Pályázati felhívás

Dr. Hiller István, az oktatási és kulturális miniszter pályázatot hirdet a Magyar Állami Operaház fõigazgatói és fõzeneigazgatói magasabb vezetõi beosztásainak  betöltésére.

A főigazgató kiemelt feladata - az Alapító Okiratban és a Szervezeti és Működési Szabályzatban előírtakon túl - a Magyar Állami Operaház korszerűsítési programjának végrehajtása, ezen belül:

- az intézmény új, alapvetően az Ybl Palotára épülő szervezeti, vezetési, működési struktúrájának kidolgozása,
- a 2007 - 2010-ig terjedő időszakra szóló költségvetési támogatás (évi 5,3 milliárd forint) mértékéhez igazodó intézményi működés,  létszámgazdálkodás,
- a nézőszám csökkenésének mérséklésére és a differenciált művészeti program megvalósítására más, sajátos művészeti arculattal bíró játszóhelyek igénybe vétele,
- az intézmény egyes tevékenységi köreiért felelős, illetve részlegeit irányító magasabb vezető és vezető munkatársainak kiválasztása, a jogszabályok előírásainak megfelelő módon történő kinevezése, illetve az alapító okiratban foglaltak szerint a fenntartói egyetértés megszerzése,
- együttműködés az oktatási és kulturális miniszter által felkért, a magyar közélet prominens képviselőiből álló, a Magyar Állami Operaház működését segítő támogatói-tanácsadói testülettel.

A főzeneigazgató feladata - az Alapító Okiratban és a Szervezeti és Működési Szabályzatban előírtakon túl - kiemelten:

- az egyetemes opera- és balettművészet alkotásainak az intézmény rangjához méltó színvonalú bemutatása, repertoáron tartása, fokozott figyelemmel a magyar szerzők műveire,
- társulatépítés, az intézmény művészeti arculatának formálása
- az alaptevékenységet meghatározó opera- és balettelőadások mellett a zeneirodalom más színpadi műveinek bemutatása és zenekari koncertek rendezése,
- a műfaj nemzetközi jellegére tekintettel együttműködés kialakítása és fenntartása az opera- és balettművészet jelentős külföldi intézményeivel és személyiségeivel,
- együttműködés az oktatási és kulturális miniszter által felkért, a magyar közélet prominens képviselőiből álló, a Magyar Állami Operaház működését segítő támogatói-tanácsadói testülettel.

Az intézményben a költségvetés keretei között a főzeneigazgató teljes művészi szabadságot élvez, a keretek betartásáért azonban a főigazgató felelős.
 
A szakmai és vezetői koncepciónak részletesen és kiemelten kell foglalkoznia a vezetők közötti feladatmegosztással, együttműködéssel, pontosan elhatárolva az egyes vezetők jog- és felelősségi köreit. Szólnia kell továbbá:

- Az Erkel Színház jövőjéről és a kamaraopera-játszásról szóló elképzelésekről,
- a pályázók megbízásának időtartamára szóló műsorpolitikáról. Az elvárás olyan, a repertoár-rendszeren belüli műsorszerkezet kialakítása, továbbá az operairodalom azon műveinek a színrevitele, melyek olyanná teszik a magyar operajátszást, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi érdeklődésnek és kihívásoknak megfelelhessen,
- a pályázók által működtetni kívánt műsorszerkezetről és játszási rendről, az alternatív játszási helyeken történő megjelenés művészi elképzeléseiről és rendszeréről,
- a pályázóknak a Magyar Állami Operaház vezetői, művészeti, (karmesterek, koreográfusok, magánénekesek, magántáncosok, zenekar, énekkar, tánckar, rendezők, díszlettervezők, jelmeztervezők) műszaki és adminisztratív munkaköreire vonatkozó foglalkoztatáspolitikai elképzeléseiről,
- a pályázók rangos külföldi vendégművészek budapesti szerepeltetésére vonatkozó elképzeléseiről, nemzetközi szakmai kapcsolat-terveiről, melyek közép- és hosszútávon lehetővé teszik és biztosítják a Magyar Állami Operaház társulatának a világ operajátszásába történő intenzív bekapcsolódását, a nemzetközi operaéletben jegyzett és keresett produkciók létrehozását és értékesítését,
- a pályázóknak a magyar operajátszás vidéki műhelyeivel történő együttműködésről szóló terveit, támogatásukra, megerősítésükre, vonatkozó elképzeléseit.

A főigazgatói álláshely betöltésének feltételei a Rendeletben foglaltak szerint:
-    szakirányú felsőfokú végzettség (az intézmény alaptevékenységének megfelelő zeneművészeti vagy színházművészeti felsőfokú oktatási intézményben szerzett oklevél, illetve jogász vagy közgazdász diploma),
-     legalább öt éves szakmai gyakorlat,
-     büntetlen előélet,
 
A főzeneigazgatói álláshely betöltésének feltételei a Rendeletben foglaltak szerint:
-    zeneművészeti felsőfokú oktatási intézményben szerzett oklevél,
-    legalább öt éves szakmai gyakorlat,
-    büntetlen előélet.
 
A két beosztásra személyek közösen is pályázhatnak. A közös pályázatok az elbírálásnál előnyt jelentenek.
 
A pályázatokhoz csatolni kell:
-    a pályázó részletes szakmai önéletrajzát,
-    a szakmai és vezetői koncepciót,
-    a végzettséget, szakképzettséget tanúsító okiratok másolatát,
-    három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt.
 
A főigazgatót és a főzeneigazgatót - várhatóan 2007. július 1. napjától, közalkalmazotti jogviszony keretében - 5 évre szóló határozott időre bízza meg az oktatási és kulturális miniszter. Közalkalmazotti besorolásuk és illetményük megállapítása a Kjt., illetve a Rendelet szerint, a felek közötti megállapodás alapján történik. Alkalmazási feltétel továbbá a 25/2002. (XII. 25.) NKÖM rendelet alapján történő vagyonnyilatkozat-tétel.
 
A pályázók a pályázatok elkészítéséhez pályázati dokumentációt kapnak, mely tartalmazza az intézmény:
-    alapító okiratát,
-    szervezeti és működési szabályzatát,
-    működési alapmutatóit (költségvetési sarokszámok, bemutató- és előadásszámok, látogatottság, dolgozói létszám),
-    2008/2009-re vonatkozó konszolidációs tervét,
-    érvényes kollektív szerződését.
A pályázati dokumentáció és a pályázat elkészítéséhez szükséges további információ, illetve az intézményre vonatkozó tájékoztatás a Magyar Állami Operaház gazdasági igazgatójától, Hetényi Mártától kérhető (06-1/311-8617).
 
A pályázat elbírálásának rendje:
 
A pályázatokról a miniszter dönt - az általa felkért szakmai-szakértői bizottság javaslatának figyelembevételével - a pályázat benyújtási határidejét követő 30 napon belül. A pályázat eredményéről az érintettek írásbeli értesítést kapnak. A pályázat tartalmát a megbízón és az elbíráló bizottság tagjain kívül más személlyel nem közöljük.
 
A pályázat benyújtásának helye és ideje:
 
A pályázatot egy példányban, zárt borítékban, a kiírásnak a Kulturális Közlönyben való megjelenésétől számított 30 napon belül az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közszolgálat Főosztályára (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.) kell benyújtani, "Magyar Állami Operaház magasabb vezetői pályázata" megjelöléssel.

Dr. Hiller István s.k.
     oktatási és kulturális miniszter

Forrás: Oktatási és Kulturális Minisztérium

süti beállítások módosítása