Klári - emlékházban a nagy színésznő emlékét idézzük.

Hagyományteremtő rendezvényünket 2004 nyarán tartottuk meg először. Az idelátogatók minden este színházi előadást láthattak, a nap többi időszakában templomi koncert, sanzonest és gyermekprogram szórakoztatta a közönséget. 2005-ben már önálló bemutatót is tartottunk: Balassi Bálint Szép magyar komédiáját mutattuk be ideális körülmények között, remek színészek közreműködésével. A falu és a közeli települések lakossága nagy lelkesedéssel látogatta programjainkat, ám az ország távolabbi pontjairól is sokan jöttek.

2006 nyarán ismét gazdag program várja az idelátogatókat. A színházi előadások mellett idén több koncertre kerül sor és táncszínházi előadásokkal is gazdagodtunk, valamint a gyerekeknek szóló programjaink is megsokasodtak. Saját bemutatónk is lesz: Christopher Durang: Fürdővízzel a gyereket... című amerikai komédiájának előadására készülünk.
Reméljük, hogy fesztiválunk hamarosan olyan hírnévnek örvend, hogy az ország minden részéből zarándokolnak hozzánk és ha az időjárás is kedvez, négynapos felhőtlen szórakozást ígérünk!

Információs vonal: 06/20/5467300
E-mail: info@tszn.hu

- Terényi Színházi Napok szervezői -

süti beállítások módosítása