Díjazottak az 5. VIDOR Fesztiválon

Szombat este véget ért az ötödik VIDOR Fesztivál, Közép-Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja, a VIdámság és Derû ORszágos seregszemléje Nyíregyházán. 9 nap alatt 50 helyszínen, 400 program zajlott, a fesztivál összesen, több mint 110ezer nézõt vonzott. A hazai vígjátékok legrangosabb versenye szeptember 9-én a commedia dell’arte karakterei után elnevezett díjak átadásával zárult.

Szinetár Miklós, a zsűri elnöke, a fesztivált záró gálaműsor kezdetén értékelte a látottakat. Kiemelte, hogy az idei év versenyprogramjában szereplő darabok színészei között nagyon szoros volt a verseny, a zsűri ezért elsősorban a színészi teljesítményt értékelte, azokat jutalmazta, akik mást, különlegeset, tőlük nem megszokottat nyújtottak, akár színészi pályájuk csúcsán járnak, akár ígéretes új tehetségek. Szinetár Miklós külön kiemelte a fesztivál hangulatát, a sok tapsot, amiben könnyebb volt játszani, és megköszönte a közönség szeretetét.
A hattagú zsűri további tagjai Kovács Dezső és Csáki Judit szakírók, továbbá a hagyományokhoz híven három, a közönség soraiból kisorsolt önjelölt döntnök. A tizennégy színházi produkció nyolc kategóriában versengett egymással, és idén először a legjobb utcaszínházi előadást is külön díjjal jutalmazták.


Börcsök Enikő a Beszélő fejek című darabban

A Dottore-díjat, Blaskó Péter kapta, a Nemzeti Színház: Buborékok című darabjában nyújtott színészi teljesítményéért.
A Capitano-díjat idén Máté Gábor kapta a Katona József Színház Kamrájának A kulcs című előadásban nyújtott színészi alakításáért.
Az Arlecchino-díjat, azaz a legjobb férfi alakításért járó elismerést, a zsűri Epres Attilának ítélte oda a Vígszínház Négy lába van a lónak, mégis megbotlik című darabjában nyújtott játékáért.
A legjobb női alakításért járó Colombina-díjat Börcsök Enikő vehette át, a Vígszínház: A négy lába van a lónak és  a Thália Színház a Beszélő fejek című előadásokban nyújtott színészi alakításáért.
A Brighella-díjat, idén Hámori Gabriella nyerte el az Örkény Színház: Az üvegcipő című darabjában nyújtott alakításáért.


Hámori Gabriella az Üvegcipő c. darabban

A Smeraldina-díjat a zsűri a szintén ebben a darabban játszó Für Anikónak ítélte oda.
A Pantalone-díjat idén Anger Zsolt vehette át, az egri Gárdonyi Géza Színház: A hülyéje című előadásban nyújtott színészi alakításáért.


Für Anikó és Gállfi Lászlóval az Üvegcipő c. darabban

A Pulcinella-díjat megosztva, egyrészt Szőcs Artúrnak ítélte a zsűri, a Vígszínház: Négy lába van a lónak... című előadásában nyújtott teljesítményéért, másrészt a budapesti Fregoli Színészegylet: Özvegy Karnyóné című produkciójának, mint a legmulatságosabb előadásnak.
A Vidor Fesztivál Életmű-díját Bárdy György vehette át.
A hat utcaszínházi produkció közül, amelyeket a Kossuth téren láthatott a publikum a VIDOR Fesztivál ideje alatt, a Makarás Céh-et választotta ki a zsűri, így ők vehették át a Pierrot-díjat.
A Fesztiválon nemcsak a színházi produkciók, hanem a hazai friss filmvígjátéktermés darabjai is megmérettettek. A hét film közül, amelyeket a világzenei koncertek után szintén a Kossuth téren láthatott a közönség, a huszonöt tagú közönségzsűri választotta ki a legjobbat. A Hyppolit-díjat, idén a Szőke Kóla című vígjátéknak ítélte oda a zsűri.

forrás: Vidor Fesztivál
A fényképeket Nehéz Andrea készítette

süti beállítások módosítása