'Bohócvizsga'

A Békés Megyei Jókai Színház és a Fiatal Színházmûvészeti Szakközépiskola szeptember 15-én, szombaton 17 órakor a színház vigadótermében Bohóctechnika és Improvizáció címmel workshop-összegzõ bemutatót tartott.


Greifenstein János

Greifenstein János, rendező a "bohócvizsga" előtti bevezetőjében elmondta, hogy három nap állt a másod- és harmadéves hallgatók rendelkezésére, hogy betekintsenek a színházi bohóctechnikákba, hogy elsajátítsák azok alapelemeit, és, hogy felhasználásukkal rövid jelenetekből összeálló bemutatót hozzanak létre.
Hogy a Fekete Péter színház- és színiiskola-igazgató, és Seregi Zoltán igazgatóhelyettes vezette vizsgabizottság milyen osztályzatokat adott a fiataloknak, azt még nem lehet tudni, de az biztos, hogy a részben szakmai, részben civil közönség őszinte tetszésnyilvánítással, sok nevetéssel és nagy tapssal jutalmazta őket.


Forrás: Jókai Színház, Békéscsaba

süti beállítások módosítása