Minden egér szereti...?

Új bemutatóra készül a komáromi Jókai Színház. A leginkább családoknak, gyerekeknek szóló bábelõadás Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot címû meséje lesz. A szerethetõ kedves történetet, melyen nemzedékek nõttek fel, gyakran tûzik mûsorra az anyaországi társulatok is, hiszen a mû örök tanulságot hordoz: a szerelem, a szeretet ereje mindent legyõz.

Mondják Rómeó és Júlia történetnek  is, hiszen  két egércsalád viszálykodását mutatja be a mese, melyben a fehér egerek és a szürke egerek "összebékíthetetlen" ellenségeskedését csak a két egér-gyerek barátsága, szerelme simíthatja "békés egymás mellett éléssé".
S ez az, amiért ez az előadás 2006. őszén másról, többről szól Komáromban, Pozsonyban, vagy éppen Nyitrán, mint amit eddig megszoktunk a műtől.


Monori Balázs

A két egércsalád közötti engesztelhetetlen gyűlölet oka, hogy a másik ... MÁS. Más színű a szőrük, tehát ők idegenek, s az idegen... utálatos.
Ezt az értelmetlen, vak haragot kell a két egér-gyereknek elsimítania, ezt a zsigeri indulatot kell megfékezniük, szüleiket is megtanítva arra, hogy minden egér egyforma, hisz "minden egér szereti a sajtot"!
Politizál-e, politizálhat-e egy elsősorban gyerekeknek szóló bábelőadás?  
Persze nem.
De ez a mű most akaratlanul is ezt teszi - hiszen az elmúlt hetek szlovákiai eseményei tükrében ez a produkció a komáromi Jókai Színházban sokkal többről szól, mint a két egércsalád viszálykodása.
A mesében végül minden jóra fordul.
Szívből reméljük, hogy nem csak ott.

- Albert Péter -


Szakály Márta 



Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot
- zenés mesejáték két részben -

ZAKARIÁS / NAGYMACSKA MÁGUS / MÁRTON PAPA:
Monori Balázs m. v.
 
 
 LIDI MAMA / FRUZSINA / PEPITA EGÉR 1.:
 Szakály Márta  m. vKossuth -díjas
 
 SOMA / JOZEFINA / PEPITA EGÉR 2. :
Maróti Attila m. v.

 
 SZERÉNA MAMA: Holocsy Krisztina
 ALBÍNO ALBIN: Pille Tamás m. v.
 
BÁBOK: Koch Aurél m. v.
Díszlet: Iszlai Zoltán m. v.
ZENE: Gulyás László m. v.
Hangszerelte: Barabás Árpád m.v.
A RENDEZŐ ASSZISZTENSE: Messinger Nóra m. v.

RENDEZŐ: Pille Tamás m. v.


Bemutató: 2006. szeptember 14-én

forrás: Jókai Színház, Komárom 

süti beállítások módosítása