Új szárny Kisvárdán

Dr. Szili Katalin, az Országgyûlés elnöke a Kisvárdai Fesztivál megnyitóján kifejezte reményét, hogy európai uniós pályázat keretében megépülhet az új színházi szárny a Kisvárdai Várszinház és Mûvészetek Háza szomszédságában. Nyakó Béla igazgató tizennegyedik éve vezeti az idén tizenkilenc éves fesztivált. Õt kérdeztük a kisvárdai tervekrõl s a Határon Túli Magyar Színházak idei seregszemléjérõl.


Nyakó Béla

- Mikor és hogyan jött létre a Kisvárdai Fesztivál?

Nyakó Béla: 1989-ben a város és a színház akkori vezetői úgy gondolták, az ukrán, román, szlovák határ közelsége miatt létre kellene hozni egy határon túli, magyar nyelvű színházi találkozót Kisvárdán. A trianoni döntés következtében határokon kívül rekedt színházak közelsége és a korábbi jó szakmai kapcsolatok miatt joggal feltételezték, hogy meg lehet valósítani egy ilyen fesztivált. 1989-ben létre is jött egy mini találkozó, s az 1990-es romániai választások után már minden erdélyi színházat meg tudtunk hívni Kisvárdára.

- Az alapítás gondolata Kisvárdán született?

Nyakó Béla: Igen, a magyar külpolitika segítségével, Pribula László akkori igazgató közreműködésével történt az alapítás.

- A rendszerváltástól 2007-ig minden megváltozott.


Nyakó Béla: Az első három-négy év feladata volt, hogy hozzuk össze a határon túli magyar színházakat. Találkozzanak, ismerkedjenek, hisz még Erdélyen belül sem igen ismerték egymást a társulatok. Felemelő érzés volt látni a nagy találkozásokat. A következő ciklusban elkezdtük tájoltatni a színházakat. Emlékezhetünk, milyen nehéz volt a határátkelés Ukrajnából, s a jugoszláviai háború is megnehezítette az utazásokat. Ahogy ideérkeztek a társulatok, megpróbáltunk lekötni előadásokat számukra. Az utolsó öt-hat évben a szakmai színvonalat próbáltuk emelni, elkezdtük válogatni az előadásokat. Igen erős társulatok jelentek meg Kisvárdán, elég Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Beregszász, Szabadka színházaira gondolni. A román, az ukrán, a szerb, a szlovák színházi kultúra is elevenen van jelen e teátrumok produkcióiban. Minden évben született-születik hat-hét nagyon jó, és két-három kiemelkedő előadás.  Aki végignézi a fesztivált, valódi keresztmetszetet kaphat az utolsó évad terméséből.

- Idén sokan voltak jelen Kisvárdán a magyar színházi szakma képviselői közül.

Nyakó Béla: Fontos és örömteli a színházi szakma jelenléte. Jóleső érzés volt látni, hogy ismert magyar színészek, rendezők, színigazgatók is ellátogattak a fesztiválra... Idén a szakmai színvonal emelése érdekében már az off-programokat is válogattuk Szűcs Katalin Ágnes és Darvay Nagy Adrienne művészeti tanácsadókkal.

- Sokan azt mondják, hogy Kisvárdán intimebb körülmények között intenzívebb műhelymunka folyik, mint a POSZT-on.

Nyakó Béla: A fesztivál második felére sikerült megnyerni Ascher Tamást a szakmai beszélgetések vezetőjének. Aki jelen volt, láthatta, hogy lehet egy előadást pontosan, precízen és élvezetesen elemezni. Máté Gábor értékeléseire is sokan voltak kíváncsiak a fesztivál első felében.

- Milyen terveik vannak a következő évekre?

Nyakó Béla: Elsősorban a szakmai színvonalat szeretnénk tovább emelni, szisztematikusan bemutatva a határon túli magyar színházak értékeit.

- Mennyire figyel a magyar kulturális diplomácia Kisvárdára?

Nyakó Béla: Minden támogatást megkapunk a törvények adta kereteken belül.

- Mekkora a tíz napos fesztivál éves büdzséje?

Nyakó Béla: 70-80 millió forint a költségvetésünk. Átalakulóban van a pályázati rendszer Magyarországon, nekünk is meg kellett húzni idén a nadrágszíjat, mert egy-két pályázatot nem írtak ki.

- A megnyitón körvonalazódott egy leendő  új színházépület terve.

Nyakó Béla: Harmadik éve van napirenden az új színházterem felépítése. Harmadszor adtuk be most a pályázatunkat. Jelenlegi információink szerint Dr. Szili Katalin elnök asszony és az országgyűlési képviselőnk, Dr. Szép Béla hathatós segítségével sikerült elérni, hogy bekerült a pályázat a regionális pályázati rendszerbe, amelynek július 9-én lesz az elbírálása. Minden követelménynek megfelelt a pályázatunk, már csak az önkormányzatnak kell bevállalni a saját erőt, ami 130 millió forint.

- Képes erre a Kisvárda városa?

Nyakó Béla: Bízom benne, hisz a tavalyi pályázaton 170 milliót vállalt az önkormányzat. A tervek szerint 1.3 milliárd forintos beruházással elkészülhet egy vadonatúj színházterem a jelenlegi épület mellett. Olyan szcenikai és technikai adottságokkal, amelyek révén képes lesz befogadni bármilyen színpadtechnikai igényű határon túli produkciót.

- Milyen stádiumban van ez a tervezet?

Nyakó Béla: Kész, komplett tervek állnak rendelkezésre Bán Ferenc építész vezetésével a leendő pályázati-kiviteli tervekhez.
      Meg kell pályáztatni, el kell készíteni a kiviteli terveket, s kezdődhet  az építkezés.

- Hány néző fér majd be az új színházba?

Nyakó Béla: 440 férőhelyes lesz az új színház, forgószínpaddal, emelőkkel, a legmodernebb technikai berendezésekkel.

- Mikorra készülhet el az új színház?

Nyakó Béla: A jövő évi, 20. kisvárdai fesztivál résztvevői remélhetőleg már láthatják az építkezést, s talán két év alatt elkészülhet az új szárny. Tizennégy éve, mióta vezetem ezt az intézményt, a mindenkori kultusztárcával együtt közösen tervezgettük az új színházat. S örülök, hogy minden politikai erő támogatta-támogatja az elképzeléseinket.

KOVÁCS DEZSŐ


Bán Ferenc tervei

süti beállítások módosítása