THEALTER - SZASZSZ

Idén 16. alkalommal rendezi meg a szegedi MASZK Egyesület a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett fesztiválját a THEALTER International - Szabad Színházak Nemzetközi Találkozóját, amely az elmúlt másfél évtizedben színházi találkozóból összmûvészeti eseménnyé bõvült. Az Alternatív és Független Színházak Szövetsége pedig immár negyedik alkalommal rendezi Szegeden a THEALTER társfesztiváljaként a 12. Alternatív Színházi Szemlét.

A SZASZSZ azzal az igénnyel lép fel, hogy exkluzív és átfogó képet adjon azokról a magyar színházi és tánc előadásokról, amelyek a legmarkánsabb erővel és a legeredetibb formában képviselik azt, amit ma Magyarországon valamiféle alternativitásnak lehet nevezni. Tizenkét társulat, az évad legjobbjai képviseltetik magukat a szemlén. A versenyprogramot idén Hudi László rendező, az Alternatív és Független Színházak Szövetségének elnöke válogatta.
 
A július 17. és 23. között, a két összekapcsolódó fesztiválon zajló programsorozat keretében 4 fő és több alkalmi helyszínen közel 40 program várja a közönséget, felnőtteket és gyerekeket, valamint az érdeklődő szakmabelieket.
A SZASZSZ frissen megújult honlapján (www.szaszsz.hu) megtalálható a részletes program a versenyprogram előadásaival, szakmai programokkal, workshopokkal, bábelőadásokkal, kiállításokkal, fényképekkel, naplóval, térképpel és más hasznos információkkal.
Aki nem jut el Szegedre, az sem marad le mindenről. (Csak majdnem.) A fesztivál teljes ideje alatt állandóan frissülő naplót olvashatnak majd Balla Tibor tollából a színház.hu egyik hírboxában (felül, jobb oldalt keresd), és itt tekinthető meg a fesztivál állandóan frissülő fotógalériája is, Katkó Tamás fényképeivel. Így gép elől, limonádé mellől is megérezhető a fesztivál hangulata, és a messzi távolból is követhetők a folyamatosan zajló események.
A THEALTER kísérőprogramjai szintén változatosak: napközben utcaszínházi előadások láthatók, éjszakánként pedig koncertek zárják a programot. Fellépnek többek között a Sziámi, a Kontroll Csoport, a Csókolom, Rutkai Bori és a Specko Jedno zenekar, valamint Lajkó Félix.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes lapja. A Rádió Mi 89.9 - Szeged első civil közösségi rádiója - hullámhosszán pedig - a tavalyi évhez hasonlóan - THEALTER Rádió néven újra saját műsorsávot kap fesztiválunk, amelyet az internet segítségével nem csak a szegediek követhetnek figyelemmel.

Korábbi cikkek:

>> SZASZSZ 2006
>> 16. THEALTER International

forrás: SZASZSZ
fotó: Katkó Tamás

süti beállítások módosítása