Felhívás keringőre

A Káva Kulturális Mûhely szakmai partnert keres a budapesti és vidéki "kõszínházak" közt gyerekeknek és fiataloknak szóló színházi nevelési (TIE - Theater in Education) programjai bemutatására és a módszer népszerûsítésére.

A Káva Budapest első színházi nevelési társulata, magas szakmai színvonalon, elismerten működő, nemzeti és nemzetközi programokat bonyolító színházi és drámapedagógiai műhely.
Munkánk során a gyerekekkel és fiatalokkal való találkozáskor abból a pedagógiai alapelvből indulunk ki, hogy a gyerekek nem kialakulatlan felnőttek, hanem sajátos tapasztalatokkal rendelkező autonóm emberi lények. Társulatunk a színház és a dráma  tartalmi és formai elemeinek segítségével arra törekszik, hogy segítse a fiatalokat életük és az őket körülvevő világ megértésében.
Fő tevékenységünk színházi nevelési programok (Theater in Education - TIE) készítése és rendszeres megvalósítása általános- és középiskolai osztályok számára. Évadonként mintegy 120-140 komplex előadást tartunk.

A módszerről röviden
Hétköznap délelőtt, tanítási időben egy általános- vagy középiskolai osztály érkezik látogatóba a színházhoz. Három-négy óra hosszúságú színházi programon vesz részt (a tanár külső megfigyelői szerepet kap), melynek során a TIE-csoport egy olyan - színházi elemeket használó - előadáson "vezeti végig" a résztvevőket, melynek során a fiatalok nemcsak megfigyelői, hanem sokszor írói is a színpadon megjelenített történetnek, mely a helyzetek végiggondolásával, elemzésével, sűrítésével, átalakításával és adott esetben megjelenítésével születik.
Az esztétikai élményen túl egy ilyen program  - szerencsés esetben - fiatal emberek életének kitüntetett pillanatává is válhat, ahol megtapasztalhatják az együttgondolkodás örömét.  
A kultúra és az oktatás találkozási pontjában lévő színházi nevelés módszere az alábbi területeken fejti ki pozitív hatását: a személyiség fejlesztése, kommunikációs készségek javítása, az érzelmi intelligencia és a szociális intelligencia fejlesztése, művészeti nevelés, diszkriminatív attitűdök csökkentése, a deviáns viselkedésformák kezelése és megelőzése, a társadalmi normák erősítése, társadalmi problémákra való érzékenyítés.
A magyar színházi nevelés területén több olyan hatásvizsgálat is elérhető, amely objektív, kvantitatív mutatók mentén mutatja ki a módszer társadalmi hatékonyságát.

Színházi nevelési foglalkozásainkon erkölcsi-morális, mikro- és makrotársadalmi problémákat járunk körül a hozzánk látogató gyerekekkel, fiatalokkal közösen. Munkánk során a színházat és a drámát eszközként használjuk, a cél minden esetben a probléma megértésének elmélyítése.
Működésünkkel szeretnénk aktívan hozzájárulni a társadalmi felelősség minél szélesebb körű tudatosulásához.
Színházi nevelési programjaink sokszor szélsőséges példákat mutatnak, hogy ezzel még a legkényelmesebb nézőt is állásfoglalásra "kényszerítsék". A néző meg kell, hogy kérdezze magától: ebben a helyzetben vajon és is ugyanezt tenném? Célunk, hogy a néző-résztvevő belehelyezkedjen az adott helyzetbe és meghatározza ahhoz fűződő viszonyát! A módszer ezen elemek következetes alkalmazásán keresztül járul hozzá a társadalmi felelősség minél szélesebb körű tudatosulásához.

Az együttműködés lényege
Társulatunk együttműködő szakmai partnert keres egy (vagy több) hivatásos színház "személyében". Feladatunknak érezzük, hogy hozzájáruljunk a jövőbeli színházi közönség neveléséhez, egyúttal hiszünk abban, hogy a magyar színházi kultúra egyik lehetséges kitörési pontja lehet az új alternatívák felmutatása. Programunk azon színházak vezetői számára lehet érdekes, akik fontosnak tartják a valódi, termékeny kapcsolatot néző és alkotók közt, akik mernek nyitni az új formák felé, akik már felismerték a fiatalabb korosztály valódi fontosságát.
A 2007/2008-as évadbeli együttműködés részeként egyhetes vendégjátékokat tervezünk egy érdeklődő vidéki illetve budapesti színházban. Vendéglátóinktól mindenekelőtt azt várjuk, hogy - legalább egy pár nap erejéig - befogadják (és ne megtűrjék) ezt a művészeti és pedagógiai irányzatot, segítsenek az együttműködés előkészítésében, és folytatásában, valamint biztosítsanak egy stúdiószínházi teret a programok megvalósításához (a szükséges technikai, szervezési feltételekkel együtt). Mindezért cserébe kínáljuk magas szakmai színvonalú komplex színházi programjainkat és a további együttműködés lehetőségét, melynek lényege, hogy középtávon a magyar színházi kultúra szerves részévé váljon a színházpedagógia minél több válfaja.

Technikai, szervezési feltételek:
• a TIE-programokon mindig egyetlen (meghatározott korosztályú) általános- vagy középiskolai osztály a résztvevő
• a program színházi környezetet igényel (elsötétíthetőség, színházi technika, megfelelő nagyságú tér, mobil nézőtér)
• a résztvevő iskolai osztály térítésmentesen veszi igénybe a programot (a szükséges anyagi forrás előteremtése a vendéglátó fél ill. a Káva közös feladata)

Az utóbbi időszak sikereiből
Csoportunk alakulásától kezdve az ún. alternatív színházi ill. az alternatív gyerekszínházi közeg részének tekinti magát. A működésünkhöz és az előadások megvalósításához szükséges összegeket tíz éve (hazai és nemzetközi) pályázati forrásokból teremtjük elő. Így működtetünk egy kisszínházat, mely jelenleg hat főállású színész-drámatanárt és háromfős menedzsmentet jelent. Fenntartónk egy közhasznú státuszú nonprofit egyesület.

Konkrét sikerek az utóbbi időszakból:
• 2003, 2005, 2007: Istenek ajándéka, Digó és SzentCsalád című színházi nevelési programjainkat beválogatták a budapesti Gyermekszínházi Szemle versenyprogramjába. (2005: Digó - különdíj)
• 2002, 2004, 2006: Vaskor, József és testvérei és Digó című színházi nevelési foglalkozásainkat
 beválogatták a kaposvári Gyermekszínházi Biennálé versenyprogramjába (2002: Vaskor - különdíj)
• 2003: DrámaDrom: a világ 200 legjobb projektjének egyike, Világbank, Washington
• 2003 Fehér Rózsa Díj, Kultúraközvetítők Társasága
• 2002 Sereglei András: színészi díj, XVI. ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztivál
• 2000: József és testvérei: legjobb rendezés, legjobb díszlet, lugosi Nemzetközi Kulturális Fesztivál
• évek óta rendszeres részvétel színházi és pedagógiai, hazai és nemzetközi fesztiválokon, konferenciákon

Eddigi - közel tíz éves - munkánkról az alábbi szakemberektől kérhető referencia, információ:
• Nánay István (szakíró, kritikus)
• Sándor L. István (szakíró, Ellenfény)
• Schilling Árpád (rendező, Krétakör)
• Ranchsburg Jenő (pszichológus)
• Trencsényi László (tanszékvezető, ELTE PPK)

Elérhetőségeink
Káva Kulturális Műhely
1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a.
Tel. és fax: 061/315-0781
E-mail: kava@kavaszinhaz.hu
Honlap: www.kavaszinhaz.hu
Szakmai vezető: Takács Gábor (0630/9625-669)


Takács Gábor
a Káva Kulturális Műhely szakmai vezetője

süti beállítások módosítása