A Tünet Együttes a Vidoron

A Tünet Együttes (Szabó Réka Társulata) Priznic címû elõadása ezúttal a Vidor Fesztivál keretében látható 7-én csütörtökön 18.00 és 22.00 órától a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Az elõadás a 2006 évi Szegedi Alternatív Színházi Szemlén a BESZT (Befogadó Színházak Társulása) díját nyerte el.


Gőz István, Kövesdi-Füge László

Ez az a hely, ahol lenyomják a lázat, ahol tükröznek, ahol érzéstelenítenek és felnyitnak. Két ágyhoz kötött félőlény, két megspórolt élet - úgy különböznek egymástól, mint két tojás. Van is ebből félreértés rengeteg, az is jobb, mint a semmi, legalább segít kitölteni valamivel a két alvás közt feszülő időt. Tik-tak-tik, katartikus kitakarózás mindenkinek, aki él és mozog - nem segít, de nem is árt. "Mondjuk ki nyíltan a pillanat illan"

"Soha szomorúbb kórházi látogatást! Az első másodpercektől kezdve poénhalmazok süvítenek ránk. Egy és negyedórán keresztül úgy szórakoztatják a közönséget, hogy folyamatos arcizomgörcs gyötör. Kövesdi és Gőz parádés 21. századi Hacsek és Sajó."
Mestyán Ádám: Betegek inkognitóban /kistango.hu/


Gőz István, Kövesdi-Füge László


"Két különböző karakter, két világlátás, egy térbe szorítva. Próbálják elütni az időt. Közben pedig sokmindent megtudunk róluk, álmaikról, rémálmaikról. Rálátásunk lesz kínjaikra. Parádés előadás, teli humorral, szójátékkal, félreértéssel, élettel. Kéne ilyenből még több tucat!" /szinhaz.hu/

"Kevés izgalmasabb dolog létezik annál, mint mikor egy matematikusból lett táncos-koreográfus prózai színdarabot rendez. (...) A nézőröhögtető szándékkal direkt felvezetett, majd harsányan eldurrantott poénok a mély értelmű beszólásokkal arányos elegyet létrehozva, lendületesen keverednek. A darab szimbolikája egyértelmű: a két, a nézőből együttérzést kiváltó kedves lúzer úgy vergődik az egészségügyi rendszer áttekinthetetlen gépezetében, mint mi magunk vagy bármely "egészséges" embertársunk az élet sűrűjében." /Kutszegi Csaba: Feküdj le komédia, Színház, 2006 május/


Kövesdi-Füge László

Tünet Együttes (Szabó Réka Társulata): Priznic
laydown comedy
- ágy felvonásban -

Szereplők:
Gőz István, Kövesdi-Füge László
Alkotótársak:
Peer Krisztián, Regős János és a szereplők
Díszlet, fény:
Szirtes Attila


Rendező: Szabó Réka


Kövesdi-Füge László


Támogatók:
 L1 Független Táncművészek Társulása, NKA, NKÖM, MSZSZ EJI Színész Jogdíj Bizottság, Marland Kft, tancelet.hu, szinhaz.hu
Médiatámogató: Pesti Est Súgó
Kooprodukciós partner: Szkéné

Jegyrendelés: szrjegy@freemail.hu

Forrás: L1 Egyesület
Fotó: Nehéz Andrea

süti beállítások módosítása