Felkerül a pont az I-re

Évek óta terjed a pletyka, mi szerint az Eötvös Lóránd Tudományiegyetem Északi Épületének tetején található csillagvizsgáló valójában az annak szomszédságában található másik épületre, egészen pontosan a Budapesti Mûszaki Egyetem Informatikai Épületének tetejére lett tervezve.

Szerkesztőségünk most utána járt a dolgoknak és megdönthetetlen bizonyítékokra bukkant a napokban a Budapesti Műszaki Egyetem levéltárában.
Tervezési hiba, fatális véletlen vagy egy nemzetközi összeesküvés? Válasz nincs, csak tények. Ugyanis a BME I épületének 1998-ban készült eredeti tervrajzán még ott szerepel az obszervatórium terve, azonban a létesítmény teteje a mai napig üresen áll. Megpróbáltuk megszerezni az ELTE épületének alaprajzát és terveit is, ám megkeresésünkre a Levéltár nem válaszolt.
Egyik kollégánknak emellett sikerült még egy meghívóra is bukkannia otthon, mely az I épület felavatására invitálja az éppen ráérő egyetemi polgárokat. A műsor ingyen sört, remek szórakozást és lenyűgöző látványt ígér az első kibérelt távcsőidő használatának alkalmából. A rendezvényt egy #IRC nevű társaság szervezte még 1998-ban.


Meglepő módon a megkérdezett, órára siető informatikusok zöme nem is tudott arról, hogy az épületük valaha egy csillagvizsgálóval volt elképzelve, pedig sokuk szívesen élne a látogatás lehetőségével. G. Péter, az épület portása szerint az egész csupán agymosás. Elmondása szerint, még mai napig is emlékszik arra, amikor az épületből munka után távozva hallotta, ahogy a BME VIK és az ELTE IK karok dékánjai egy-egy sör mellett veszekedtek a csillagvizsgáló sorsáról, egy bizonyos "Kocka Büfé" névre keresztelt közeli vendéglátóhelyen. G. úr szerint a kar dékánja egész egyszerűen csak elvesztette kártyán az "óriás látcsövet".
Egy neve elhallgatását kérő tanár szerint az ELTE lefizette az építtető céget, hogy sok-sok évnyi sérelmekért vágjon vissza a "qpázóknak", ahogy ők nevezik ezt a bizonyos titokzatos társulatot. Sajnos bővebb információt nem sikerült szerezni a valószínűleg alvilági kapcsolatokkal is rendelkező szervezetről. Annyit tudtunk meg, hogy szoros kapcsolatban állnak a BME-vel, azon belül is a Schönherz Zoltán Kollégiummal.

Egykövi Albert, az ELTE Csillagászati Tanszékének vezetője szerint nincs semmi különös a dologban, puszta félreértés az egész, ám a tervrajzról nem kívánt nyilatkozni. Az ELTE rektora sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a feltételezéseinket. Természetesen felkerestük az építési vállalkozást is, mely érdekes módon a két épületen kívül többek között a Schönherz Zoltán Kollégium egy uszodával 19 szintessé bővítéséért is felelős lett volna, de a cég ma már nem létezik.
A tegnapi nap folyamán a villanykaros hallgatók egy csoportja magentába öltözve demonstrált a BME I és az ELTE Északi Épülete előtt a kiszivárgott információk miatt. Elmondásuk szerint megelégelték a karuk elleni folyamatos visszaéléseket. Szándékaik békések, nem kívánnak összefüggésbe kerülni az elmúlt hetek zavargásaival. A tüntetés végén néhány ügyes trükkel felrakták az obszervatóriumot, mint "pontot" az "I"-re. Remélhetőleg egyszer a történetnek is pont kerül a végére..

mq.:8=

süti beállítások módosítása