Kamaraoperák

Idõutazás a jelenbe - operával. A Kolozsvárott élõ Demény Attila három kamaraoperája (az 1992-es Parafarm, a 2001-es Bevégezetlen ragozás - haláltáncjáték, és a 2007-es Az utolsó meggymag) látható a Budapesti Kamaraopera és a Kolozsvári Magyar Opera Stúdiójának elõadásában szeptember 21-én a Fesztivál Színházban.


Az utolsó meggymag szólistái

"A három mű más-más zenei nyelven szólal meg, valamiképpen mégis együvé tartozik. A Parafarm az örökké ellopott forradalom, a Bevégezetlen ragozás a magány, a reménytelenség, a rögeszmecserék, Az utolsó meggymag pedig az utolsó négy magyar végső tanácstalanságának története. Mindhárom történet tehát olyan személyes, illetve közösségi egzisztenciális helyzetekről szól, amelyekben már alig lehetséges az értelmes, összefüggő beszéd, helyette emlékek, indulatok hangulatok bukkannak föl a mélyből. Ez a történet a veszteseké, a folyamatos kudarcé, a csalódásoké, a magányé, a rögeszméké, vagy inkább egy nagy utazás a megint szertefoszlott illúziók nyomában." (Demény Attila)


Demény Attila


A komponista a műfaj több évszázados hagyományaira építve alkotott nem egyszerűen új, de napjaink közönségének szóló, igazi kortárs muzsikát. Olyat, aminek a témája nem nyúlik vissza a múltba, hanem a 20. századból merít tartalmat magának.

Forrás:MÜPA 
 

süti beállítások módosítása