A kolozsvári Puck Bábszínház

A kolozsvári Puck Bábszínházzal ismerkedhetnek meg a  2006. november 15-én szerdán 16.00 órakor az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetbe látogatók. A Határontúli Színházak II. programjának keretében bemutatkozó társulat többek között bábos gyermekfoglalkozást, vetítést és szakmai beszélgetéseket tart a nap folyamán.

A Kolozsvári Puck Bábszínház mindig kiemelt helyet foglalt el az erdélyi szín- és bábjátszás palettáján : "A tény, ami igazán színháztörténeti jelentőségűvé avatja az intézmény félévszázados létét, az a kísérletező szellem. Mikor az ember alattvalóvá nevelése tobzódott és gúzsba kötötték a szellemet, az élő és írott szó művelőit a lélekdermesztő ideológiák szolgálóivá akarták lefokozni, akkor a bábszínházba menekültünk...A játszó személyek... élő alakot öltve tették a társulat és a szerző ezer sebből  vérző szívét a nézők elé: Lássátok feleink , ilyen ez a világ!" jellemzi Kötő József  színháztörténész a bábszínház  rendszerváltás előtti periódusát.

Számos hullámhegy és hullámvölgy után két éve az intézmény élére 2005 februárjától Mona Chirilă, a neves és energikus színházi rendező került, aki elindította a bábszínház reformját.
Ennek egyik legjelentősebb ténye a két tagozat egyensúlyának helyreállítása valamint az újraélesztett fesztivál, amelyet magas művészi színvonala és szervezettsége páratlanná tesz.
Aki látta a hosszú sorokban különféle korú és nyelvű gyermekeket egy héten át a város különböző pontjain vonulni azt mondja: igen itt valami történik.
Közvetlen munkatársa Varga Ibolya bábrendező, a magyar tagozat vezetője. Fáradhatatlan, mindennapi küzdelmeiben igyekszik a legnemesebb bábos hagyományokat elevenen tartani.
A harmadik meghívott vendég György László bábszínész a bábok megelevenítője. Közösen számolnak be a Puck Bábszínház hétköznapi életéről, valamint két nagy ünnepéről az V. VI. Puck Báb- és Marionettszínház Nemzetközi Fesztiváljának rendezvényeiről .
A  kamarakiállításra, a vetítéssel egybekötött  beszélgetésre mindenkit szeretettel várunk.

A Kolozsvári Puck Bábszínház rövid története

A kolozsvári Puck Bábszínház 1950-ben jött létre. Az  intézményen belül két tagozat működik: egy román illetve egy magyar nyelvű tagozat. Mindkét tagozat előadásai, elsősorban gyermekeknek szólnak. Számos színvonalas előadást, amely az évek során létrejött úgy románul, mint magyarul is játszották.
A több mint öt évtizedes múltra visszatekintő intézmény legkiemelkedőbb alakjai közül megemlítjük: Kovács Ildikó, Aureliu Manea, Dan Vasile, Tudor Chirilă, Mona Chirilă , Varga Ibolya, Maria Mierluţ, Rumi László, Pályi János, Bogdan Ulmu és Alina Hiristea rendezőket. Alexanru Rusan, Botár Edit, Virgil Sviniu, Eugenia Tărăţescu Jianu, Epaminoda Tioţiu báb- és díszlettervezőket. Péter János, Horea Pop, Doina Dejica, Frunzina Anghel, B. Bothos Júlia, Csortán Márton, György László, Dana Bonţidean és Călin Mureşan színészeket.
A két tagozat legemlékezetesebb előadásai: Szentivánéji álom, Übü király, Karnyóné, A kíváncsi elefántkölyök, A csizmás kandúr, Az örök fiatalság és a halál nélküli élet, Hamupipőke, Hófehérke, a Világszép Nádszálkisasszony.
A neves országos és nemzetközi fesztiválokon való megmutatkozás lehetősége számos fontos díjat, illetve nevezést hozott a Puck Bábszínház művészei számára, amelyek közül megemlítjük: I. díj és számos más díj: A halász fiai, valamint a Ludas Matyi című előadásokért, a Bukarestben megrendezett Bábszínházak Hete fesztiválon. 1968-ban a Mint sót az ételben című, Ion Creanga mese, amelyet Kovács Ildikó rendezett és alkalmazott eszperantó nyelven, A Yugoszláviában megrendezett Zágrábi Nemzetközi Bábszínház fesztiválon  elnyerte a Legjobb Előadás díját, 1994-ben Dana Bonţidean színésznő elnyerte a Legjobb Női Szereplő díját, a Periferilgerimini óriás című előadásban nyújtott teljesítményéért. 2000-ben a bákói Ion Creangă Fesztivál alkalmával, Camelia Constantin kapta a Legjobb Színésznői Alakítás díját a Stan Păţitu című produkciójában játszott szerepéért. 2002-ban ismét Dana Bonţidean nyerte el a Legjobb Színésznői Alakításért járó díjat a galaci Gulliver Fesztiválon.
2002-ban  került először megrendezésre az ANIMAFEST PUCK NEMZETKÖZI BÁSZÍNHÁZ FESZTIVÁL. A négy egymást követő évben  megrendezett Fesztivál, olyan vitathatatlan nemzetközi hírnévnek örvendő társulatokat látott vendégül , mint: az izraeli Poopok Theatre, a varsói Lalka bábszínház, több neves horvátországi és bulgáriai bábszínház, valamint a jólismert, neves romániai társulatok közül a bukaresti Ţăndărică, a marosvásárhelyi Ariel, a botoşani  Vasilache Színház. Magyarországról az egri Harlechin Bábszínház, a pécsi Bóbita bábszínház, a pécsi Márkussszínház és a Zalaegerszegi Griff Bábszínház, a Budapest Bábszínház valamint a pécsi Bóbita Bábszínház voltak jelen.
2005 októberében került sor  az V. majd 2006 októberében a VI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi fesztiváljának rendezvényeire került sor, amely az egyetlen ilyen jellegű rendezvénysorozat Romániában.

 

süti beállítások módosítása