SZASZSZ 2007.

Az Alternatív és Független Színházak Szövetsége ötödik alkalommal rendezi Szegeden kiemelt rendezvényét: az Alternatív Színházi Szemlét, a 17 éves THEALTER International - Szabad Színházak Nemzetközi Találkozójával közösen: egy helyen, egy idõben. A THEALTER programjainak középpontjában a külföldi és a nemzetközi együttmûködéseken alapuló színházi elõadások, és a koncertek állnak. A programkínálat kialakításában jelenleg is meghatározó a 2003-ban indított Déli Vonal-koncepció, azaz földrajzi és kulturális találkozási pontot kínálva különös figyelmet fordítanak a Balkán és Kelet-Európa izgalmas, újító alternatív társulataira.


Cie József Trefeli (Svájc): Real Life Wrong

A Thealter programjához kapcsolódik a Szegedi Alternatív Színházi Szemle, amely  versenyprogramjával és szakmai programjaival bővíti a programkínálatot. A SZASZSZ: Előzsűrizett, koncentrált fesztivál. Tükre azon értékeknek, melyeket az alternatív színházi és kortárs táncalkotók hoznak létre az évadban. A válogató idén Goda Gábor, az Artus Társulat vezetője rendezője volt, a zsűri pedig: Forgách András, Kárpáti Péter Podmaniczky Szilárd, különféle műfajokban publikáló írók lesznek.

A szervezők a 2007-ben a Szemle megrendezésében egy fontos változtatást léptettek életbe: létrehozták a "kiemelt meghívott" státuszát. Minden évben lesz egy olyan együttes, alkotó, akinek felajánlják, hogy jelenlétével, elképzeléseivel, ötleteivel speciális, egyéni jelleget kölcsönözzön a Szemlének. Az első kiemelt meghívott a válogató: Goda Gábor.


Kedvcsinálóként egy kisfilm itt!


THEALTER International - Szabad Színházak XVII. Nemzetközi Találkozója
SZASZSZ - Szegedi XIII. Alternatív Színházi Szemle
Szeged, 2007. július 16-22.


Tervezett program

Július 16., hétfő
17.00 DG Révész Róbert THEALTER 2001-2005 c. kiállításának megnyitója
18.00 ZU Fesztivál megnyitó
19.00 Z "Lesz Kubrasz" Országos Színházi Központ: Odüsszeia (UKR)
21.00 U Artus - Goda Gábor Társulat: Sztélé (SZASZSZ nyitóelőadás, versenyen kívül)
23.00 J Chillout Dj. TYLER-rel


"Lesz Kubrasz" Országos Színházi Központ: Odüsszeia (UKR)

Július 17., kedd
13.30 G Szakmai beszélgetés
16.00 KL Maurits Szalon
16.00 G Artus filmek: Archív részletek - Az apokaliptuszfa virágai
17.00 D Volt egyszer egy Scotland Yard - a szentesi HMG drámatagozatos diákjainak előadása
18.00 U Árvai György és a Természetes Vészek Kollektíva: Pre Actio (SZASZSZ)
19.00 Z ACUD Színház - Urbán András Társulata: A megbeszélés (D - SCG)
21. 00 H Compagnie József Trefeli: Real Life Wrong (CH)
22.30 U LA Dance Company - Ladányi Andrea Társulata: 2 solo 1 duet (SZASZSZ)
24.00 J Fosszília est és táncparti


Árvai György és a Természetes Vészek Kollektíva: Pre Actio
(foto: Árvai György)

Július 18., szerda
13.30 G Szakmai beszélgetés
16.00 G Artus filmek: Einstein álmok
17.00 KL Volt egyszer egy Scotland Yard - a szentesi HMG drámatagozatos diákjainak előadása
17.30 Z A beszélgetés - színházi trilógia - Az interjú / His Mater’s Voice *
18.30 U Andaxínház: Forte Piano * (SZASZSZ)
20.00 Z A beszélgetés - színházi trilógia - Urbán András Társulata: Brecht - The Hardcore Machine (SCG) **
22.00 Z A beszélgetés - színházi trilógia -  A megbeszélés *
23.00 U TÁP Színház: Keresők (SZASZSZ)
24.00 J Vodku koncert


Andaxínház: Forte Piano
(foto: Dusa Gábor)

Július 19., csütörtök
13.30 G Szakmai beszélgetés
16.00 G Artus filmek: Osiris tudósítások
17.00 S Volt egyszer egy Scotland Yard - a szentesi HMG drámatagozatos diákjainak előadása
18.30 U Réti Anna: Lélek pulóver nélkül (SZASZSZ)
19.30 H Focus Műhely (Szeged): INGER-kísérletek **
21.00 Z Döbrei Dénes -- Varga Henrietta: 5kettőnek (fejből írt könyv) (SCG) ***
22.30 H Focus Műhely (Szeged): INGER-kísérletek **
22.30 U Finita la Commedia: Woyzeck-koncert (SZASZSZ)
24.00 J Latin Negyed koncert


Finita la Commedia: Woyzeck-koncert
(foto: Jókuti György)

Július 20., péntek
13.30 G Szakmai beszélgetés
16.00 C Dyas ajándékkoncert a börtönben *
16.00 G Artus filmek: Retina
17.00 SZ Volt egyszer egy Scotland Yard - a szentesi HMG drámatagozatos diákjainak előadása
18.00 U Közép-Európa Táncszínház - Gergye Krisztián Társulata: T.E.S.T. (SZASZSZ)
19.30 Z Barboncás Társulat (Szeged): Álom-kép-tár **
21.00 H DAH Színház: Előszó a III. Richárdhoz (UKR)
22.30 U Don’t EAT Group: Landscape - média áldozat (SZASZSZ)
24.00 J DJ Palotai


DAH Színház: Előszó a III. Richárdhoz

Július 21., szombat
11.00 G Színpad a kápolnában - beszélgetés az Egyetemi Színpadról
13.30 G Szakmai beszélgetés
16.00 G Artus filmek: Rókatündérek
17.00 H HMG Műhely (Szentes): Az aranyszőrű bárány **
17.00 SZTE Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. évfolyam: K. MAMA (SZASZSZ)
19.30 H HMG Műhely (Szentes): Az aranyszőrű bárány **
21.00 Z Erre Que Erre: Lehulló üveg (ESP) ***
22.30 Z Szentkirályi Színházi Műhely: A Kilimandzsáró hava (SZASZSZ)
24.00 J Iskon koncert (SCG), utána RETRObbanás


Erre Que Erre: Lehulló üveg
(foto: Josep Aznar)

Július 22., vasárnap
13.30 G Szakmai beszélgetés
19.00 ZU SZASZSZ Díjkiosztó
20.00 Z Urbán András Társulata: Pilinszky János: Urbi et Orbi (SCG) **
22.00 SZ Teatr A: Genezis (PL)
24.00 P Jazzdancefusion fesztiválzáró parti - DJ Zöld


Urbán András Társulata: Pilinszky János: Urbi et Orbi
(foto: Molnár Edvárd)


Jelmagyarázat:
Z Régi Zsinagóga
H Régi Hungária
U Mars tér, U pavilon
G Grand Café
SZTE Ady tér
J JATE Klub
KL Klauzál tér
SZ Széchenyi tér
D Dugonics tér
DG Dusha Galéria
P Piros Úszóház
CS Csillag börtön és fegyház
* a MASZK Egyesület támogatásával
** a MASZK Egyesület menedzsmentjében
***Európa Kulturális Fővárosa - Pécs 2010 felvezető programja


• Révész Róbert: THEALTER 2001-2005 - fotókiállítás a Fotó Dusha Galériában
• Maurits Szalon: Maurits Ferenc képei és versei
• Ex-stasis - fesztiválújság, THEALTER-blog és napi filmes összefoglaló - www.thealter.hu
• THEALTER Rádió a RádióMI 89.9 hullámhosszán és az interneten (www.radiomi.hu)


A SZASZSZ szakmai programjai:

• Nyitott szakmai beszélgetések fiatal kritikusok vezetésével, július 17-22, 13.30-16.00 óráig, a Grand Caféban
• Fotókiállítás a 2006-os szegedi LEICA fotós mesterkurzuson készült képekből a Grand Caféban
• Bemutatkozik a válogató: Artus filmek: videó dokumentáció Goda Gábor rendezéseiből, július 17-21, 16 órától a Grand Caféban
• Színpad a kápolnában: Ötven éves lenne és több mint tíz éve megszűnt az ELTE Egyetemi Színpada. E témában rendezünk kiállítást és beszélgetést a Grand Caféban. Az OSZMI programja. Kiállítás: július 16-22., Beszélgetés: július 21-én, 11 órakor, meghívott vendégek: Nánay István és Fodor Tamás.
• Szaszsz.hu: Jászay Tamás kritikus naponta friss fesztiválnaplóval jelentkezik, amit Kenyeres Csilla fotóművész friss képei illusztrálnak. A naplók a Magyar Színházi Portál oldalán is elérhetők lesznek. www.szaszsz.hu

A fesztivál részletes programja: www.thealter.hu és www.szaszsz.hu

Részletes információ, programtájékoztatás, jegyrendelés:
MASZK Egyesület (Szeged), 62/312-303, maszk@maszk.hu, www.thealter.hu

Jegyárak:
Alaphelyár: 800 Ft
Szakmai jegy: 600 Ft
Az aranyszőrű bárány c. előadás belépőjegye: 500 Ft
A szabadtéri előadások és a fesztiválzáró parti ingyenes!


Műsorváltozás lehetséges!

THEALTER támogatók: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap Kiemelt Nagyrendezvények Ideiglenes Szakkollégium, Nemzeti Kulturális Alap Táncművészeti Kollégium, Nemzeti Kulturális Alap Színházi Kollégium, Nemzeti Kulturális Alap Nemzetközi Kulturális Támogatások Ideiglenes Kollégium, Európa Kulturális Fővárosa - Pécs 2010, Szegedi Hőszolgáltató Kft., Szegedi Nemzeti Színház, Quaestor Invest Kft., Szegedi Vásár és Piac Üzemeltető Kft., JATE Klub, Telekom Híradástechnikai és Szolgáltató Kft. Motorola Képviselet - Rádió 88, Dobozy és Berczi Szervező és Reklám Bt., Szegedi Környezetgazdálkodási Kht.

A beszélgetés - színházi trilógia a Bipolar német-magyar kulturális együttműködések keretében jött létre. A Bipolar a Német Szövetségi Kulturális Alapítvány (Kulturstiftung des Bundes) kezdeményezése

Médiatámogatók: Szegedi Est, LookUp - MetroCom Magyarország Vizuális Kommunikáció Kft., Rádió 88, www.delmagyar.hu

SZASZSZ támogatók és partnerek: Nemzeti Kulturális Alap Színházi Kollégiuma, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága, Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészek Jogdíj Alapja, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Grand Café, Híd Étterem, Leitz Hungária Kft., Bethlen Galéria (Budapest)
Médiatámogató: Kultúra.hu

A programsorozat kiemelt médiatámogatója: Magyar Színházi Portál www.szinhaz.hu


Szervezők:
MASZK Egyesület (Szeged)
Alternatív és Független Színházak Szövetsége (Budapest)

Forrás: SZASZSZ

süti beállítások módosítása