Lélekhez szóló történet és zene

A Valahol Európában hõsei - gyerekek és felnõttek - egyaránt példát adnak emberségbõl, szolidaritásból, hûségbõl, a szabadságba vetett hit erejérõl, amivel méltóképpen emlékezhetünk meg mindazokról, akik életüket áldozták és áldozzák nagy ügyekért, vagy csak elszenvedõi a történelemnek.


Jelenet az előadásból

A második világháború végén játszódó történet hősei bandába verődött csavargó gyerekek, akik egy romos kastélyban találnak menedéket, ahol a híres karmester, Simon Péter is él. Először - mivel "felnőtt", tehát "ellenség" - fel akarják akasztani, ám a zenész és a gyerekek között hamarosan barátság szövődik, melyben Simon emberi tulajdonságain túl a zene varázsának is nagy szerepe van. Amikor az ellenük hergelt falusiak megtámadják a kastélyt, együtt védik meg a várat, és közösen harcolnak a fogságba esett kölykök kiszabadításáért. Közben véget ér a világháború, és a karmester az ódon kastélyt hivatalosan is a gyermekek otthonává teszi.
A téma örök, ugyanakkor tanulságos is. Nem csak azért, mert megmutatja, mit tud rombolni a háború. Hanem mert azt is megmutatja, hogy talpra lehet állni - ha áldozatok árán is - a reménytelennek tűnő helyzetekből. A világ szörnyűségei elől rejtőző, magányos, humanista zenész emberi szavára a vad gyerekhordából egymás iránt felelősséget érző csapat lesz, és az emberekből kiábrándult, keserű zeneszerző, Simon Péter a gyerekektől kapja vissza az életbe vetett hitet. Így a tragikus történet mégis kiutat mutat a reménytelenségből, és hitet tesz az értelmes, tisztességes élet mellett, mert elfogadhatatlan, hogy a gyerekeknek háborúban, agresszióban, zűrzavarban kell élniük.


Jelenet az előadásból

"Hiszem, hogy a színház és a zene eléri azt, amit a hírek már nem tudnak. Hiszem, hogy ebben a két és fél órában minden nézőt megérint ezeknek a hazátlan, kivert, éhes, árva gyerekeknek a története. Hogy átélik Éva sorsát és reményét, hogy életét Talán még újra kezdheti, hogy együtt menetelnek a rongyos gyerekcsapattal a Vándorlás dalban. Megértik a kiábrándult zenész, Simon Péter magányos dalát Valahol Európában, átérzik Hosszúnak, a csapat vezérének fájdalmas számonkérését, hogy mindez Miért van?és együtt álmodnak a gyerekekkel arról, hogy Mi leszek, ha nagy leszek? Ha ez megtörténik, akkor megtörtént az, amit az alkotók és a színházcsinálók mindig is szeretnének: sikerült úgy szórakoztatni, hogy közben a történet mélyen megérinti a nézőt. És ez nem kevés"-  Dés László -

"A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel.
Mert a jó, a rossz csak szó, olyan, ami sokszor változó.
De egy ismerős hang az megmarad, máris érzed, hogy védve vagy, a dal egy biztos hely." - Dés László -


Csengeri Attila, Füreder Márton, Keresztesi László

VALAHOL EURÓPÁBAN
-
musical két részben -

zeneszerző: Dés László
dalszöveg: Nemes István
szövegkönyv: Böhm György - Korcsmáros György - Horváth Péter
Készült Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján

Hosszú: CSENGERI ATTILA / KERESZTESI LÁSZLÓ
Ficsúr: KERESZTESI LÁSZLÓ / ÚJHELYI ISTVÁN
Éva: SZEGŐ ADRIENN / VARGA ANDREA
Kuksi: NAGY BÚZA BENCE / GÖRCSÖS KRISZTIÁN
Szeplős: TÚRÓCZI CSABA / FÜREDER MÁRTON
Csóró: VERÉB TAMÁS / FEHÉR DÁNIEL
Sutyi: GAZDÓF DÁNIEL / VÍGH ZOLTÁN
Professzor: KISS MILÁN / MIKULECZ BENJÁMIN
Pötyi: HAJDÚ ADRIENN / SZABÓ STELLA
Egyenruhás: KÁRPÁTI NORBERT / HOMONAI ISTVÁN
Leventeoktató: D. DERECSKEI ZSOLT
Simon Péter: SZATMÁRI GYÖRGY / KINCSES KÁROLY
Tróger: M. SZILÁGYI LAJOS
Tanár: KULCSÁR IMRE

Közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház kijelölt énekkara és zenekara,
valamint a CSAPAT gyerekszereplői:
Bánházi Eszter, Borbély Dániel, Czégé Dóra, Dányi Dániel, Elek Ádám, Farkas Tamás, Görcsös Anikó, Görcsös Krisztián, Görcsös Szabolcs, Grasalkovics Kinga, Grimon Ákos, Homolya Dorina, Homolya Korina, Józsa Bettina, Kánya Anett, Kenyeres Fruzsina, Kerekes Kristóf, Kovács Júlia, Kőhalmi Dalma, Kucskár Kamilla, Lempner Brigitta, Mezősi Máté, Miczán Benjámin, Molnár Tímea, Nagy Dorottya, Nagy Péter, Rakóczky Emőke, Rúsz Márton, Sasvári Delfin, Schmidt Liliána, Szakáll Máté, Szalontai Barbara, Szécsi Viktória, Szűcs Dániel, Telenkó András, Tóbiás Milán, Torma Zoltán, Tringer István, Varga Márton, Venczel Viktor

Díszlettervező: MENCZEL RÓBERT Jászai-díjas
Jelmeztervező: LACZÓ HENRIETTE
Koreográfus: LAVRO-GYENES ILDIKÓ
Játékmester: STEINER ZSOLT
Koreográfus-asszisztens: KÜRTI ZITA
Karigazgató: REGŐS ZSOLT
Korrepetitor: VARGA ZSUZSA - CSERMELY ZSUZSA 
Zenei vezető: VÁRADI KATALIN
Színpadmester: FARKAS GÁBOR
Ügyelő: FÜSTI MOLNÁR ÁGOTA
Súgó: HORTI ZSUZSANNA
Rendezőasszisztens: PÖLTZ JÚLIA - KRISTON SZABOLCS
Vezényel: VÁRADI KATALIN / REGŐS ZSOLT

Rendező: HALASI IMRE
Jászai-díjas


Szegő Adrienn, Csengeri Attila, Görcsös Krisztián, Szabó Stella

Forrrás: Miskolci Nemzeti Színház
Fotó: Bócsi Krisztián

süti beállítások módosítása