Pódium

Az elkövetkező két hét a szépirodalom szerelmeseinek bizonyára emlékezetes időszak lesz.
Október 19-én csütörtökön, este 7 órától Szabó Magda írónő lesz Vámos Miklós vendége a soron következő Vámos-klubban. Szabó Magda 1917-ben született Debrecenben. Az eredetileg költőként induló fiatal nő, 1958 után már regény- és drámaíróként folytatja pályáját. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus. 1947-ben házasságot kötött Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel. Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. Nagy szeretettel várjuk őt, a mindig színes és közvetlen hangulatú Vámos Klubban!
Nemrégiben a Károly körúti színpadunkon izgalmas beszélgetést hallhattak vendégeink íróházaspárokról szóló, a Szenvedélytől a széthullásig című könyv kapcsán. E műsor által inspirálva jutott eszünkbe, a nagy íróknak hátteret adó - jelen esetben szintén sikeres íróként szereplő - asszonnyal, feleséggel való beszélgetés ötlete. 17-én kedden, 19 órától Lakner Judit meseíró, szerkesztő, Konrád György író felesége lesz Kőrössi P. József beszélgetőtársa, e bensőséges hangulatú estén.
24-én kedden, 19 órától ismét Konrád György Irodalmi Klubja várja vendégeit, e hónapban Gömöri György író, költővel - többek között Az én forradalmam című könyv szerzőjével. Gömöri György 1934-ban született Budapesten. Az 1956-os forradalom idején bölcsészkari hallgató volt, az október 23-i tüntetés egyik szervezőjeként részt vett a forradalomban. Az évfordulóról megemlékező, szép és elgondolkodtató beszélgetés moderátora Kőrössi P. József lesz.

És még egy ajánló Károly körúti Könyvesházunk programjaiból. 17-én kedden, 19 órától, az Elle Irodalmi Kávéház keretében - díjak és írók címmel - Csaplár Vilmos író lesz Esze Dóra vendége. A "karriertörténeteim" sose voltak nyersanyag stádiumban. Úgy írtam őket, mint ahogy egy festő festi a tájképet vagy a portrékat. Hasonlítanak, sőt ezekben az esetekben az volt a cél, hogy az írás minél nagyobb felületen érintkezzen az úgynevezett valósággal, de mégis olyanok, ahogy én láttam, és akartam megírni őket. ... Ezekben a könyvekben a beleélő képességemnek elég nagy szerepe van." - vallja történeteiről a 2006-ban Balázs Béla díjjal kitűntetett író.

süti beállítások módosítása