Évadnyitó est a Radnótiban

A felújított Radnóti Színház szeptember 15-én, 17.00 órakor nyitja meg kapuit közönsége elõtt. Akik ezen az estén ellátogatnak a megújult Nagymezõ utcai épületbe, a színház dolgozóinak, színészeinek vezetésével bepillanthatnak a kulisszák mögé, bejárhatják az öltözõket, irodákat, szemügyre vehetik az átalakítási munkálatok eredményeit. A társulat ezen kívül külön erre az alkalomra készített évadnyitó mûsorral várja vendégeit.

A műsorban a 2006/2007-es évad bemutatóiról Bálint András igazgató beszélget a rendezőkkel - Gothár Péterrel, Zsótér Sándorral és Valló Péterrel; és egy kis ízelítőt adnak készülő előadásainkból is, így többek között hallható lesz Spiró György Prah című drámájának egy részlete. Az est hangulatáról a Vodku v glotku zenekar gondoskodik. Minden érdeklődőt szeretettel várnak szeptember 15-én, péntek délután 5 órakor.


Az évad első bemutatójára  2006. október 29-én, vasárnap kerül sor. Miroslav Krleža horvát szerző 1915-ben írt Szentistvánnapi búcsú című drámáját Gothár Péter viszi színre.
Miroslav Krleža a horvát irodalom egyik kiemelkedő alakjaként a vers, a regény, a novella, az esszé és nem utolsósorban a dráma műfajában is maradandót alkotott. A Szentistvánnapi búcsú egyedülálló remekműnek számít a szerző fiatalkori drámái között. A darabban az első világháború előtti Zágráb ünnepi vásárának forgataga elevenedik meg élettel teli, kusza, vad látomásként. Valóság és álom elmosódó határán, az élet és halál közti keskeny mezsgyén, Szent István napjának fülledt éjszakáján cselédlányok, katonák, csavargók, majmok, bűvészek és halottak táncolják vadul a kólót, miközben szerelemről, csillapíthatatlan vágyakról, életszeretetről, bujaságról és halálról énekelnek. A forgatagban egy boldogtalan szerelmes üldözi hűtlen kedvesét, aki elhagyta őt egy cirkuszi atlétáért. A két férfi küzdelmében életnél és halálnál is nagyobb a tét.
Összeölelkezik a színpad, részegen egymásra dőlnek a falak, és fékezhetetlenül hömpölyög a zene, a Vodku v glotku zenekar szilaj muzsikája.

 

 Miroslav Krleža: Szentistvánnapi búcsú
(Kraljevo)

Fordította: Spiró György

Szereplők:
Csomós Mari
Karalyos Gábor
Kocsis Gergely
Kocsó Gábor
Kováts Adél
Lengyel Tamás
Marjai Virág
Martin Márta
Mészáros Tamás
CSOMÓS MARI
Schneider Zoltán
Szávai Viktória
Szervét Tibor
Szombathy Gyula
Wéber Kata

valamint Kiss Diána Magdolna eh., Lass Bea eh.
Közreműködik a Vodku v glotku zenekar

Dramaturg: Morcsányi Géza
Díszlet: Gothár Péter
Jelmez: Kovács Andrea
Szcenikus: Kövesy Károly
Zene: Dargay Marcell
Koreográfus: Katona Gábor
A rendező munkatársa: Őri Rózsa

Rendező: GOTHÁR PÉTER

Bemutató: 2006. október 29. vasárnap


A szerző egy késői művével, az Agóniával már találkozhatott a Radnóti Színház közönsége, de a most bemutatásra kerülő mű vad, látomásszerű világa és a zágrábi nagypolgárság hanyatlását naturalista eszközökkel ábrázoló Agónia decens közege között hatalmas különbség. 
"Haláltánc és cirkusz, komor és humortalan irónia, kétségbeesés és Gesammtkunst" - írja a drámáról a fordító, Spiró György.
Grandiózus vállalkozás, igazi művészi kihívás egy több mint negyvenszereplős drámát, egy örvénylő vásári tömeget a Radnóti színház kicsi színpadán megjeleníteni, éppen ezért nemcsak a nézők, de társulatunk művészei számára is sok izgalmat tartogat az új bemutató. Az előadásban a délszláv, orosz, ukrán, bolgár, zsidó és balkáni népzenét játszó Vodku v glotku zenekar zenél majd, akit színházunk közönsége a Cseresznyéskert című előadásból már ismerhet. Ők játsszák majd a kólót, melyben a szerzői instrukció szerint "az emberek őrülten, részegen hejehujáznak. Táncolnak. A kóló megint végigdübörög a színen, rakéták hullanak, kék és sárga fénylő cseppek, mint az eső. Dobok, gongok, trombiták. A háttérből különböző melódiák olvadnak össze. (...) Minden egyre erősebben összezavarodik. Forr. Minden egyetlen üst, amelyben párolog, forr a furcsa kipárolgások, a vad hangok, a varázslatos színek, a beteg arcok tébolya. Minden hullámzik, fokozódik, fokozódik, a nyáj elvadul, feldübörög, rohan, fröcsköl, nyihog, lezuhan, akár a hullám, ritmikusan csókolózik, öl, él, zabál, iszik, üvölt. (...) A kóló megint a színpadon táncol, mind több ember kapcsolódik bele a táncba, a kezek, mellek, nemek és vér láncába, vadul, néger módra táncolnak, népiesen. A színfalak mögül tamburazenekarok sokasága bömböl. Reflektorok másznak, gyerekek sivítanak, zöld magnéziummal sárkányokat eregetnek a levegőbe. - Minden különös, vörös zagorjei szaturnáliában, eksztázisban remeg..."

süti beállítások módosítása