POSZT 2007.

Ebben az évben hetedik alkalommal rendezik meg a Pécsi Országos Színházi Találkozót június 7-tõl 16-ig. A csütörtöki sajtótájékoztatón a legtöbb szó mégis a pénzrõl esett. Illetve a pénz hiányáról. Ugyanis mindent összevetve a tavalyi számokhoz képest ebben az évben 20 millió forinttal kevesebbel gazdálkodhatott a fesztivál.


Balikó Tamás, a pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Jordán Tamás, a POSZT Kht ügyvezető igazgatója, Magi István az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője

Magi István, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője elmondta, hogy mint az elmúlt hat évben mindig, Pécs városa ezúttal is 70 millió forinttal járult hozzá a POSZT létrejöttéhez. Ám az öt évig működő szóbeli megegyezés, mely Toller László polgármester és Várhegyi Attila korábbi államtitkár között létrejött - amely szerint a kulturális társa ugyanannyit ad a fesztiválnak, mint a város -  már tavaly is felborult. Idén pedig látványosan, hiszen jelentős összeggel - 30 millióval - kevesebbel támogatták a fesztivált. Az ehhez érkezett 9 milliós szponzori pénzekkel együtt összesítve így is 20 millióval kevesebb maradt 2007-re.

Jordán Tamás, a POSZT Kht. ügyvezető igazgatója is megemlékezett arról, hogy a kultúrára egyre kevesebb pénz jut, Simon István társigazgató pedig egyenesen arról beszélt, hogy a versenyprogramba került előadások esetében többszöri alkudozás után tudtak olyan összegekben megegyezni, hogy a produkciók kiállíthatók legyenek Pécsett és a színházak se járjanak annyira rosszul.


Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára, Tasnádi Péter, Pécs város polgármestere, Simon István

Ennek ellenére a fesztivál ideje alatt Pécsre látogatók a szűkös anyagi keretekből semmit sem fognak észrevenni, hiszen Dömölky János rendező, az ez évi válogató tizennégy, sok vitára és beszélgetésre invitáló előadást talált versengésre méltónak és az OFF program is számos izgalmas élménnyel kecsegtet. Versenyben lesz előadás Kaposvárról, Miskolcról, Pécsről, Nyíregyházáról, Kecskemétről, Kolozsvárról, Egerből, Beregszászról, Debrecenből, Budapestről pedig az Örkény, a Katona József, a Bárka és a Vígszínházból.


Simon István, a POSZT Kht ügyvezető igazgatója, Dömölky János rendező, a 2007. évi POSZT versenyprogramjának válogatója

A sajtótájékoztatón bemutatkozott a jövő évi válogató, Kukorelly Endre író is, aki május 23-án este már meg is nézte az első előadást a Nemzeti Színházban, mellyel megkezdte a mustrát. Dömölky János először csak azzal köszöntötte: "Szegény Bandi!", majd hozzátette, igazából, ha nem lett volna még vállalkozó, ő tulajdonképpen a jövő évben is szívesen folytatta volna ezt a számára sok izgalommal és még több kellemes estével töltött munkát.

Az OFF programban 162 rendezvény közül lehet majd válogatni, lesznek közöttük koncertek, a Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgaelőadásai vagy a Dramaturgok Cége által szervezett és a fesztivál szerves részévé vált Nyílt Fórum felolvasószínházi produkciói és vitadélutánjai.


Simon István, a POSZT Kht ügyvezető igazgatója

Az Ifi Géniusz az Aulában programsorozat keretében több külföldi - többek között osztrák, francia és mexikói - iskola is bemutatkozik, de Vajdasági nap is lesz a fesztiválon.

Tasnádi Péter, Pécs polgármestere elmondta, hogy 2010-re, mikor a város megkapja az Európa Kulturális Fővárosa címet, szeretnék a POSZT-ot nemzetközi fesztivállá bővíteni. Addig is 2007-ben is érdemes Pécsre látogatni, ahol az évad rengeteg magyar produkciójából válogathat majd a közönség, legyen az prózai színház, tánc vagy koncert.

Szepesi Krisztina
Fotók: Szkárossy Zsuzsa

 

Kapcsolódó cikk:

HA AKARTAM, HA NEM - Interjú Dömölky Jánossal


Amint az elmúlt években már megszoktuk, idén is április 1-jén vált nyilvánossá a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramja. A fesztiválra válogató Dömölky János filmrendező körülbelül százhúsz-százharminc előadást nézett határainkon innen és túl.

TOVÁBB >>>

 

 


A VII. POSzT plakátja
Arculat: Bagossy Levente

süti beállítások módosítása