Táncfórum No.7.

A Tánc Világnapját 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean Georges Noverre születésnapján, április 29-én táncelõadásokkal ünneplik szerte a világon. Ez a táncmûvészet legnagyobb ünnepe, amelyhez kapcsolódóan a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncmûvészek Szövetsége immár hetedik alkalommal rendez fesztivált.

A Táncfórum No. 7 idén is két helyszínen zajlik. A Nemzeti Táncszínházban és a Művészetek Palotájában egyaránt láthatóak felnőtteknek és gyermekeknek szóló előadások. A Budapest Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes előadásaival kifejezetten a gyermek közönséget céloztuk meg, hiszen - az UNESCO törekvéseivel összhangban - a Nemzeti Táncszínház is fontosnak tartja a gyermekek művészeti nevelését.
A fesztivált a Budapest Táncegyüttes és a Honvéd Táncszínház nagyszabású, új produkciója, a Monarchia nyitja meg. Az idei rendezvényen két külföldi társulat is bemutatkozik, - a Nemzeti Táncszínház meghívására és szervezésében - a spanyol Ballet Flamenco Sara Baras és az amerikai Bridgman / Packer Dance. A Nemzeti Táncszínházban a Budapest Táncszínház és a Pécsi Balett közös estjén Raza Hammadi koreográfiáit tekintheti meg a közönség , a Művészetek Palotájában pedig a három hónapos észak-amerikai turnéról érkező Magyar Állami Népi Együttest. Fellép az 50 éves jubileumát ünneplő Duna Művészegyüttes, a Győri Balett az Operaház fantomjával, végül  a Csabai Attila Társulat Carmens című bemutatójával zárul a programsorozat.
A hagyományokhoz híven a Tánc Világnapján, április 29-én - a Szegedi Kortárs Balett  XX. század-est című darabjának budapesti bemutatója előtt- átadják a Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai díjait: az Életmű Díjat, az Évad legjobb Férfi, illetve Női táncosának járó díjakat, az Évad legjobb Végzős Növendékeinek járó díjakat, valamint "A táncművészetért" díjat. Ugyancsak ezen az estén kerül sor az Imre Zoltán Alapítvány díjának átadására is.

 

PROGRAM
Táncfórum No. 7.
Táncfesztivál a Tánc Világnapja Tiszteletére
2007. április 19 - 30.

BEMUTATÓ
Április 19., 19.00 óra MŰvészetek Palotája

MONARCHIA

Budapest Táncegyüttes - Honvéd Együttes

 

 

Április 20., 19.00 óra Művészetek Palotája

BALLET FLAMENCO SARA BARAS (Spanyolország)

 

 

Április 21., 19.00 óra Művészetek Palotája

BALLET FLAMENCO SARA BARAS (Spanyolország)

 

 

Április 22., 19.00 óra Művészetek Palotája

BALLET FLAMENCO SARA BARAS (Spanyolország)

 

Április 23., 19.00 óra Nemzeti Táncszínház

BRIDGMAN / PACKER DANCE (USA)

 

 

Április 26., 10.30 és 15.00 óra Nemzeti Táncszínház

PINOKKIÓ

A Budapest Táncszínház gyermekelőadása

 

 

BUDAPESTI BEMUTATÓ

Április 26.,  19.00 óra Művészetek Palotája

AZ OPERAHÁZ FANTOMJA

Győri Balett


Április 27. , 19.00 óra Nemzeti Táncszínház

Mur Mur de la Mediterranée - Budapest Táncszínház

PARA BANGÓ - Pécsi Balett BUDAPESTI BEMUTATÓ

 

Április 28. , 19.00 óra Nemzeti Táncszínház

50 éves a Duna Művészegyüttes

 

BUDAPESTI BEMUTATÓ

Április 29. , 19.00 Művészetek Palotája

XX. SZÁZAD-EST

Szegedi Kortárs Balett

 

Április 30., 19.00 óra Nemzeti Táncszínház

CARMENS BEMUTATÓ

Csabai Attila Társulat

 

Forrás: Nemzeti Táncszínház

süti beállítások módosítása