Diploma után

Új bemutatót tart január 13-án, szombaton a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Pozsgai Zsolt - Pinczés István - Apostolache Zénó: Diploma után címû rock-musicaljének õsbemutatójára a színház Nagytermében kerül sor este 7 órai kezdettel.

Az előadást Pinczés István rendezésében viszi színre a társulat, akinek nevével már találkozhatott a sepsiszentgyörgyi közönség: a Tamási Áron színház egyik nagy sikerű zenés produkcióját, a Godspell című musicalt jegyezte rendezőként 1996-ban. A Diploma után című darab szövegkönyvét Charles Webb The Graduate című regényének motívumai alapján Pozsgai Zsolt budapesti dramaturg, drámaszerző írta, a dalszövegeket - az előadásban felcsendülő közel két tucat beat-sláger szövegét - az előadás rendezője, Pinczés István fordította magyarra. 

A Diploma után egy pályakezdő fiatalember, Benjamin Braddock történetét meséli el, aki aggódik ugyan saját jövője miatt, de ahhoz az életpályához, amit családja rá akar kényszeríteni, semmi kedve sincs. Bár az egyetemmel együtt bohém éveit is maga mögött hagyja, barátai gondolatban vele maradnak és nem engedik kiszakadni abból a világból, amelyet ők jelentenek számára. Élete még zűrzavarosabbá válik, mikor egy nála jóval idősebb asszonnyal, apja üzlettársának feleségével, Mrs Robinsonnal kerül szerelmi viszonyba. A zűrzavar azonban csak akkor lesz teljes, amikor Mrs. Robinson lánya, a gyönyörű Emily is hazatér a főiskoláról.

Az előadás legfőbb vonzerejét ezúttal is zenéje adja majd: a 60-as, 70-es évek rock-legendáinak dalai, a Simon and Garfunkel, Beatles, Bob Dylan, Eagles, Rolling Stones vagy a The Doors dalai ebben a szabadságról és szerelemről szóló történetben először szólalnak meg magyarul.

 Pozsgai Zsolt - Pinczés István - Apostolache Zénó:
DIPLOMA UTÁN
rockmusical két részben

- ŐSBEMUTATÓ-


Szereplők:
BENJAMIN BRADDOCK, frissen diplomázott fiatalember: NAGY ALFRÉD
TAMBURÁS MICK, woodoo hobó: PÁLFFY TIBOR
MR. JONATHAN BRADDOCK, Benjamin apja: VÁTA LORÁND
MRS. BRADDOCK, Benjamin anyja: D. ALBU ANNAMÁRIA
EMILY ROBINSON, Benjamin szerelme: PÁL-FERENCZI GYÖNGYI
MRS. ROBINSON, Emily anyja: GAJZÁGÓ ZSUZSA
MR. GUSTAV ROBINSON, Emily apja: SZABÓ TIBOR

Beatek, Benjamin barátai:
ZSÁLYA: MAGYAROSI  IMOLA
ROZMARING:  RUSZULY ÉVA
SZARKALÁB:  FEKETE MÁRIA
GARY:  KOLCSÁR JÓZSEF
JIMMY:  ERDEI GÁBOR
TOM:  DIÓSZEGI ATTILA
PHILIP:  MÁRTON LÓRÁNT
MAX:  FAZAKAS MISI

HÁZIÚR / DR. ALLBRIGHT, a Scaroborough-i egyetem rektora: VERESS LÁSZLÓ
NAGYPAPA / Prof. BRICKHOUSE, a Scarborough-i egyetem dékánja: KŐMÍVES MIHÁLY
NAGYMAMA / MRS. WRIGGLY: MOLNÁR GIZELLA
MR. McBRIAN, Braddockék rokona: DEBRECZI KÁLMÁN
MRS. McBRIAN: SEBESTYÉN MELINDA
NAGYBÁCSI / Prof. RIORDAN / PAP: GAZDA ZOLTÁN
NAGYNÉNI / MRS. BRILLER: PIROSKA KLÁRA

Közreműködik a TŰZKŐ zenekar:
Billentyűk: Lőfi Gellért
Gitár: Gáspár Álmos (Tündérground)
Basszusgitár: Szakál Attila (Tündérground)
Szaxofon: Éltes Áron
Dobok: Szabó Lóránt (Tündérground)

Közreműködik a SNAPS VOCAL-BAND énekkar:
Cserkész Emese, Ardeleanu Dániel, Badi Alpár, Hajdú Lóránt, Szabó Kinga, Szélyes Margit, Szilágyi Andrea, Ticuşan János

Valamint:
Barti István, Kecskés István, Kuna Noémi, Lupu János, Molnár Erika, Orbán István, Pusztai Melinda, Szabolcsi Erika, Szász Tibor, Szávuly Tamás, Vajda Vera


Rendező: PINCZÉS ISTVÁN
Zenei vezető: APOSTOLACHE ZÉNÓ
Koreográfus: SZEPESI KRISZTINA
Díszlet: PINCZÉS ISTVÁN, CSÍKI CSABA
Jelmeztervező:  KISS ZSUZSANNA
A jelmeztervező munkatársa: DEÁK M. RIA
Szcenikus: DEÁK BARNA

Ügyelő: Veress Zsóka; Súgó: Máthé Mária Magdolna; Hangosító: Langer Csaba, Molnár Csaba, Bíró Botond; Világosító: Horváth Csaba, Vargha Zsolt, Varga Béla; Kameramann: Barabás Zsolt; Kellékes: Kovács Ibolya, Illyés Edit; Fodrász: Győri Andrea, Vizoli Mónika; Öltöztető: Kocsis Olga, Nyisztor Angéla; Színpadmester: Veres János.

 Bemutató: 2007. január 13-án, 19.00 h

Forrás:  Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

süti beállítások módosítása