Jubileum az új Nemzeti Színházban

2002. március 15-én nyitotta meg kapuit az új Nemzeti Színház. Azóta a társulat túl van 37 bemutatón, az elõadásokat több mint félmillióan látták. A jubileumra, amely a Nemzeti Színház fennállásának 170. esztendejét is jelenti számos programmal készül a társulat. Március 15-én többek között a Holdbeli csónakos századik, egyúttal a Nemzeti Színház ezerötszázadik elõadásának tapsolhat a közönség, illetve ezen alkalomból kiállítás nyílik a Zikkuratban, Öt a százhetvenbõl címmel.

PROGRAM

Március 14.

Öt a százhetvenből
Pillanatképek - emlékek

Délután 5 órakor, a Zikkuratban nyílik meg a Nemzeti Színház elmúlt öt, illetve 170 évét idéző tárlat, "5 a százhetvenből" címmel. Köszöntőt mond Jordán Tamás a Nemzeti Színház főigazgatója, majd Valló Péter rendező megnyitja a kiállítást.

A Nemzeti Háza
Siklós Mária, a Nemzeti Színház tervezője, könyvet írt. "A Nemzeti Háza" című kötetet - a szerző jelenlétében - a kiállítás megnyitóján kerül bemutatásra.


Március 15.

100. Holdbeli csónakos
A nagyszínpadon délután háromtól a Holdbeli csónakos 100. előadását láthatjuk, amely egyúttal a Nemzeti Színház 1500. előadása.


Március 16.

Nyílt nap
Ahogy ilyenkor lenni szokott, kisebb csoportokban ingyenes vezetéses látogatásra hívja  a színház  az érdeklődőket. Az idén a színfalak mögé is bepillanhatnak a látogatók. Megnézhetik többek között, hol öltöznek és próbálnak a művészek, hol készül a frizura, a smink, mit rejt az oldalszínpad...

Házi Színpad
Ezen a napon alakul át először a színház házi próbaterme Házi Színpaddá. A rendhagyó helyszín felavatásán rendhagyó műsorral várják a közönséget 11-től 17 óráig.

A nagy érdeklődésre való tekintettel bár a Házi Színpadot avató előadások ingyenesek, csak jeggyel látogathatók. Kérjük, foglaljon magának ingyenes belépőt a jegyirodában (VI. kerület Andrássy út 28., 373-0996) illetve a pénztárban (476 6868).

Fellépnek:
11.00 Huzella Péter zenés gyemekműsorral
12.00 Szólt az ember... összeállítás József Attila verseiből (Jordán Tamás és Huzella Péter)
13.30 Rátóti Zoltán - Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia (Rátóti Zoltán önálló estje)
15.30 Junion Csoport: A jó pálinka itassa magát

Információ a csoportos látogatáshoz:
A csoportokat 11-17 óra között félóránként indítják (nagy érdeklődés esetén 15 percenként). Az érdeklődőket alapvetően a helyszínen fogadják, de előzetes bejelentkezésre is van lehetőség. A maximális csoportlétszám 50 fő. Ha élni kíván az előzetes bejelenkezés lehetőségével, keresse Dely Szilviát.

A Zikkurat kiállításának megtekintése és a Nyílt nap programjai ingyenesek.

További információ:
1095 Budapest Bajor Gizi park 1.
Telefon: 476-6801/643
Fax: 215-8783
E-mail: latogatas@nemzetiszinhaz.hu

Forrás: Nemzeti Színház

süti beállítások módosítása