0,1 mg a MU Színházban

Január 5-én és 6-án 20 órakor a szegedi MASZK Egyesület - Urbán András Társulata vendégszerepel a  MU Színházban, a Csáth Géza írásai és Tolnai Ottó verseinek felhasználásával készült, 0,1 mg címû darabjával. Az elõadás rendezéséért Urbán András a 2004-es Szegedi Alternatív Színházi Szemle innovatív díját kapta.

Csáth Géza 1887-ben született Szabadkán (polgári neve Brenner József). Már kamaszkorában zenekritikát írt, hegedült, festett, verseket írt. A pesti egyetem orvosi karára járt. Morfiumszenvedélye 1910-ben kezdődött, majd lassan teljesen a kábítószer rabjává vált. Elvonókúrának vetette alá magát, sikertelenül. Az első világháborúban katonaorvosként dolgozott. Írásai a Budapesti Naplóban, a Jövendőben, a Népszavában, a Magyar Szemlében és a Nyugatban jelentek meg. Két színművét (A Janika és a Hamvazó szerda) a Magyar Színházban mutatták be. Élete során öt novelláskötete jelent meg: A varázsló kertje (1908), Az albíróék és egyéb elbeszélések (1909), Délutáni álom (1911), Schmith mézeskalácsos (1912), Muzsikusok (1913). 1919-ben, morfiumrohamában agyonlövi feleségét, mire a szabadkai kórház elmeosztályára szállítják, de onnan megszökik. Pestre akar menekülni, de a demarkációs vonal mentén a katonák elfogják. Meghal a bevett nagy adag méreg hatására.

0,1 mg

Szereplők:
G. Erdélyi Hermina, Krizsán Szilvia, Pletl Zoltán m.v.

Zene: Mezei Szilárd (élő)
Fény: Turcsányi István
Hang: Turcsányi István
Jelmez és díszlet - munkatársak: Úri Attila, Varga Tünde

Rendező: Urbán András

"Morfium. Nők. Orvosságok. Halálvágy. Tűzút, amelyen végighaladnak azok a számkivetettek, akik rövid életükkel tanítani kívánnak bennünket. A Varázslók, a szenvedélybetegségek rabjai, a mindenkori zsenik, árnyékország lakói."  (Bicskei Flóra: Az időn kívül)

Forrás: MU Színház
Fényképek: Maszk Egyesület

süti beállítások módosítása