POSZT, félidő

Az elmúlt két napban meglehetõsen sok olyan dolog történt a POSZT-on, ami azért normális esetben nem mondható általánosnak. Így például szöktem meg zavartan elõadásról annak körülbelül huszadik percében, körbetáncolt egy Büchner antihõs, miközben kekszet rágcsáltam, rendezõdtem sikátorrá egy iskola udvarán, és egy autó is majdnem elütött, midõn kedélyesen vacsoráztam egy teraszon. És ez még csak a feje...


Szenteleki Dóra a Finita la Commedia Woyzeck-koncert című előadásában

Azt jótékonyan elhallgatom, hogy melyik előadásról szöktem meg, azonban azt meg kell említenem, hogy csupán így nyílt alkalmam időben érkezni a Finita la Commedia Woyzeck-koncert című audiovizuális performance előadására a Bóbita Bábszínházba. Az O. Caruso művésznevet használó Juhász Anikó rendezte produkció mozgással meséli el Büchner amúgy is töredékes, ám annál súlyosabb, brutálisabb történetét. A címszereplő Fehér Ferencről mondhatnám, hogy bár mozgása nem technikás, ám annál ösztönösebb, de az a helyzethez mérten idegesítően közhelyes lenne. Tulajdonképpen némi street dance jelleget vélek benne felfedezni, mikor teste szinte tudattalanul nyitja ki e mélységesen elveszett, szétesett és megalázott ember történetét. Aztán kiderül, minden mozdulat, ami olyan, mintha erőszakkal szakítaná ki a lelkéből, nagyon is tudatos és feszesen felépített. A tulajdonképpen nagyon okosan végigvitt katarzis-közeli élmény részese Szenteleki Dóra is, aki Woyzeck szerelmét, Marie-t alakítja érzékletesen és véges-végig felfokozott állapotban, ahogyan az összes többi művész (Papp Gergely, Esek Ildikó, Marton Zsolt, Szenteleki Gábor) is tevékeny részt vállal abban, hogy a darabos mű ne akadjon a torkomon. 
Június 10-én már zsúfoltabb volt a nap, és meg kell mondjam, kifejezetten bosszantó volt, hogy az OFF program előadásáról, mely időben elcsúszott és más helyszínre került, képtelenség volt átérni a nagyszínházba, hogy beemelhessek egy produkciót a versenyprogramból is. De aztán jött egy nagy autó és annak kicsi sofőrje, aki épp elég izgalmas pillanatot okozott anélkül, hogy még egy Büchner opuszt megtekinthettem volna.


Fehér Ferenc a Finita la Commedia Woyzeck-koncert című előadásában


Kellemesen meglepő felfedezés volt azonban az Ascher Tamás és Novák Eszter vezette végzős zenész színész osztály vizsgaelőadása, melynek helyszínéül egy iskolai udvart és az arra néző ablakokat választották Zsótér Sándor K. mama címen rendezte Brecht Kurázsi mamáját.


Mester és tanítványai

Zsótér már az elején megalapozta a hangulatot, mikor minket, a nézőket is a térbe rendezett és megkért, először rendeződjünk sikátorrá, aztán ha majd szól, képezzünk negyedkört és egy óvatlan pillanatban vegyük fel ismét a sikátor alakzatot, mely feladatokat a tőlünk telhető legnagyobb precizitással hajtottuk végre, hogy az előadás minden pillanatát a megfelelő szögből emelhessük be. A címszerepet három színészre bontotta, akikről először azt hittem, sorra gyengülnek, ahogyan váltják egymást, aztán világossá vált, tulajdonképpen Kurázsi mama nagyon összetett személyiségének egyes részleteit hivatottak képviselni.


 Takács Nóra Diána, Mátyássy Bence és Tarjányi Tamás a K mama c. előadásban

Mégis Takács Nóra Diána a legmarkánsabb, legerőteljesebb jelenség, aki egyszerre bájosan dámaszerű, megkérdőjelezhetetlenül maszkulin, pikírten fennhéjázó és megejtően érzékeny. Igazi Kurázsi mama. Kiss Diána Magdolna afféle keményen metszett arcélű, törhetetlen porcelánbabaként volt jelen, míg Roszik Hella az érzelmek írmagját is kiölte karakteréből. Radnay Csilla Yvette szerepében harsányan nőies, buja, miközben lelke kérgessé vált a háború viszontagságaitól.


Jelenet a a K mama c. előadásból

Tarjányi Tamás, Mátyássy Bence, Vári-Kovács Péter, Polgár Csaba, Szabó Tamás, Friedenthal Zoltán, Herczeg Tamás, Bánfalvi Eszter és Szilágyi Kata is részei voltak az olajozottan működő gépezetnek, kisebb-nagyobb szerepeikben is megmutatkozott egyéniségük, jelenlétük, de mindannyian leginkább a meglehetősen nehezen interpretálható szongok éneklésekor mutatkoztak a legmagabiztosabbnak, leginkább kifejezőnek. Aztán a három lány végül egy Kurázsivá olvadt össze az udvar közepén és a falakról puhán visszhangzottak a dallamok, szinte sírtak a falak, mikor világossá vált, ez a nő többé már nem örök túlélő nyertese e hosszú háborúnak.
Így történt tehát, hogy e felettébb izgalmas vizsga után már nem értem oda a Danton halálára a kecskeméti Katona József Színház előadásában, Bodolay Géza rendezésében, ám a nagy autó, melynek gazdája sajnálatos módon nem volt ott azon az órán, ahol a tolatást tanították, mégis felkavaró perceket szerzett, mikor a Király utcából vágyott bekanyarodni egy udvarba egy, azaz egy darab szék elkaszálásával, melyben én foglaltam helyet. Csak annyit mondott: "I must go home." Én azonban még maradok.

Szepesi Krisztina
Fotók: Szkárossy Zsuzsa

süti beállítások módosítása