Dávid pennája

Berlin, Bécs és Bukarest után 2005. május 8-án Magyarországon is megalakult az elsõ professzionális zsidó színházi mûhely. Annak ellenére, hogy Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége Magyarországon él, Budapest a térség szinte egyetlen fõvárosa, ahol eddig nem mûködött állandó zsidó színtársulat.

A Gólem Budapesti Zsidó Színház ezt az űrt szeretné betölteni egy olyan színházi közeg működtetésével, amely zsidó értékeket közvetít, ugyanakkor mégsem válik zárt közösségi színházzá. Nem kisebbségi színház, ahol zsidó művészek csak a beavatott zsidó közönség számára értelmezhető vallásos tematikájú darabokat visznek színre. A Gólem Színház elsősorban színház, alkotó közösség, amely a New York-i, bécsi, bukaresti, rokonaihoz hasonlóan közösségteremtő-közösségerősítő szerepet is betölt. Szellemi műhely, kulturális központ, ahol a nagyközönségnek lehetősége van megismerni a hazai és külföldi zsidó művészetet és művészeket.


Gólem Zsidó Színház:
Dávid pennája
- vacsora - kabaré - színház - 

"Igazi" pesti kabaré "igazi" pesti kabarészerzők - Gábor Andor, Heltai Jenő, Királyhegyi Pál - szövegeinek felhasználásával. Ha azt hinnénk, hogy már eljátszottak minden jelenetet, elénekeltek minden kuplét, unalomig ismerjük a kabaré műfaját, mi bebizonyítjuk, hogy vannak még gyöngyszemek.  Új jelenetek, még el nem énekelt kuplék szólalnak meg hetven év távolából változatlan frissességgel, feleselnek a későbbi korok kabarészerzőinek műveivel, ríkatnak és nevettetnek, pimaszul görbe tükröt tartanak elénk.

Játsszák:
Elek Ferenc
Dénes Judit
Poppre Ádám
Katz Petra


Rendezte: Borgula András

Az előadás helyszíne a Cotton Club (1066 Budapest, Jókai u. 26.)
- múlt századi orfeum a jelenben a Belváros szívében, ahol időutazásra, kellemes vacsorára is várjuk.

Játszási időpontok:
2006. augusztus 27; 29. szeptember 3.

Jegyek kaphatók az alábbi helyszíneken:
• Komédiás Kávéház, VI. ker. Nagymező u. 26.
• Broadway Jegyiroda, XIII. ker. Hollán Ernő u. 10 tel. 340 4883
• továbbá a Zsidó Nyári Fesztivál jegyárusító helyein

forrás: Gólem Zsidó Színház

süti beállítások módosítása